Főoldal » Valaki mondja meg, menni kéne?

Valaki mondja meg, menni kéne?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nem-nem, ez nem egy képzelt riport! Még csak nem is riport. A cím csupán kölcsönvett szavak önkényes egyvelege egy legendás musical betétdalaiból. A musical-ből, mely arra keresi a választ, hogy mivégre születünk e világra. Alább sokkal kisebb fajsúlyú kérdés vár megválaszolásra; mit keresünk mi itt a „Felsőfokon”?

Nagyon profánul a válasz: semmit (már, amennyiben anyagi vetületében szemléljük a dolgot).

De valamiért jöttünk! Valamiben hittünk, valamiről álmodtunk, valamit reméltünk. Induláskor mindenkinek volt egy álma, és tagadni kár, az álom része volt az is, hogy tehetséggel, szorgalommal egzisztenciálisan is „hoz valamit a buli”. Nem a valóságtól elrugaszkodott álom volt ez, hiszen a „beszervezők” induláskor „ezerrel” erősítették ezt a hitet.

Persze, aki jött, az alapon „mérgezett” volt, mert úgy érezte, neki írnia kell, hiszen ez a késztetés zsigerileg benne van. Írni akart hát minden érkező, úgy vélvén, hogy a Kánaánba érkezett, ahol egybeforr kellemes és hasznos. Azt csinálhatja, amit a legjobban szeret, és ha odateszi magát, akkor még némi aprópénz is csurran-cseppen. Létezik e ennél nagyobb boldogság?

Sokan jöttek, és sokan véreztek el a próbán. Nagyon sokan keservesen ébredtek rá, hogy ÍRNI (így csupa nagybetűkkel) nem annyit tesz csupán, hogy betűket, szavakat illesztünk szép sorjában. Valamit MONDANI is kell! Mert ugyan ki kíváncsi a sok semmitmondó lekörmölt szóra? Írni végül is mindenki tud (általános iskola első osztályától kezdve), de olyat íni, amit mások is el szeretnének olvasni; na, azt már sokkal-sokkal kevesebben!

Ezen a szűrőn jó sokan kihullottak. A másikon, ami „alattomosabb” dolog – jelesül -, hogy helyesen írni (bánatomra) már kevesebben. Aztán volt még egy nagy szűrő, a neve: KITARTÁS. Ezt is rengetegen „becumizták”. Több, mint két éves szinten mondható, hogy hullott a nép, mint a… (ide most képzeljen mindenki, ami tetszik).

Nincs rálátásom minden szakterületre, de amelyekre van, annak alapján azt mondhatom, hogy sokan olyanok is fogták a kalapjukat és elköszöntek, akiknek „ezerrel” itt lenne a helye közöttünk manapság is! Szorgalmasak voltak, kitartóak (jó ideig), ráadásul még jó tollúak is! Nem ismerem a mozgatórugókat, de bizton állítom (saját tapasztalatból), hogy a (előttem máig nem tiszta szempontok alapján kinevezett) szakterület vezetők „vastagon” benne vannak a dologban!

És akkor el is értünk egy (véleményem szerint) jócskán elaknásított területre. Szakterület vezetők. Oly jó lenne látni, hogy a (általam nem igazán ismert) minden bizonnyal valahol „kőbe vésett munkaköri kötelmeik” közül mennyit tartottak be, mennyit váltottak valóra? Gyanítom, hogy vajmi keveset (tisztelet az igen kis számú kivételnek). Én, igenis az ő „bűnüknek” tudom be, hogy oly sok „jó emberünk világgá szaladt”.

Az ő feladatuk lett volna csapatot kovácsolni, dicsérni, korholni, biztatni, reményt adni. De (ismét tisztelet a kivételnek) semmit nem csináltak! És mi történt velük? Megmondom én: semmi! Most is szakterületet „vezetnek”! Meg is érdemlik, hiszen olyan „jól” tették a dolgukat, hogy a kezük alatt megfordult számtalan blogger közül jó esetben egy-kettő aktív, de úgy általában egy sem! Adja magát a kérdés: Kedves Vezérkar! Mire fel őrzik még ezek az emberek a posztjukat?

Természetesen vannak igen lelkiismeretes területvezetők. Mint említettem, nem ismerem valamennyi szakterületet, de négyre van rálátásom (Turizmus és vendéglátás, Természettudomány, Bölcsészettudomány, Környezetvédelem). Nem kívánok személyeskedni, ám mégis el kell mondanom, hogy véleményem szerint a Környezetvédelem szakterület vezetője példa értékű munkát végez (nem publikálok ezen a területen, így remélem hihető, hogy elfogulatlan vagyok). Nemrég (a főszerkesztőségben tett látogatásom során) ezzel a szóval jellemeztem: „tyúkanyó”. Remélem nem veszi sértésnek, mert abban az értelemben használtam rá ezt a kifejezést, hogy folyamatosan figyel a „kiscsirkéire”, szervez, buzdít lankadatlanul és töretlenül hisz abban, amit csinál.

A Természettudomány szakterület vezetőjéről hasonló jókat tudok elmondani (itt már „vádolható” vagyok elfogultsággal, lévén, hogy bő fél éve publikálok ezen a területen). Tény, hogy a terület vezetője egy ideje kissé „eltűnt” (ám ez „igazolt” távollét”), kevesebbet publikál, de tanúsíthatom, hogy bokros egyéb teendői mellett (amikor ideje engedi) odafigyel a „bandára”, olvassa írásainkat és lelkesít is kommentjeivel. Tehát itt van velünk (kevesekkel) és nem hagyott cserben bennünket.

Annál inkább elszomorít, hogy a terület „nagyágyúi” az utóbbi időben eltűntek, nem publikálnak! Nem tudom eltűnésük okát (valamennyien „régi motorosok”) és csak remélni tudom, hogy visszatérnek hamarosan. Hiányoznak!

Az általam ismert szakterületek közül fentebb jelzetteket tudom jó példaként felhozni, a másik két terület vezetéséről (a „bölcsészeknél” azt sem tudom, hogy van e ténylegesen) ilyet sajnos nem mondhatok. Számomra úgy tűnik, hogy gazdátlanok, jó néhány szakterülethez hasonlóan.

Kinek jó ez?

Kis „ország” lennénk mi itt a Felsőfokon. Egyes vélemények szerint 300 blogger alkotja a közösséget, ám én úgy látom, jó, ha 20-30 publikál folyamatosan (meglehet, túlzó még ez a szám is). Budapesten jártamkor az illetékes azt mondta nekem: fizetnék én nektek boldogan, de ehhez az oldal látogatottságának a mostani háromszorosára (!) kéne nőnie.

Jelenleg száz-százötvenezer között mozog a mutató. Félmillió (!) kellene.

Hogy fog ez menni ilyen (szakterület) vezetőkkel, ilyen alul motivált emberekkel?

Fülembe cseng a musical „nótájának” refrénje: Menni kéne, menni kéne

Kép: 500px.com

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.