Főoldal » Témánál vagyunk

Témánál vagyunk

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

És ha már igen: 2013 “témába vágó” évfordulói közül az első helyen minden felsorolásban minden bizonnyal a wacoi tragédia említődik. Okkal: a Branch Davidians szektának a Waco (Texas állam) melletti komplexuma ellen 1993. február 28.-április 19. között levezényelt szövetségi akció, közvetlen következményeit (az ötven napos ostrom során közel kilencvenen veszítették életüket; az áldozatok többsége, köztük számos kisgyermek, az utolsó napon indított támadás során kitört tűzben halt meg) és utóhatását tekintve is, sokkolta az amerikai társadalmat. Nem kis részben köszönhetően a szövetségi hatóságok által az ostrom során elkövetett katasztrofális hibáknak, rövid idő alatt megszületett a wacoi eseményeknek, mint egy, a kormányzat által kitervelt tömeggyilkosságnak a konspirációs teóriája. A tragédia az amerikai szélsőjobb tevékenységének megélénkülését, a milícia mozgalom felívelését hozta magával, valamint 1995-ben, az évforduló napján, az Oklahoma City-beli robbantásos merényletet, mely majdnem pontosan kétszer annyi emberéletet követelt, mint a két évvel korábbi incidens.

Waco húsz év után is számos tanulság levonására kínál lehetőséget és világszerte jó néhány konferencián, egyéb tudományos összejövetelen tesznek kísérletet az idén ezen tanulságok, tapasztalatok összegzésére. A hazai színteret illetően a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófiai Intézete keretén belül kerül sor, október végén, egy konferencia megrendezésére. Ez, az intézet Társadalomtörténeti Kutatócsoportjának kezdeményezésére megvalósuló rendezvény nem magára az eseményre, hanem, mintegy Waco ürügyén, a jelenségre kíván fókuszálni: a politikai összeesküvés-elméletek keletkezési mechanizmusát, illetve a különböző (nemcsak amerikai és nemcsak jobboldali) szélsőséges mozgalmak kormányokhoz, államhoz való viszonyát, mint átfogó témákat helyezve a középpontba.

Ugyanakkor (csak hogy első bejegyzésem tényleges tárgyára végre rátérhessek) nem a wacoi az egyetlen, az amerikai jobboldali extremizmus jelenségével kapcsolatba hozható kerek évforduló az idén. Harminc évvel ezelőtt, 1983 első felében zajlott az a hajtóvadászat, amely egy korabeli antiföderalista aktivista, a két szövetségi marsall meggyilkolásáért körözött Gordon Kahl (1920-1983) kézre kerítéséért folyt. A Kahl-sztorira (az idén és az USA-n kívül mindenképpen) Waco árnyéka vetül, de azért, ha végigtekintünk az interneten burjánzó megemlékezések, a Kahl halálának (számos vonatkozásban kétségtelenül tisztázatlan) körülményeit “feltárni” igyekvő írások során, egyértelművé válik: az egykori veterán adórebellis és antiszemita még ma is, évtizedekkel halála után az amerikai szélsőjobb ikonikus figurája: hős és mártír, aki úgy halt meg, ahogy egy szabadságharcostól elvárható- fegyverrel kezében.

Kahl történetét nem túl régen egy feszes foglalat formájában egyszer már közreadtam, de talán nem érdektelen egy kicsit bővebb lére eresztve, egyes részletekre nagyobb hangsúlyt fektetve, újra elővenni. Tehát.

Az egy egyszerű farmercsalád gyerekeként felnövő Gordon Kahl “ébredésének” kezdetét az 1943-44 folyamán az itáliai hadszíntéren teljesített szolgálatának időszaka jelentette: Kahl saját, magnószalagra mondott és Len Martin által megörökített szavai (Why “They” Wanted! to Get Gordon Kahl) szerint ekkor kezdtek elméjében egyre nagyobb teret nyerni a zsidókkal kapcsolatos különféle gondolatok. Arra lett figyelmes ugyanis, hogy az amerikai hajók, ahogy megszabadultak rakományaiktól, rögtön meg is teltek az USA-ba tartó zsidó emigránsokkal. Ezt ő akkor még nem tudta mire vélni, de a háború utáni “kutatásai” eredményeképpen minden értelmet nyert számára: az állítólag meggyilkolt hat millió európai zsidó túlnyomó többsége valójában az Egyesült Államokban kötött ki (öt és fél millió 1930 és 1950 között); a tényleges halottak száma mintegy 60-70 ezer főt tett ki a világháború egész időszaka alatt és ezen halálos áldozatok nagyobbik része is a munkatáborokban uralkodó körülmények, a rossz bánásmód, nem pedig valamiféle tudatos megsemmisítési program következtében veszítette életét. (Ez a Kahl által összerakott történet egyébként számottevő hasonlóságot mutat a holokauszttagadó irodalom alapművének, a Did Six Million Really Die?-nak a kulcsmegállapításával: a nácik által megszállt területeken legfeljebb három millióra volt tehető a zsidók száma: “az eltűnt >>hat millió<< túlnyomó része valójában emigráns volt- ezek a zsidók egyes európai országokba, a Szovjetunióba és az USA-ba emigráltak a világháború előtt, alatt és után. És emellett nagy számban Palesztinába a háború folyamán és különösen a végén.“)

Kahl antiszemitizmusának egy magasabb, mondhatni: spirituális szintre való emelésében jelentős szerepe volt annak, hogy az ’50-es évek elején, mikor szezonális gazdasági vándorlóként biztosította családja megélhetését, kapcsolatba került a fehér szupremácia talaján álló mozgalmak, szervezetek szellemi habarcsának tekinthető Christian Identity tanításaival. A Christian Identity eszmerendszerének központi elemét képezte/képezi az a hit, miszerint az európai nemzetek (pontosabban az angolszászok, a különböző germán, kelta, stb. népek) Izrael eltűnt tíz törzsének a leszármazottai, ebből következőleg ők tekinthetőek Isten igazi választottjainak. Ezen szélsőjobboldali ideológia hirdetői antiszemita, rasszista nézeteiket vallási érvekkel, a Szentírásból önkényesen kiragadott részekkel igyekeztek alátámasztani. Meggyőződésük szerint a zsidók Évának a kígyóval való nászából keletkeztek, a nem-fehér “fajok” pedig lényegében szubhumán lények. Gordon Kahl idővel megismerkedett az USA pénzügyi rendszerével és azon belül a jövedelemadó, a tizenhatodik alkotmánykiegészítés törvénytelen voltával kapcsolatos közkeletű antiföderalista teóriákkal is. (A jövedelemadó “bolsevik trükk”, lévén a Kommunista kiáltvány találmánya…)

A jobboldali extremizmus tájain át vezető hosszú szellemi utazását követően 1967-ben sor került a zászlóbontásra: levelet küldött az IRS (Internal Revenue Service: a -leegyszerűsítve- szövetségi adóhatóság) számára, amelyben tudatta, hogy nem hajlandó fizetni tovább a tizedet (értsd: a jövedelemadót) a Sátán zsinagógája számára. Az IRS ekkor megkereste őt néhány levelével, de konkrét ellenlépéseket még évekig nem foganatosítottak vele szemben. (folytatom)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.