Főoldal » Ne bántsátok a feketerigót!

Ne bántsátok a feketerigót!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

      Gyakran elítél másokat a mi drága álszent társadalmunk. Hátránnyal indulunk csak azért, mert teszem azt sötétebb a bőrünk a kelleténél, nemi identitásunk az átlagtól eltér, szenvedélybetegek vagyunk vagy épp munkanélküliek. A külsőségek rabjai vagyunk.

      Tényleg jobb ember lenne egy dr. XY akárki, mint egy átlagember, átlagos munkával? Vagy épp egy szerencsétlen munkanélküli, aki nem tehet a leépítésekről? A szenvedélybetegségre is van magyarázat: aki egyszer megtört, az nagyon nehezen áll fel. Most mondja magában a kedves olvasó, hogy vele ez sosem történhetne meg, benne van tartás, ő erős… Tényleg? Ha mindent elveszítenél egyik napról a másikra, te is erős lennél? Nem. Az emberben márpedig természetes reakció a menekülés, tudatalatti. A társadalom pedig kegyetlenül bánik a megbélyegzéssel. Mert például: tényleg egy homoszexuális szerelem kevésbé értékes avagy hiteles, mint egy hetero?Honnan tudod, amíg nem próbáltad ki, amíg nem tudod milyen a „MÁSIK OLDALON“? Persze ez veled nem fordulhat elő.

        Egy fekete, egy arab, egy cigány valóban értéktelenebb? Erre szokták azt mondani, hogy „vannak rendes cigányok, de…“Megint csak azt tudom mondani: amíg nem próbáltad, milyen a MÁSIK OLDALON, ne ítélkezz!

      Honnan tudod, hogy egy feleség az áldozat és a szerető a gaz csábító? Mi van ha valójában a szerető az áldozat és a feleség az álszent? Ne ítelkezz, amíg nem próbáltad a MÁSIK OLDALT!

      A vallás? Valóban csak egy igazság van? Nekem igen, de ettől függetlenül elfogadom, hogy a másik ugyanolyan vakon és szentül hihet a saját igazában. Meg kell hallgatni a MÁSIK OLDALT is, hiszen mindenki megérdemel egy esélyt.

        Azt mondom emberi értékek alapján kell végezni az összehasonlítást. Nem csak egy megoldás létezik. Hiszen vannak olyan tulajdonságok, amik értékesebbek lehetnek egy hús-vér nőnél, mint egy királylánynál. Vegyünk el minden privilégiumot, mi marad utána?Aki önző, az önző is marad. Aki pedig a társadalom rabja, az vessen magára. Sokan félnek attól, hogy nyomorogni fognak és nem mernek kockáztatni. Sokan Szentírásnak tekintik a mi álszent társadalmunk korlátait, véleményét. Saját maguknak teremtik meg az aranykalitkát. Megnyugtató egy darabig, hogy aranyból van, hogy biztonságos és kényelmes, hogy a külvilág felé a tökéletességet sugározza. De akkor is csak ketrec marad, nem tud szabadon szárnyalni sem a test, sem a lélek. Nincs igazi összeforrás, csak színjátek. A legnagyobb hazugság önmagunkkal szemben, ha a kényelmet katarzisnak tekintjük. Ha a jóban-rosszban fogalmát anyagiakban, valamint években mérjük. A lélek bugyraiba csak életünk végén tekinthetünk bele. Miután megtörtént a létösszegzés, lepereg életünk, akkor döbbenünk rá, hogy két kézzel szórtuk el a boldogságot. Hogy ellöktük, eltaszítottuk magunktól az álmainkat. Itt kétféle filozófiával állunk szemben: „Ha feladod az álmaid meghalsz, élve halsz meg…“, a másik „csak egy betegség, egy fellángolás, ami úgyis elmúlik majd“. Részemről Anna Kareninának adok igazat: „Inkább azt bánom, amit megtettem, mint azt bánjam egy életen át, hogy nem tettem meg“. Ezt az idézetet jelen kontextustól függetlenül is lehet alkalmazni.

    Azt mondom, „elsőkből lesznek az utolsók, és utolsókból lesznek az elsők“. Nem én találtam ki, a Bibliában van benne. Ezzel gondolom így már senki sem mer(ne) vitatkozni. Ha azért nem merünk kockáztatni, mondván nem lehet visszacsinálni, ha azt latolgatjuk, mi lenne a legnagyobb hülyeség, illetve van mit veszíteni, nincs mit veszíteni… akkor jó úton járunk. Hiszen rövidtávon nem merünk lépni, elbukunk. A logika, az ész, a homo faber győz. Megnyugtatjuk magunkat, jön a nagyképű hátbaveregetés: jól döntöttünk, így legalább nem bánjuk meg.  De ott a jel, ha újra felbukkan a vágy: változtatni akarok az életemen, akkor meg kell tenni. Mivelhogy egy szép  napon rádöbbenünk, hogy a kényelem unalmas és valami folyamatosan hiányzik. Az elnyomás nem épp a legmegfelelőbb hárító mechanizmus. Hiszen ha valamit próbáltál, megélted, és ezalapján döntesz úgy, hogy ez a helyes vagy épp helytelen,  akkor joggal mondhatod, hogy helyes döntés volt végül ignorálni. Nem marad űr, tovább tudsz lépni. De ha úgy ignorálod, hogy igazából sosem teljesült be, sosem probáltad ki normál paraméterek között, mert még csírájában elfojtottad, akkor bánni fogod. Theorie ist Theorie, Praxis ist Praxis.

     Gyakran bántunk olyan embereket, akiket valójában szeretünk, és méggyakrabban vagyunk a társadalom rabjai. Tényleg szükség van erre? A meggyőződés egy belső, lelki érési folyamat, nem lehet se sürgetni, se késleltetni. Sokan megrekednek a materializmusnál, mások az idealizmus áldozatává válnak. Mindegy melyiket választom, nem lehet megúszni a vivódást. Honnan tudjuk a jelenben, hogy mi számít kevésbé rossznak vagy épp egyformán jónak, amikor dönteni kell?Amikor egyformán jónak vagy egyformán rossznak tűnik két dolog, akkor ott valami sántít. Az a valami pedig nem más mint, hogy nem vagyunk képesek lemezteleníteni a két lehetőséget, bevonjuk a társadalmi kritikát a bírálásnál. Itt követjük el a hibát. A nyomás nagy, amikor dönteni kell és persze nem lehet rajta agyalni az idők végezetéig. De mégnagyobb lesz a vívódás, a fájdalom, amikor rádöbbenünk: rosszul döntöttünk.

       Rengeteg elveszettnek tűnő ügyről derül ki idővel, hogy nemhogy nem elveszett – noha abszolút irreálisnak tűnt anno -, hanem éppenséggel túlél mindent. Eszme lesz belőle. Mi kell hozzá csupán? Bátorság és áldozat.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.