Főoldal » Sok sikert barátaim!

Sok sikert barátaim!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy korszak véget ért. Nekem olybá tűnik, ez volt az ifjúságunk. Ez a korszak volt az útkeresés, az egymásra találás, a kísérletezések, a nagy dumálások időszaka a magazinnál. Minden gondjával-bajával együtt gyönyörű volt. Mert fiatalnak lenni nagyszerű dolog. Még nem látom, az új korszak mit hoz nekünk, de azt tudom, hogy az előző felejthetetlen marad.

Elment két blogger. Nagy dolog, mondhatná bárki, sokan elmentek már. De ez a kettő nekem nagyon fog hiányozni!

Valahol örökre szimbolizálni fogják számomra az eltelt közel három évet. Hőskor volt ez a javából! Csetlettünk-botlottunk egy olyan pályán, ahol csupa ismeretlen próbálta meg jó helyre továbbítani a labdát. Mit mondjak, kezdetben ugyancsak akadozott az összjáték, de ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább sikerült egymáshoz passzolni. Kialakult egy CSAPAT!

És jó volt ebben a csapatban játszani. Igaz, közben sokan jöttek-mentek, ám a „kemény mag” maradt, és fazont, stílust adott a játéknak. Idővel a régiek már félszavakból értették egymást, az újak pedig egy olyan közegbe kerültek, ahol bizton számíthattak az „öregek” segítségére. Megteremtődött egy összhang, jól szólt a „zene”. Ennek a „zenekarnak” volt, ha úgy tetszik afféle karmestere, de még jobban kifejezi a lényeget, ha azt mondom: motorja, ez a két ember.

A két távozó egyike András. Néhány nap különbséggel kezdtünk itt a magazinnál (februárban lesz három éve). Irgalmatlanul sokat dolgozott! Nem csak írt (meglehetősen szaporán), hanem szervezett, nyüzsgött folyamatosan. Ahogy én látom, ő volt az, aki vállán vitte a lapot (amint Atlasz az égboltot). Létrehozta a magazin legnépesebb, legaktívabb közösségét a környezetvédelmi szakterületen.

Egy őszinte, nyíltszívű, tiszta ember. Mindig mindenkinek segített, ahol csak tudott. Ott volt az újság minden szintjén, lelkesített, népszerűsített szakadatlanul. Legjobb tudomásom szerint ezért semmi ellenszolgáltatásban nem részesült. Ha van (volt) ennél a magazinnál, akinek önzetlensége előtt kalapot illik emelnünk, az Mészáros András!

Mielőtt a másik távozó személyét is felfedném, egy kis kitérő. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki azért szerette meg nagyon ezt a blogteret, mert volt egy semmi mással össze nem hasonlítható hangulata azáltal, hogy rettentő jókat „beszélgettünk” egymással a kommentelés biztosította keretek között. Igaz, ez igen csak „belterjesre” sikeredett, mert a „kerítésen túlról” nem igazán kapcsolódtak be mások. A kívülálló (értsd nem blogoló) ismerősök leginkább a közösségi oldalakon történt megosztásokhoz szóltak hozzá az üzenőfalon, így a „belsők és külsők” mintegy elbeszéltek egymás mellett, a két csoport véleményei nem „keveredtek”. Amire csak azt mondhatom, hogy sajnos, de így alakult ki az idők folyamán.

Ezzel együtt nagyon jól működött a „tere-fere”, és úgy gondolom a csapat tagjai nagyon élvezték. Várták is egymás véleményét, és bizony sokkal élvezetesebbé tette a posztolást az a tény, hogy irományunk nem csak úgy „elszállt” a nagy semmibe, hanem visszajelzést is kaptunk (nem beszélve arról, hogy – az időközben megszűnt – pontrendszer díjazta is).

Nos, ennek a „csacsogásnak” volt (okleveles!) nagymestere Sashegyi József, alias Sasó kollégám-barátom. Ő is elment, a kommentelések, vitaindítók katalizátora sincs már az itt blogolók között. Ő is motorja volt az itteni történéseknek, távozásával színtelenebbek lettünk. Talán barátom megérezte, hogy a legutóbbi idők változásai megölik az ő (és persze mindannyiunk) „életterét”.

Mert bizony – meglehet kényszer okán – úgy alakult, hogy a régi, szeretett kommentelési forma megszűnt, helyette a facebook „beszélgetőse” jött be a posztok alá. Ez meg – véleményem szerint – nem fog működni! Azért nem, mert – mint a gyakorlat bizonyította – az új forma arra „kényszeríti” a bentieket, hogy „kibeszéljenek a kerítésen túlra”, és megfordítva, a kintiek meg „bekiabáljanak a kerítésen”. Minden bizonnyal ez a kommentelések végét jelenti.

Eltűnik tehát oldalunknak ez a számomra (és vélhetően mások számára is) kedves „filingje”, ergo, megszűnik az a kedves „családias” jelleg, amit annyira szerettem (szerettünk).

Más lett a magazin. Én még nem látom tisztán, mit hoz a jövő, de remélem, hogy olyan idők jönnek és olyan változások, melyek talán megteremtik annak lehetőségét is, hogy a régi „játszótársaink” visszatérjenek hozzánk.

Ők ketten most elmentek, új utakra léptek. Én nagyon sajnálom, és visszavárom őket!

Jó utat, sok sikert Barátaim!

Kép: michaelnichols.org

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.