Főoldal » Les preludes

Les preludes

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

      Érdekes, hogy  a „drogos filmeknek“ általában kifejezetten jó zenéje van. Akár a Trainspottingot nézem, akár a Requiem egy álomért című alkotást. Mi a titok? Az erős kontraszt talán. Átszellemít a cselló, sikít a hegedű, tombolnak a dallamok. Figyelemreméltó választás. Akárki is álmodta meg ezt az egészet, tudta jól, hogy a zenének kifejező ereje van. Noha mi a másik oldalon állunk (nem drogosok), de a trippeken mi is részt veszünk ezáltal. Mi által? A zene által, hiszen nem csak a fülünkbe mászik be, hanem a lelkünket is megérinti.

       Ha a klasszikus zenét nézem, ott is sok olyan alkotás van, ami márpedig maradandó és nem csak egy életszakaszban. A Mazeppa szinte már-már fullasztó erotika, a Mazurka tömény játékosság. OK, nem nőtt fel mindenki Liszt Ferencen, nem lelkesedik mindenki Chopinért, Brahmsért vagy Mendelssohnért, de ha megcsap a dallam, mint valami illat, akkor nem agyalunk rajta, hogy honnan származik, mi ez, csak engedünk a csábításnak, csak élvezzük, ahogy a zene hatalmába kerülünk. Nálam ez azert érdekes, mert nem a közelmúltban hallgattam ezeket a zenéket. Hát akkor mégis honnan jött ez a késztetés, hogy írjak róla? Mint mondtam: maradandó. Mint ahogy azt már a címben is felvezettem, a zene gyakorlatilag előjáték. Mihez? Generálja a metamorfózist. Bennem, benned, mindenkiben. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.