Főoldal » 5 évente új szaktudásra van szükség

5 évente új szaktudásra van szükség

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Budapest, 2018. június 28. – A minden eddiginél gyorsabb technológiai változások miatt ma már 5 évente új képességekre van szüksége a munkavállalóknak. Ez csak úgy megvalósítható, ha a cégek aktívan részt vesznek a munkatársak folyamatos képzésében – mutat rá a cégek aktuális munkaerőpiaci kihívására az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humán erőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége.

 

A technológiai, demográfiai és társadalmi környezet minden eddiginél gyorsabb változása folyamatos igazodást kíván a cégek részéről. „A korábbi 20-25 év helyett ma már 5 évente új munkavállalói képességekre és szakértelemre van szükség. Ezt pedig nem lehet pusztán egy csapat adatkutató alkalmazásával vagy egy jól csengő pozíció elnevezéssel megoldani. A legújabb állások által megkívánt technológiához és mesterséges intelligenciához igazodóan a foglalkoztatottak folyamatos képzésére van szükség” – állapítja meg Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A technológiai fejlődés és robotika munkaerőpiacra gyakorolt jövőbeli hatását vizsgálva el kell szakadnunk attól a fekete vagy fehér állásponttól, hogy ebben rejlik a jövő munkaerő problémájának megoldása vagy éppen fenyegetést jelent a munkaerőpiacra. El fognak tűnni munkahelyek? Igen. Keletkeznek új munkahelyek? Igen. „Ahelyett, hogy megijednénk a technológiai fejlődéstől, sokkal inkább megéri nyitottnak lenni a változásokra. Munkáltatóként fogadjuk el a digitális intelligencia és a munkavállalók ehhez szükséges folyamatos tudásfejlesztésének és újraképzésének fontosságát” – tanácsolja Stefano Longo.

 

Sikeres munkáltatói stratégiák

A közép-kelet-európai régió munkáltatóinak a technológiai szaktudás fejlesztését kell a támogató munkáltatói magatartással kombinálni. Az Adecco által javasolt legfontosabb munkáltatói fejlesztési területek:

  1. Folyamatos képzési programok: A gazdasági és demográfiai fejlődés miatt elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás/képzés.
  2. Igények és szaktudás összhangba hozása: A munkáltatói tréninget és gyakornoki programot az oktatási intézményekkel együttműködésben érdemes megvalósítani, annak érdekében, hogy valóban olyan képzettségű munkavállalók legyenek, akik passzolnak az üzleti és piaci igényeknek.
  3. Változatos munkaerő-állomány: Kor és nem szerinti, geográfiai, kulturális változatosság és atipikus foglalkoztatás beépítése a cég foglalkoztatási gyakorlatába.
  4. Mobilitás biztosítása: A régióra jellemző szakemberhiány kiküszöbölését segítheti a mobil munkavégzés biztosítása.

A CEE régióban már most hiány van szakemberekből, komoly fenyegetést jelentve ezzel a gazdasági növekedésre. A KSH legfrissebb adata szerint Magyarországon 3,7%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta, és a munkaerőhiány szinte minden iparágat érint, az asszisztensi pozíciótól a vezető beosztásig. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy a tervezett jövő évi adóváltozások már a nyugdíjas korosztály – újbóli – munkába állását ösztönzik. A digitális képességek fejlesztése tehát elengedhetetlen a régió gazdasági növekedésének fenntartásához.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.