Főoldal » Az élet virága – Mi áll a titkok mögött?

Az élet virága – Mi áll a titkok mögött?

Az élet virága - Mi áll a titkok mögött

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

   Az élet virága. Az ember urává válhat sorsának, ha megismeri azokat az erőket, amelyek benne rejlenek és megtanulja a használatukat.
Amit a történelemórákon tanítottak nekünk az ókori civilizációkról, az csupán parányi része az igazságnak. Épp csak annyi és az, amely beleillik abba az elképzelésbe, amelyet egyszer rögzítettek, és ettől nem akarnak eltérni, még akkor sem, ha a legnyilvánvalóbb bizonyítékok kerülnek elő.

A világon levő egyiptológusok nagy része egy tradicionális, merev rendszerbe akar beilleszteni minden régészeti felfedezést. Találjon bárki, bármit, ha ez nem egyezik az eddig elfogadott nézetekkel, nem hagyják érvényesülni. Az egyiptológusok legnagyobb része hívő muzulmán, s az ő szent könyvük, a Korán szerint a Teremtés mindössze 6000 éves. Ha ennél régebbi építészeti leleteket találnak, természetesen nem fogadják el. Ez humorosnak tűnik, de ők így gondolkodnak.

Az élet virága szimbóluma Egyiptomban, Ozirisz templomának falán található, de a világ több ősi helyén előfordul. Az élet virága egy geometrikus szimbólum, amely magában rejti a világmindenség és a teremtés titkát. Az élet virága egy olyan egyetemes jelkép, amely a létezés és az energia minden szintjét magába foglalja.

 

További érdekességek:

Nicola Tesla ingyenes, korlátlan energiát akart adni a világnak, amely a zéró-pont technikából származott volna. J.P. Morgan, aki több rézbánya tulajdonosa volt, nem akarta, hogy a villamosenergia ingyenesen kerüljön felhasználásra. Azt akarta elérni, hogy az elektromos áram rézvezetékeken keresztül jusson el a fogyasztóhoz, hogy a mennyiségét mérhesse, a társadalomra terhelje és pénzhez jusson általa.
Az 1940-es évektől aki a zéró-pont technikával kapcsolatos kutatásokat nyilvánosságra akarta hozni, gyilkosság áldozata lett, vagy eltűnt. 1997-ben a Lightworks videovállalat titokban összehozott néhányat a tudósok közül és filmre vette a munkájukat. Ők bemutatták találmányaik működőképes modelljeit.
Olyan gépeket állítottak üzembe, amelyek több áramot adtak le, mint ami a működtetésükhöz szükséges. Olyan akkumulátorokat, amelyeket nem szükséges újratölteni. Megmutatták, hogyan lehet egy gázolajjal hajtott motort úgy átalakítani, hogy vízzel nagyobb teljesítményt fejtsen ki. Paneleket, amelyek forró vizet termelnek mindaddig, míg a külső hőmérséklet –40 fahrenheit alá nem süllyed. Számos olyan találmányt mutattak be, amelyeket a mai szabványok szerint lehetetlen volna létrehozni.

Úgy gondolod, a Hold kering a Föld körül? Nagyjából a közöttük levő távolság egyharmadánál van egy pont, s a két égitest ekörül spirális minta szerint kering. Ugyanígy  az egész Naprendszer a Szíriusz rendszerrel együtt kering egy közös centrum körül.

A világ több részén elterjedt a víz alatti szülés, amely több szempontból jobb a hagyományosnál. A tengerben történt ilyen esetek alkalmával többször is megjelentek már delfinek, akik rendkívül érzékenyek az ilyesmire. Az ilyen esetek alkalmával a delfinek olyan hatást gyakoroltak a szülő nőre, amely teljesen ellazította és fájdalom és félelem nélkül szült. A későbbi megfigyelések arról tanúskodtak, hogy a delfinek által világra jött gyermekek az átlagnál jóval magasabb intelligenciaszinttel és erősebb testfelépítéssel rendelkeztek.

Az ősi Egyiptomban a Hórusz Szem misztériumiskolában, a tanítványokat végigvezették mindazon a szellemi-lelki tudáson, amelyen egy ember áteshet. 12 évig a bal és 12 évig a jobb szem iskoláját járták, melynek során megtanulták felismerni, kezelni és uralni többek között a félelem minden formáját. Bevezették őket a Mindenség okainak, létezésének legmélyebb titkaiba és az emberi lélek működésének rejtelmeibe. Erről kevés információ látott napvilágot, csak a Hórusz szeme című ismeretterjesztő filmsorozat foglalkozott vele.

A Nagy Piramisban van egy sírkamra, amelynek alagútjánál irányított frekvenciák vannak jelen. Egy időben le is zárták a rejtélyes halálesetek miatt. Jól értesültek információi szerint ott „másképp” működik a tér. Akik építették, meghatározott energiákat összpontosítottak egyes helyekre. Azon a helyen olyan képlékeny a téridő, hogy az emberek gondolatai sokkal gyorsabban valósággá válnak, mint egyébként, a negatívak és a pozitívak egyaránt.

Több olyan lelet előkerült Egyiptomban, amelyet a hatóságok minden lehetséges módon igyekeztek eltüntetni a nyilvánosság elöl, mert alapjaiban ingatná meg az eddig elfogadott nézeteket az ókori civilizációról, a papokról, a piramisokról és az akkori tudásról.

A Szfinx egyes információk szerint már az egyiptomi civilizáció megalakulása előtt ott állt. Alatta a mélyben, pedig valami más is jelen van…

Mi van a Szfinx alatt?

Milyen erők működnek a piramisokban?

Mit tanítottak a papok a Hórusz Szem iskolákban?

Hogyan alkalmazhatjuk mi is az Univerzum energiáit és tudását?

Létezik egy módszer, amellyel az ember fokozatosan tökéletes egészségre tehet szert, simává, sikeressé válik az életútja, belsőjén át megismeri a magasabb tudást, szelleme-lelke-teste átszellemül. Ez a tudás ősidők óta az ember birtokában van, de régebben csak a beavatottak ismerték.

Ennek a módszernek a segítségével az ember energiái megtisztulnak, a teste erőssé válik és semmilyen betegség nem vehet erőt rajta.

Eltűnnek az életéből azok az események és helyek, amelyek hátráltatták és negatív hatással voltak rá.

Olyan helyzetekbe kerül és olyan emberekkel találkozik, amelyek és akik szellemi, lelki és anyagi szinten egyaránt segítik és magasabb szintre emelik.

A kreativitás magasabb forrásaihoz jut, szellemi képességei megnövekednek és belsejében rátalálhat a bölcsesség forrására.

A módszer gyakorlatait kiképzett tanítók oktatják, de le is van írva. Szeretnéd elsajátítani?

Ha válaszokat akarsz kapni, olvasd el ezt a könyvet:

Az élet virágának ősi titka
(Sajnos a könyv nem mindig kapható)

Kapcsolódó cikk: A valódi ókori Egyiptom

Ha tetszett, lájkold, oszd meg és véleményezd!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.