Főoldal » Hókuszpók

Hókuszpók

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Hókuszpók

Nyers modorom ellenére kitart mellettem és azért Hókuszpók, mert varázsolni tud. Varázsolni belőlem, a hisztis tyúkból, amolyan kedves bújós kis asszonykát. Hogy hogyan, arra még nem jöttem rá. Azért írom meg ezt a kis szösszenetet, mert nemrég jelezte, hogy poén lenne. Nekem persze nem kellett kétszer mondani, gondoltam próba- szerencse.

Szóval ő az én múzsám már egy ideje. Nem épp egy „Anna-típus“, vagy Csinszka, esetleg Léda… de ki tudja, hátha belevési magát az örökkévaloóságba. Az én kis relatív privát örökkévalóságomba már sikerült belopnia magát. Ha visszagondolok az első igazi randinkra…hát az sem volt épp hétköznapi. Szűzhóban, átázva, süppedezve róttuk a köröket a mínusz 20 fokban. Hogy miért? Gondoltam tesztelem a pasit, ha bírja a tempót, akkor kaphat egy esélyt. Bírta, megkapta, nyert. A csöcsös gorilla kiütött.

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy nem rögtön kávézóba ültünk, hanem a Verfremdungseffektet alkalmaztam. Bejött. A többi meg jött magától. Hirtelen ő lett a legjobb, a legszebb, a legaranyosabb. Hiszek benne, hogy karmikus kötelék van köztünk. Nem akartam őt, tényleg kézzel-lábbal tiltakoztam, most viszont már semmilyen suhancra nem cserélném. Kisfiam is szereti őt, ez is fontos persze… meg ha hozzábújok, akkor érzem, hogy jó helyen vagyok, ez az én helyem, ez az én otthonom, hozzá tartozom.

Nagydumás. Szeretem amikor mesél nekem a régi dolgokról. Más generációhoz tartozunk, pont ezért nem csak lelkitársam, hanem egyben tanítóm is. Felnézek rá, tisztelem és ez fontos. Mégis más dolgokban viszont igazi kisfiú, ő is örök kamasz, mint én. Már akkor gyanúsak voltunk a külvilág számára, amikor még nem volt köztünk semmi. Idegenek jobban látták, mint mi, hogy itt alakul valami szép, valami jó, valami tiszta. Valami olyan, amit per pillanat csak mi értünk.

Sunyin szokta olvasgatni a blogomat, de kommentelni egyenlőre nem akar, szigorúan csak élőszóban. Általában megnevettetem és ez viszont is igaz. Cinkostársak vagyunk. Néha tényleg szó szerint kamaszlányként rohantam hozzá, persze közben gondosan kapaszkodtam a lépcsőn, hogy nehogy a nagy igyekezetben elessek. OK, kicsit néha trampli vagyok, ez tény. De ez a bénaság valahol még jól is áll. Mindig lelkesen főztem neki a kávét, pakoltam bele kilószámra a cukrot, (ettől függetlenül neki szinte sosem volt elég édes, én meg cukor nélkül iszom ügyebár).Titkos nyelvet beszéltünk, lopott pillantásokból éltünk. Próbált menőzni, hogy tud németül, én csak mosolyogtam rajta.

Most véget ért egy fejezet, eddig a Dunát néztük, most a Tiszánál merengünk. A mínusz 20 fokos kiképzőtábor helyett, plusz 30 fokos kajaktúrára megyünk. Tavasszal is szép volt az andalgás, kiváncsian várom, hogy mit hoz az ősz. Ajandékot kaptunk az élettől, amit óvni kell, őrizni és egyben táplálni. Tudom, hogy ritka morgós öregember lesz, de én így szeretem. Azzal szoktam poénkodni, hogy ha nagyon nem bírok vele, akkor majd eldugom előle a távirányítót. Mondjuk nem nézünk TV-t, szerencsére mindketten feltaláljuk magunkat.

A következő közös fejezetre még várni kell, de nem baj, várok én türelemmel. Ha úgy vesszük, akkor ez egy szerelmeslevél. Tőlem-neki, az örökkévalóságnak megőrizve.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.