Főoldal » Az ArTér Kreatív Műhely Egerben

Az ArTér Kreatív Műhely Egerben

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egerben a Spanyolnátha egykori K. O. Műhelye tagjaiból alakult formáció a fiatalok egyre szélesebb körét szólítja meg. Csepcsányi Éva Egerben nézett szét az új művészeti kezdeményezések között.

Az 1991-ben alakult Kepes György Szakkollégium igényes szakmai, kulturális, művészeti és tudományos tevékenységre kötelezte el magát, elsősorban az Eszterházy Károly Főiskola felsőbb éves hallgatóinak támogatására, akik saját szakterületükön kutatómunkát végeznek, TDK-dolgozatokat írnak, és tudományos konferenciákon vesznek részt.

A Kepes György Szakkollégium átfogó tevékenységét nagyszerűen kiegészíti, s egyúttal specifikálja is a 2010-ben alakult ArTér Kreatív Műhely, melyet a Spanyolnátha művészeti folyóirat 2007 és 2010 között működő K. O. Műhely elnevezésű egri szekciójának tagjai hoztak létre, folytatva tehetséggondozó munkájukat az irodalom és a képzőművészet területén. A felkarolni kívánt fiatalok köre bővült az ArTérben, ugyanis nem csak főiskolai hallgatók, hanem gimnazisták és fiatal felnőttek is a tagjai lehetnek a csoportnak.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központtal és a Hallgatói Önkormányzattal együttműködve teremtenek teret – „ar-teret” – a fiatal tehetségek számára. A színjátszás olyan kényes, ingoványos területe a művészetnek, melyen nehéz kitörnie egy vidéki város műkedvelő, lelkes fiatalokból álló csapatának. Az egri főiskolásokból álló Szuszogó Színház viszont Ionesco Kopasz énekesnő című abszurd drámájával egyre nagyobb közönséget vonz. A budapesti Malomudvar Színházi Műhelytől is kaptak már meghívást, októberi előadásukon pedig telt ház volt az Egri Líceum egyik nagy előadótermében. Jónás Zoltán, az Eszterházy Főiskola kulturális programigazgatója, főiskolai tanár, a legjobbat, legtöbbet igyekszik kihozni a tehetséges színjátszókból.

Egy kritika megfogalmazása szerint: „Annak ellenére, hogy a Szuszogó Színház műkedvelő társulat, sikerült minden szereplőnek a képessége határait elérő teljesítményt nyújtania, és ezzel megvalósítaniuk egy valóban megkérdőjelezhetetlen színházi élményt… ez az előadás nem hatott amatőr színjátszásnak, hanem egyszerűen egy élvezetes színház színvonalát produkálta.” (Egri Szín, Weil Zoltán)

Az egri főiskolai gólyahét alkalmából előadott Ionesco-darab után a Kepes György Szakkollégium és az ArTér Akciócsoport által rendezett Ki-sajátító esten vehettek részt a törökverő város kultúra iránt érdeklődő tanulói. A helyszínül szolgáló Glob Klub-ban az irodalomé, a zenéé és az előadó-művészeté volt a főszerep. Akusztikus gitárok, ének kíséretében figyelemre méltó prózai és lírai művek hangzottak el a romkocsmaszerű helyen. Lenyűgöző volt látni, hogy Magyarország keleti szegletében, „hírös Eger” városában nem csak a múltnak, a történelmi hagyatéknak és az egri bornak van keletje, hanem színre lépnek olyan tehetséges fiatalok is, akik szeretnének minőségi kulturális programokat rendezni, és a képzőművészek, irodalmárok, zenészek, újságírók össze tudnak fogni ezen ügy érdekében.

Nem könnyű Budapesten és vonzáskörzetén kívül tartós, szakmailag helytálló, színvonalas tehetséggondozó szervezeteket működtetni. Sokszor fanyalogva emlegetik a vidéki városok „provinciális mellékízű” törekvéseit, és az efféle kritikák nem is mindig alaptalanok, ám érdemes óvatosnak lenni az előítéletekkel.

Eger, országunk e kicsiny „ékszerdoboza” a legjobb úton halad afelé, hogy megvalósítson egy komoly szakmai hátteret felmutató tehetséggondozó programot. Ritka szegmense ez a keleti régiónak, ahol egyetlen város testesíti meg a gazdag történelmi múltat, diákvárosi hangulatot, a nagy múltú borvidéket, Gárdonyi és Bródy szellemi örökségét, és itt található az érseki központ is.

A lelkes fiatalokon és az őket támogató tanárokon, művészeken múlik, hogy az ArTér Akciócsoportnak milyen jövője lesz Egerben és a város határain túl, hogy – a közismert dalt idézve –: „Eger városa ne csak a papok városa” legyen, hanem a tehetségüket kibontakoztatni tudó, elkötelezett művészeké is.

Csepcsányi Éva (Irodalmi Jelen)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.