Főoldal » Becsület és kötelesség

Becsület és kötelesség

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

    A múlt héten volt szerencsém részt venni egy olyan előadáson, ahol, ahogy mondani szokás érezni lehetett a történelem közelségét, ugyanis Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona volt a vendég, akiról talán a történelemben kevésbé tájékozottak is tudják, hogy ő volt Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak a felesége.

   Ma már az is csoda, hogy valaki ilyen kort meg tud élni, (1918-ban született!), ilyen szellemi frissességgel, úgy, hogy az életében számtalan tragikus csapást kellett elviselnie: férjét korán elvesztette, szemtanúja volt, ahogy a náci Németország megszállja Magyarországot, illetve a Horthy családdal együtt, ő is távozni kényszerült a szülőföldjéről, és még sorolhatni lehetne. Mindezek ellenére a beszélgetés során még sem úgy hallgattuk őt (több százan!), mint akit sajnálni kellene, ugyanis mindezen tragikus csapások ellenére a grófnőnek még mindig hihetetlen pozitiív életfelfogása van.  Egyfajta példakép ő a mai generáció számára, több szempontból is. Egyrészt akármennyire is közhelynek hangzik, hogy érdemes az élet naposabb oldalát nézni, korunkban, ahol mindenki migrénes, pánikbeteg vagy depressziós különféle nevetséges okokból kifolyólag, mégis úgy tűnik, hogy nem lehet ezt elégszer hangoztatni. Másrészt példa értékű a történelem kedvelők, és a történészek számára is, ugyanis a grófnő visszaemlékezései rávilágítanak bennünket arra, hogy a múlt feltárásánál nem szabad csak a negatívumokat és a tragédiákat kiemelni, illetve magát a múltat, akármilyen is legyen az, nem szabad egy általános negatív eseményként kezelni, amelyet csupán gyászolni tudunk. Jóllehet a magyar történelemnek, főleg a huszadik században, vannak igencsak tragikus pillanatai, mégis azt kell hogy mondjam, ki kell elemlkedni abból a gyászoló, önsanyargató hangulatból, amely sokszor a magyar történelemhez való viszonyulásunkat jellemzi.

   Becsület és kötelesség. Ez a címe az özvegy Horthy Istvánné két kötetes könyvének, amely a visszaemlékezéseit tartalmazza. Azt gondolom nagyon érdekes cím ez, főleg a történész társadalom számára. Akár a történész hivatás két legfontosabb kucsszava is lehetne. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Horthy korszak a magyar történetírás egyik legnagyobb vitát kiváltó területe, így ha teljes, vagy ha úgy tetszik, objektív képet akarunk festeni e korszakról, megkerülhetetlen ez a könyv. Persze, ahogy a szerző is említi könyvében, hogy az ott leírt gondolatok nyilvánvalóan szubjektívek, de ebben az esetben,  szerencsére akad a történész mesterség tárházában egy eszköz amelyet ilyenkor alkalmazni lehet: a forráskritika. Ez a mű egyfelől “oral history”, amelynek a mai történetírásban komoly szerep jut, másfelől pedig úgynevezett “herstory”, amely, azt gondolom egy nagyon érdekes megközelítése a történelemnek.

   A könyv másik nagy erőssége abban rejlik, hogy a szerző pont megtalálja azt a vékony határvonalat, amely a szakmaiság és az ismeretterjesztés között húzódik, ezért mind a szakavatottak, mind a laikusok számára érdekes és hasznos olvasmány, úgyhogy irány a könyvesbolt….

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.