Főoldal » Test és lélek

Test és lélek

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

„Akkor viszont miféle kapcsolat van Tereza és a teste között? Egyáltalán, joga van-e a testének a Tereza névhez? És amennyiben nincs hozzá joga, mire vonatkozik ez a név? Csupán valami testetlenre, anyagtalanra?”.[1] Ezeket a kérdéseket akár Vay Sarolta grófnő is feltehette volna magának, hiszen Rakovszky Zsuzsa új regénye test és lélek megnevezhetetlen kettősségén alapulva boncolgatja ezt a korántsem egyszerű kérdést. A regény címe, VS, egyszerre utal Sándorra és Saroltára is, ugyanakkor választás elé is állítja az olvasót, hiszen burkoltan egy vagy-vagy helyzet elé állítja. A versus egyértelműen kétféle választást engedélyez, s az olvasó keze látszólag meg van kötve. A biológiailag nőnek született Sarolta gyermekkorától fogva fiúként nevelkedik és viselkedik, saját identitását is férfiként határozza meg. De felteszem a kérdést, el lehet-e választani testet és lelket egymástól? Ahogy a közmondás is tartja, „ép testben, ép lélek”, ezért valamiképpen e két szubsztancia egymáshoz való viszonyát kell feltárni, hogy valamiféle választ kapjunk erre a kérdésre.

A regény főhőse, Vay Sarolta/Sándor, elmondása szerint egész életében a másik felét kereste, amit gyermekkorában ikertestvére halálakor elvesztett. Itt ismét Kunderát idézve, „eszembe jutott az ismert mítosz Platón Szümpozion-jából: az emberek eleinte hermafroditák  voltak; Isten kettészelte őket, s azóta a két fél bolyong a világban és keresi egymást. A szerelem önmagunk elveszett felének a sóvárgása”.[2] Ez a sóvárgás tölti be Sándor életét, azonban az első biológiai bökkenőbe akkor ütközünk, amikor világossá válik, hogy az ikerpár mindkét tagja lány volt, ezért a platóni megállapítás sántít. Mindennek feloldását és értelmét majd az Emmával megélt kapcsolatban látjuk.

A gyermekkor, mint a nemi identitás kialakulásának fontos állomása, meghatározó szerepet tölt be Sarolta életében. Ez az életszakasz, valamint lánytestvére elvesztése kihatással lesz további életére is, amely ezek alapján az örökös gyermekkor és a nők iránti vonzódásában jelentkezik. Dr. Birnbacher feljegyezési is arról tesznek tanúságot, hogy VS nem minősül beszámíthatónak saját cselekedeteit illetően, vagyis a gyermeki létállapot jelei mutatkoznak rajta. Ez jellemzi első szerelmével való kapcsolatát is, amely teljes mértékben egy gyermeki vonzalom története, hiszen mind életkorban, mind tapasztalatban az első próbálkozások közé tartozik, s mint ilyen, nem lehet több gyerekes fellángolásnál. Saját tapasztalatlanságukat mutatja a Millicent megfélemlítésére kitalált csók lehetséges következményeinek felvetése. VS a regényben végig passzív szerepre ítéltetik, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyermekekre jellemző kiszolgáltatott helyzetben él. Ez a függőségi viszony későbbi szerelmi próbálkozásaiban egy harmadik fél közbenjárására utalja, hiszen mind Mari, mind Emma és Marie esetében is Zarándy közvetítésére szorul főhősünk. A gyermeki jelleget erősíti a sírás állandó jelenléte is, hiszen amikor nem kap meg valamit, előszeretettel erednek el a könnyei.

Vay Sándor bármennyire is a férfinem egyik alakját szeretné megtestesíteni, mégsem tud a női léttől teljesen elrugaszkodni. A regény nem ad bővebb felvilágosítást arról, hogy miként sikerült kielégíteni a szeretett hölgyeket fizikailag, és talán ez elég indok is arra, hogy ne a biológiai meghatározottság alapján döntsük VS nemi hovatartozását illetően. Így is be kell majd látnunk, hogy hiába szeretne Sándorként élni, a Sarolta létet nem tudja teljesen elnyomni. A sírás gyakori megléténél nemcsak a gyermeki jelleg tükröződik vissza, hanem ez bizony a nők „kiváltsága” is, hogy többet sírnak, mint a férfiak. Emellett VS kínosan ügyel öltözékére is, a külsejével módfelett sokat törődik. Sándor első két szerelme semmilyen formában nem teljesedik be, esetleg csak a gondolataiban. Millicent és Mari esetében jobbára csak erőszakoskodik, viselkedése egyáltalán nem nevezhető természetesnek. Emma esete teljesen más. Tulajdonképpen ez a kapcsolata tart görbe tükröt Sándor elé – legalábbis az olvasók szemszögéből. Emma ebben a kapcsolatban úgy viselkedik, mint ahogyan Sándor viselkedett az eddigi összes kapcsolatában.

Emmával való megismerkedése előtt már találkoztak, arra így emlékezik Sándor: „[…] felrémlett egy karcsú, fiúruhába bújtatott kis alak és egy csinos, fitos, némileg gyerekes arcocska is, kerek gombszemekkel”.[3] Nem különös, hogy első találkozásuk alkalmával a hölgy egy fiú szerepében tűnik fel? Ráadásul ez a fiúcska még gyermeki jegyeket is tükröz? Sándor a második találkozáskor ráébred, hogy Emmában „mintha a magam érzéseinek ikertestvérére ismertem volna”.[4] Sándor csinos kis babácskának nevezi Emmát. Feltehetjük a kérdést, hogy tulajdonképpen ki tetszik meg Sándornak? A színész, aki eljátszik egy szerepet, aki nem is ő maga? Hiszen a színpadon játszó Emma kelt fel bizonyos érzéseket Sándorban, és nem a személy. Ugyanezt figyelhettük meg H. Mari esetében is, akit szintén színpadon látott először. Ráadásul akkor is egy Shakespeare-darabot játszottak (Vízkereszt, vagy amit akartok), ahol az álruhák és a nemi megtévesztések jelentős szerepet játszottak. Az Emma iránt érzett vonzalom azonban nem indult zökkenőmentesen, hiszen Sándornak kezdetben ellenvetései voltak a lány iránt, hogy vajon ő-e az igazi. A kezdeti bizonytalanságot még inkább tetőzte az a história, ami éppen akkor mindenkit foglalkoztatott: a meggyilkolt lány, akinek holttestét nem találták meg, vagy legalábbis nem az igazi áldozat került meg. Ebben a történetben is megfogalmazódik, hogy mennyire nem egyértelmű valakinek az azonosítása, igazolása. Az egyszerű megoldás csak Sándor fejében fogalmazódik meg, aki így szól a töprengő emberekhez a gyilkosság kapcsán: „ha egyvalaki eltűnik ilyen és ilyen ruhában és köténykében, majd hetek múltán kifognak valakit ugyanilyen öltözékben, nem az-e a legkézenfekvőbb föltevés, hogy a kettőnek egy és ugyanazon személynek kell lennie”?[5] Sándor nézeteit mindenki elvetette a csoportból, így elfogadhatatlan tűnik az az egyszerű megoldás Sándor identitását illetően, amit önmaga is képviselni szeretne. A kétely Sándorban is ott él Emmával kapcsolatban, azonban csak valahol a lelke mélyén.

Miért él tehát Sándorban a kétely Emma iránt és miért érzi ennek a kapcsolatnak a korai csömörét? Erre maga Emma ad választ, hiszen mikor Sándor már szabadulna az otthon bezártságától, Emma elismeri, hogy Sándornak szüksége van az idegenek társaságára, hiszen „a mi lelkünk húrjai olyannyira egy ütemre rezegnek, hogy a kettőnk beszélgetéséből éppoly nehéz lenne inspirációt merítenem, mintha csak önnönmagammal társalkodnék”.[6] Az inspiráció hiánya annak a többletnek, plusznak a hiányát jelzi, ami nem lendíti előre a kapcsolatot, vagyis csak stagnál. Így pedig nem ad többet a házasság, ahol két ember egyesül, hanem megmarad a kezdeti szinten. Az inspiráció hiánya a gyermekvállalás lehetetlenségét is szimbolizálhatja. Sándor Emmában saját cselekedeteit és viselkedését látja viszont, ami viszolygással tölti el. Emma saját eszményképét látja Sándorban, ahogy Sándor is idealizálja a nőket, hiszen általában élettelen jelzőkkel illeti (bálvány, baba). Emma rendkívül féltékeny Sándorra, ahogyan Sándor is állandóan arról fantáziál, hogy aktuális kiszemeltjei kinek a társaságában lehetnek, milyen titkos szerelmeik vannak. Emmát ugyanaz a hirtelen természet jellemzi, mint Sándort, ugyanúgy kérleli és sürgeti szerelme beteljesedését, mint ahogyan Sándor is vakmerő lépésekre szánta el magát csüggedésében: Millicent megszöktetése, Mari lábai elé vetve magát egy kisebbfajta színielőadást rendezett. Emma görcsösen ragaszkodik Sándorhoz, ahogyan Sándor sem természetesen közeledig a nőkhöz, hanem türelmetlenül a beteljesedésért epekedik.

Sarolta/Sándor identitáskeresése leginkább egy macska-egér harchoz hasonlítható, amely egy állandó körforgást eredményez (nemhiába van szinte mindenkinek macska- vagy egérképe a történetben). Hiába él férfiként, mégis a nőkre jellemző körkörösség, ismétlődés, ciklikusság jellemzi életét, nem is beszélve a fentebb már említett női tulajdonságokról. Minden nővel ugyanazokat a köröket futja, eredménytelenül. A szöveg szintjén megrajzolható alak egyértelműen a Sarolta indentitást vizionálja, vagyis a szövegtest egy női testet formál.


[1] Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége. Európa Könyvkiadó. Budapest. Fordította: Körtvélyessy Klára. 178–179.

[2] Kundera i.m. 308.

[3] Rakovszky Zsuzsa: VS. Magvető. Budapest. 2011. 217.

[4] Rakovszky i.m. 219.

[5] Rakovszky i.m. 222.

[6] Uo. 255–256.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Test és lélek

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ahogy azt a Gondolatok az alternatív gyógyászatról című bejegyzésemben már említettem,  a keleti és nyugati gyógyászat más eszközökkel áll egy betegség gyógyításához.

Nyugati szemmel nem vagyunk mások, csupán idegek, idegpályák halmaza, melyek behálóznak egy egész csontvázat, némi hússal/izommal fűszerezve s mindez a bőrünkkel lezárva, elválasztva minket ezzel a külvilágtól. Az orvosok ebben a  csodálatos biológiai szerkezetben próbálják megoldani a problémáinkat. Természetesen az operációk és egyéb orvosi beavatkozások fontosságát nem szabad elfelejteni, viszont a szíve mélyén szerintem mindenki tudja jól, hogy ennél sokkal többről van szó, amikor egy emberről beszélünk.

Keleti oldalról tekintve a dolgot, egy nagyon bonyolult ámde precíz energetikai hálózatról van szó. Mint körülöttünk minden, jómagunk is energiából állunk, csak az emberi test esetében az energia egy sűrűbb, kézzel foghatóbb megnyilvánulásáról van szó. Attól, hogy nem látjuk, még léteznek lágyabb, azaz szabad szemmel nem látható energiák is, melyek működtetik testünk komplex rendszerét.

Testünk körül több energiatér is található, melyek egymást körülölelő burkokként vesznek körbe minket és különböző energiákból állnak.  Ezeket a rétegeket auráknak hívják, melyeknek energiafelvevő központjaik a csakrák. Minden auraréteghez tartozik  egy-egy csakra, illetve csakrapár, mely biztosítja testünk számára a folyamatos energia felvételt .  Ráadásul ezek csupán egy kis darabját  képezik  annak a hatalmas kirakósnak, mely az egész energetikai rendszerünket foglalja magában. Ahhoz, hogy a testünk tökéletesen és egészségesen tudjon működni, az előbb említett óriási rendszernek teljesen hibátlanul kell működnie. Ha ebben az energiafolyamban bárhol probléma keletkezik és nem úgy áramlik, ahogy kellene, akkor az a fizikai testen tüneteket generálhat, melyeket csak akkor lehet megoldani, illetve gyógyítani, ha a hozzá tartozó energetikai hibát kijavítjuk.  Fizikai szinten, nyugati orvoslás segítségével csak a tünetek enyhíthetőek ideiglenesen, viszont az energetikai rendszerben keletkezett hibát sosem fogja kijavítani.

Pontosan ez az, amitől egyre többen kicsit többnek érzik a keleti gyógyászatot a nyugatinál.

Írta: Kalóz Csaba

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.