Főoldal » Roma irodalom német nyelvterületen

Roma irodalom német nyelvterületen

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 


Roma irodalom német nyelvterületen


       Ha sintikről és romákról avagy cigányokról beszélünk fontos, hogy tisztázzuk a terminológiát… Hivatalosan „sinti és roma“ kifejezés elfogadott, ellentétben a nemzetközi „roma“ megnevezéssel. Mindkét elnevezés helytelen, mert maga a „cigány“ egy gyűjtőnév, maga a „sinti es roma“ csupán egy nemzetiség a cigányon belül. Tehát nem pejoratív értelmű, ahogy azt sokan gondolják. Sokan vannak akik nem negatív jelenségként, hanem kuriózumként tekintenek a cigány kultúrára, olyan fiatalok főleg, akik nyitottak a művészetre, az újra és a szépre. A sajtóban mindkét elnevezés elfogadott és egyben használt is. (pl: Erich Hackl: Abschied von Sidonie. „Die Geschichte eines Zigeunermädchens, das wegen seiner Abstammung getötet wird“, GeMa 2/2003). De akár Lenaura is hivatkozhatnék, hiszen ő is egyértelműen mindenhol a Zigeuner kifejezést használja.
       Az első írásos bizonyítékok a németországi bevándorlásokról 1407-ből származnak. A romák gyakorlatilag 1500 óta diszkriminálva vannak. Hatalmas negatívumnak számított, ha valaki cigánycsaládba született. Szinte mindegy, hogy ettől függetlenül milyen életmódot folytatott. A zenész családba született cigányoknak talán kicsit több esélyük volt, de a sztereotípiák őket is utolérték. Az NSDAP ideje alatt (II. világháború) szó szerint kivégezték-kiírtották őket. Legtöbben csak a zsidókra gondolnak, ha koncentrációs táborokról beszélünk. De a romák szenvedéseiről kevés szó, kevés megemlékezés esik. Szinte elfelejtkezünk róluk.


         A romák ezt nem tudják feldolgozni, avagy elfelejteni. A következő generációk is főleg a zsidók kálváriáját ismerhetik meg. Sok híres film, könyv, napló (pl: David Rubinowitz naplója, Anna Frank naplója) mutatja be a zsidók történetét, a Holokauszt alatti szenvedést. Viszont  Roma-Holokauszt emlékek szinte ismeretlenek. De azok a túlélők, akik roma származásúak, szintén írtak könyveket, naplókat. Ennek ellenére mégis sokan még abban a tévhitben élnek, hogy a romák szinte analfabéták.


      Témaválasztást tekintve a II. Világháború előtti és utáni roma irodalom teljesen más. A 19. században egy krónikás, névszerint Aguado (svájci születésű) összegyűjtötte német nyelvterületen a legismertebb cigány népmeséket, eredetmondákat, népdalokat. Ezekben a népmesékben és népi mondákban főleg leányszöktetésről, asszonyrablásról, néha asszonycseréről is esik szó.Egy idilli világot ábrázolnak, ahol a szegénység és gyűlölet nem kap helyet.


       A századfordulón Matéo Maximoff írt néhány elbeszélést. Spanyolországban született, de a szülei Oroszországból származó cigányok voltak. A család sokat vándorolt, Svájcban is élt, Franciaországban, majd végül Németországban. „Savina“ című műve a szerelmi háromszög problematikájával foglalkozik. Fő műve a kalderasch (cigány dialektus) nyelvű bibliafordítás volt.


        A 20. század elején Angelo Neglia írt a rokoni kapcsolatokról. Olaszországban született, Svájcban élt. Műveiben a házasság különböző formáiról ír, valamint az asszonyszerzésről. Neglia szerint a cigány házasság létrejöhet asszony rabláson-cserén keresztül, vagy igaz szerelemből, az apa engedélyével vagy anélkül. A szüzesség abszolút elvárás volt (kivéve persze az asszonycserét). További műveiben és magában a roma irodalomban a szellemvilág játszott még jelentős szerepet. Manapság is még aktuális jelenség. A babonák, a régi rituálék összeolvadtak a katolikus hittel.


          Irodalomtudománnyal foglalkozó művekben olvashatjuk, hogy milyen negatív kritikát kapott az ifjú Goethe, mivel   „Götz von Berlichingen“ című drámájában pozitív cigányábrázolást alkalmazott. A cigány rablók segítenek a sebesült Götznek és közben saját életükkel játszanak. Az akkori korízlésnek ez elfogadhatatlan volt. Goethe kénytelen volt átírni művét.
        A német Milan Begovic a 30-as, 40-es években alkotott, például: „Amerikanische Jacht im Hafen von Split“, „Die Sünderin“ . Legismertebb műve „Brennende Herzen“, amit 1940-ben Weimarban mutattak be. Ez nem félreértés, a premier valóban a „Nazi-időszakban“ történt. Ez is külön említésre méltó, hogy pont Weimarban és pont a nemzeti szocialisták az ősbemutatót megengedték, valamint néhány más színház továbbra is játszotta a darabot. Manapság Begovic a Hamburgi Színház tagja.


      A II. Világháború után a túlélő romák már nem asszonyrablásról írtak és szabadság utáni vágyról írtak. Philomena Franz „Zigeunermärchen“ (1989) című műve valóban első ránézésre mesének tűnik, de ezek a mesefigurák korántsem annyira ártatlanok, mint korábban. A mesefiguráknak másodlagos jelentésük van. Tanulságot rejtenek,  a cigányság tragikus sorsát rejtik magukban.


          Joseph Muscha Müller is a cigányok szenvedéseiről ír, a koncentrációs táborokban történt szörnyűségekről, avalmint arról, hogy hogyan lehetett egyáltalán ezt az időszakot túlélni. „Und weinen darf ich auch nicht“ (2002) egy igaz történet az életrajzából.


       Frithjof Hoffmann Dievenow/Pommern-ben született, Prágában és Hildesheimban élt. Felnőttként tért át az iszlám vallásra és egész életében az identitástudatát kereste. Fő művei:„Lyrische Gedanken“ (1996), „La-La-Lyrik“ (1992), „Fremd unter Fremden“ (1995).


Melanie Spitta „Schimpf uns nicht Zigeuner!“ (1998) című művét Kathrin Seybold (szintén roma) filmesítette meg. Érdekes odafigyelni a címválasztásra. Provokatív, már az első pillanatban provokálni akarja az olvasót. (schimpfen=káromolni, szidni). Nem láttam még a filmet, de kíváncsi lennék rá…


     Rajko Djuric es Ljatif Demir elismert fordítók. Mindketten az egykori Jugoszláviából származnak és manapság Németországban élnek. Rajko Djuric kiadott egy antológiát a roma irodalomról. Ljatif Demir pedig elkészítette az első Garcia Lorca fordítást.
       Ausztriában a 15. századtól élnek romák. Mária Terézia uralma alatt kényszeresen megpróbálták őket asszimilálni. Manápság 70000 roma él Ausztriában. A legismertebb roma származású osztrák szerző Ceija Stojka.  Életműve, „Wir leben im Verborgenen“ (1989) két részből áll. Az első rész egy beszélgetés Karin Bergerrel, a második rész pedig egy elmélkedés „Ist das die ganze Welt?“ címmel. Ceija Stojka: „Reisende auf dieser Welt“ (1992) című műve a cigányok sorsával foglalkozik. A szerző maga egy kihalófélben lévő cigány kisebbséghez tartozik, a Jenisch-cigányokhoz. Műveit nem csupán németül, hanem jenischül is írta. Testvére, Karl Stojka írt egy életrajzot párbeszédes formátumban, „Auf der ganzen Welt zu Hause“ címmel.


             Svájcban nem túl jelentős a cigány kisebbség, körülbelül 7000 lelket számol. Ők is a Jenisch-cigányokhoz  tartoznak. Ide tartozik  Mariella Mehr is, aki Zürichben született 1947-ben. Így ő már nem tartozik a „KZ-cigányokhoz“. Szülei vándorcigányok voltak, ahogy ő fogalmaz az országút gyermekei, „Kinder der Landstraße”. Ebből az okból írta meg azonos című drámáját. Családja a svájci hatóságok által kényszeres alapon szocializálva lett. (von den schweizer Behörden unter Zwang „sozialisiert”). Művei már nem annyira melankólikusak, mint a KZ-cigányok (a német eredetiben is „KZ-Zigeuner” szerepel)művei. Ő már egy olyan új generációhoz tartozik, akik megpróbálnak visszatérni a klasszikus, ártatlan témákhoz, melyek nem bírnak másodlagos jelentéssel, akik megpróbálják elfelejteni-elfeledtetni, hogy milyen maradandó nyomokat, stigmákat okozott a második világháború.Talán a megbocsátás a legnagyobb erény.


 


„Azt mondom mindegyikteknek a nekem adott kegyelemnél fogva, hogy senki se gondolkodjon magáról kelleténél többet, hanem józanul gondolkodjék, mindenki a hit mértéke szerint, amelyet Isten juttatott neki.“ (Rom 12,3)


 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.