Főoldal » Romsey Apátság

Romsey Apátság

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Romsey 15,000 főt számláló mezőváros, Hampshire megyében, Anglia déli részén. Feljegyzett múltja a X. századik nyúlik vissza, mikor is a Bencés rend megépítette. Ekkor még mocsaras vidék uralta a területet, melynek jelei még ma is fellelhetőek a település határában, ahol a mélyedésekben a csapadék és kisebb patakok nádassal szeldelt, összefüggő vizes területet hoznak létre. Ezen mocsarak azon területein, ahol a nádas nem lett úrrá a víz felett, élvezettel élik mindennapjaikat a vízimadarak fajainak sokasága.  

Krisztus után 993-ban a Viking fosztogatók kifosztották a falut és az eredeti templomot is leégették, így 1000 környékén az újat kőből építették meg és ettől a falu közössége hamar erőre kapott. Virágzott a település és a vallási közösség. 1240-ben már több mint 100 apáca élt itt, míg nem száz évvel később itt is pusztítani kezdett a „fekete halál”, a pestis. 1348-49-ben Romsey lakosságának felét elpusztította, az apácák száma 100-ról 19-re csökkent. Sok idő kellett, míg a város újra régi arcát mutatta. VIII. Henrik uralkodása alatt megvásárolta 100 fontért az apátságot.

A ma is álló apátságot sok csapás és átalakítás érte az évszázadok alatt. 1643-ban, a polgárháború idején a csapatok bevonultak az apátságba és elpusztították az orgonát. 1791-ben készült el a nyolcadik, a legnehezebb, harangja a tenor, ami 26 mázsa volt. Reneszánszát az apátság a XIX. században élte. Az apátság jelenleg is a Hampshire megye legnagyobb plébániatemploma.

Az ajtók és a tornác 1907-ben épültek, amikor is az apátság 1000 éves alapítását ünnepelték.  A főoltár a nyugati ablak felé néz. Az épület főleg normann stílusban épült, melynek bizonyítékai a templomhajó szimmetrikus, lekerekített ívei. Három emelet magas, mely 1120 és 1250 között épült.

1961-ben készült hímzett függönyökkel mutatják be a szentek tradicionális szimbólumait.

Szent Miklós szobra is fellelhető az apátságban, mivel ő többek között a gyermekek védőszentje. Szent Miklóshoz tartozó mondák is figyelemre méltóak. Egy férfi elindult Miklóshoz, hogy gyermekáldást kérjen tőle. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot és láss csodát, a következő év december 6-án a házaspárnak fia született. De a történet itt nem ér véget, mivel a gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, természetesen december 6-án, mikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le.

Szent Miklós legendájának másik változata is fellelhető, amikor is a megajándékozott legkisebb lány éppen akkor tette a harisnyáját a kéménybe száradni, amikor Miklós püspök abba beleejtette az ajándékát és az pont a harisnyájába esett. A névtelen jótevőről elterjedt a szóbeszéd, hogy a mindig hóborította Taurus hegységből, maga a “Tél-Apó” volt az ajándékhozó. Azonban mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő nem más, mint maga Miklós a város keresztény püspöke. A legkisebb lánynak bedobott aranyak között ugyanis volt egy olyan érme, amit egy helybéli aranykereskedő előzőleg Miklós püspöknek adományozott.

A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarország. A történelmi Miklós életéről kevés megbízható, hivatalos adat áll rendelkezésre. Miklós feltehetően 207 és 286 között született Pataraban, Kis-Ázsiában. 19 évesen szentelték pappá. A szüleitől örökölt vagyont szétosztotta a szegények között, talán innen is ered a fent említett legenda.

Az apátság kincstára őrzi a legértékesebb vagyonát, és az adásvételi okiratát. Az oltár előtti csempe 700 éves, és pár a kereszteseket ábrázolja.

Mindent összegezve, magával ragadó az apátság monumentális, ősi jellege. Ha a kőfalak mesélni tudnának, csak tátanánk a szánkat. Sok minden megváltozott Romseyban az évszázadok alatt, de a közösség jelképe, az apátság, mindig is ellenállt a társadalom és a természeti erők pusztító ereje ellen. És még sokáig itt is marad.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.