Főoldal » Kik lopták el az innovációs járulékot?

Kik lopták el az innovációs járulékot?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy abnormálisan magas szinten adóztatott országban, ahol ráadásul ezért cserébe botrányosan alacsony színvonalú ellenszolgáltatást kapunk, sokkal nagyobb a kísértés az adók optimalizálására és elcsalására, mint ahol az adófizető nem kell ablakon kidobott pénznek tekintse befizetett adóját.

2010-ben egyes érdekkörök összehangolt támadást intéztek az innovációs járulék törvény által akkor nem csupán lehetővé tett, hanem kifejezetten kívánatos felhasználása ellen.

Az innovációs törvény 2003. évi bevezetését az indokolta, hogy sajnos  Magyarország a megújulási képesség tekintetében már akkor is hátul kullogott az európai mezőnyben. (Lásd korábbi cikkünkket: http://innovacio.blog.hu/2013/10/10/innovacio_nemzetkozi_osszehasonlitas) A törvény nem csupán lehetővé tette, hanem kifejezetten azt célozta meg, hogy a járulékkötelezettek minél szélesebb köre az árbevételének egy meghatározott hányadát innovatív célok, pontosabban k+f projektek finanszírozására használja fel.

A lassan kibontakozó együttműködések elleni támadásra 2008-tól az ürügyet az szolgáltatta, hogy időközben több olyan „tanulmány” író és értékesítő non-profit szervezet alakult a pénzek begyűjtésére, amelyek a törvényi meghatározás szerint jogosultak voltak k+f megbízásokat elfogadni, s az ezeket kiadó cégek pedig a járulékkedvezményt igénybe venni. A járulék nagyobb része ennek ellenére befolyt az ún. Kutatási és Technológiai Innovációs Alapba, amelyet továbbra is a költségvetésbe befizetett pénzek hatékonyságával használtak fel. Hivatalok és azok holdudvarában szakértők népes hada bábáskodott az így begyűjtött pénzek közvetlen elköltése és pályázati célú osztogatása körül.

A bennünket K+F munkával megbízók gyakran indokolták azzal a járulékuk általunk folytatott kutatásokhoz való átadását, mert jobbnak látták a feneketlen kútba való beöntésénél. A cégünknél megismert munkák és eredmények alapján meg voltak győződve arról, hogy nálunk érdemi, hasznos és ígéretes k+f munka folyik.

Azzal a felkiáltással, hogy kellenek az Innovációs Alap forrásai, a 2014-2020-as időszakban megnövekedő mértékű Uniós pénzek lehívására való felkészüléshez, sikerült a politikát meggyőzni a törvénymódosítás szükségességéről. 2011 év végén a parlament módosította az innovációs törvényt. Ennek értelmében már nem a járulékfizetők dönthetnek a pénzeik felhasználásáról, hanem ezeket adók módjára be kell fizessék. A nagy lobbierővel bíró körnek sokkal kényelmesebb az adóhatóság közreműködésével, azaz a törvény segítéségével a pénzeket beszedetni, majd a szokásos módon hozzájutni. Ez kétségtelenül lényegesen egyszerűbb, mint minden egyes járulékkötelezettet meggyőzni arról, hogy miért előnyös neki az, ha az adott felzárkózási céllal végzett k+f projekthez ad ki megbízást.

Sokakkal együtt magam is nagyon kíváncsi leszek arra, hogy ez a felzárkózás mennyire sikerült, magvalósul-e a kedvezményezetti körben az az áttörés, ami joggal volna ezek után elvárható.

Visszatérve egyes non-profit szervezetek begyűjtő akcióira: Közismert tény, hogy voltak olyan tanulmányokat értékesítő kisebb-nagyobb irodák, amelyek érdemi k+f munkát nem végeztek, ehhez sokszor sem a személyi, sem pedig a tárgyi feltételeik nem is igazán álltak rendelkezésükre. A fizetésre kötelezettek által felhasználható járulék egy bizonyos hányadát ezen megbízottak visszajuttatták a megbízóikhoz. A verseny tehát atekintetben alakult ki közöttük, hogy ki tud több pénzt a megbízási díjból visszajuttatni azokhoz a cégekhez, akik nem kutatás-fejlesztési, hanem valamilyen más típusú költségeik fedezésére kívánták, vagy kényszerültek ezt a pénzt igénybe venni. A pénzek ellopásáról értelemszerűen nem beszélhetünk, ugyanis ezek az összegek ugyanazon a módon szolgálták a vállalkozásokat, mint a járuléktörvény megjelenése előtt bármilyen más általános költségek. Kétségtelen tény viszont, hogy ezek a pénzek nem jelentek meg az Innovációs Alapban, ami többek érdekét sértette.

Ezekben az esetekben tehát nem történt más, mint hogy meghatározott mértékű lebonyolítói díj fejében egy K+F célú adókedvezmény átalakult normál vállalkozási típusú kiadások fedezetévé.

Megérne egy alapos vizsgálatot az a kérdés is, hogy az ezen a módon felhasznált innovációs járulékok eredményeztek-e több hasznot az országnak, vagy az, ha ugyanezen pénzeket az Alapba fizetik be, majd pedig a ma már jól ismert hatékonysággal használták fel. Érdemes ennek jobb megvilágítására elolvasni az alábbi linken található cikket:

http://www.fidesz.hu/hirek/2009-09-14/szabalytalansagok-az-innovacios-alap-felhasznalasa-korul/

Tapasztalataink szerint az érdemi k+f munkát nem végző irodákkal csak kevesen voltak hajlandók szerződést kötni. Meggyőződésem, hogy ha a törvényváltoztatással valóban ezen visszaélések kiszűrése lett volna cél, akkor az igen könnyen és gyorsan megvalósítható lett volna. Nem kellett volna mást tenni, mint ezeknél a szervezeteknél a megfelelő vizsgálatokat lefolytatni, a tevékenység folytatásától őket eltiltani.
Ennek ellenére ezen visszaéléseket elkövető társaságokkal szemben semmi nem történt a mai napig, senki nem háborgatta őket. A járulék kedvezmény, vagyis a piac megszűnését követően ezen szervezetek egymás után gond nélkül befejezhették tevékenységüket. Egykori megrendelőik pedig bottal üthetik nyomukat.

Sokkal fontosabb folyamat azonban az, amely az innovációs járuléknak köszönhetően elindult. Kezdett kialakulni egy nagyon fontos piaci szegmens működése, amely megrendelők, k+f szolgáltatók és azok alvállalkozóinak a vertikumát hozták létre. Egyre többen értették meg a k+f-ben és az innovációban rejlő lehetőségeket. Akik kezdetben idegenkedtek is tőle, látva a sok pozitív példát, a maguk területén is keresni kezdték a fejlesztési lehetőségeket.Nagyon lassan ugyan, de kiépülőben volt mind a kereslet, mind pedig a kínálat a k+f piacon.

ma már viszonylag jól körülhatárolható kör érdeke azonban nem ennek a folyamatnak a kiteljesedése volt, hanem a pénzek beközpontosítása és a korábbi évtizedekben jól bejáratott mechanizmusokon keresztüli újraosztása volt.

Úgy tűnik, túl jól sikerült ez az „adócsalásra” felépített pénzbeszedési stratégia.Újabb sok adminisztratív alkalmazott foglalkoztatására nyílott hirtelen lehetőség. Az, hogy ez a adminisztratív munkára igénybe vett kör milyen hozzáadott értékű munkát végez, könnyű elképzelni. Sok száz adóellenőrnek, SZTNH szakértőnek, cégek érekeit megvédeni hivatott ügyvédnek, jogásznak lett belőle feladata. Nem az innováció teljesedett ki ettől, hanem az innovációs pénzekből megélők tábora.

Megérne egy alapos utánaszámolást az, hogy a begyűjtött pénzek és az ellenőrzésekre, a minősítésekre elfolyt összegek között milyen arány áll fenn. Ami viszont elvitathatatlan, ezeknek a pénzeknek az amúgy is nehéz helyzetben lévő gazdaságból megtörtént a kivonása. És még messze nem ez jelenti a legnagyobb problémát.

Lényegesen nagyobb baj, hogy a k+f munkához, az innovációhoz értő, azt a gyakorlatban végrehajtani képes szakemberek, köztük magam is, kénytelenek vagyunk évek óta ostobábbnál ostobább vitákba bocsátkozni azokkal a bürokratákkal, akik az innovációra, a k+f megítélésére felkent apostoloknak képzelik magukat.

Ma már nyugodtan kijelenthető, hogy sem az adóhatóság, sem pedig az SZTNH nem alakított ki a K+F munka minősítésére megfelelő gyakorlatot. Véleményem szerint közös erővel olyan rombolást végeztek ezen a területen, amelyen az elkövetkező években nagyon nehéz lesz bármit is újra felépíteni. Az elmúlt két év történései számomra egyértelműen igazolták, hogy e két hatóságnál a mai napig nem sikerült megérteni a K+F mibenlétét. Az elkövetett hibák lényegét egyetlen mondatban úgy foglalhatnánk össze, hogy ezen hatóságok nem azt, nem ott és nem úgy vizsgálták, ahogy azt kellett volna. A vonatkozó törvényeket pedig olyan nagyvonalúsággal sikerült kezelniük, hogy helyenként éppen törvény szellemének ellentmondó módon jártak el.

Cégünk több, nagyon is valódi k+f témában végzett eredményes munkát a 2006-2011 közötti időszakban. Ezeket hol K+F-nek, hol pedig annak el nem fogadható munkának ítélték meg az éppen aktuálisan eljáró hatóságok. Úgy látszik tehát, hogymégsem annyira egzaktak azok a mércék, amelyeket ezeknél a hatóságoknál a minősítésre használnak. Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy ezek a hatóságok úgy képesek a korábbi években elvégzett munkákat utólag minősíteni, hogy annak tartalmát nem is kívánják megismerni. Az idevonatkozó tapasztalatainkat már több írásban kifejtettem, amelyek összegyűjtve az www.innovacio.blog.hu helyen is megtalálhatók.

A projektjeinket az esetek túlnyomó többségében K+F-nek el nem fogadható, néhány esetben pedig annak megfelelő munkának minősítették, noha magát a munkát nem is ellenőrizték soha. A kiadott szakvélemények többségével vitába szállni sem érdemes, mert annak a szakmai színvonala gyakran ezt teljességgel feleslegessé teszi. A fenti hivatkozott blogban csak a jéghegy csúcsát jelentő melléfogásokkal foglalkoztunk.

A magunk részéről eddig is, és a jövőben is vállaljuk azt a nyílt vitát, amely a k+f tevékenység mibenlétét, az általunk elvégzett munkák konkrét tartalmát illetően szükséges. Ha egyszer esély teremtődik arra, hogy K+F szakmai kérdésekben cégünknél érdemi megmérettetés történjen, talán tovább lehetne lépni ezen az áldatlan állapoton. Eltökéltek vagyunk abban, hogy mi a magunk csatáját megvívjuk. Ha nem is azonnal, de reményeink szerint előbb-utóbb idehaza, vagy külföldön, de célt fogunk érni.

Nem is elsősorban magunk miatt aggódunk. Sokkal nagyobb az a probléma, hogyaz innovációs járulék terhére eddig jóhiszeműen megrendelést feladó cégek a jövőben nagyon visszafogottan fognak viselkedni, a megrendelésektől tartózkodni fognak. Több volt ügyfelünk mondta el bizalmasan, hogy mind a megbízás kiadásakor, mind pedig a mai napig meg van győződve arról, hogy cégünk érdemi k+f munkát végzett, s csupán a pénzbeszedés kényszere miatt került sor negatív minősítésre.

Mértékadó jogászi vélemények szerint nem csak k+f szakmai, hanem jogi szempontból sem állja meg a helyét az az adóhatósági eljárás, amelyben egy beszállító által esetlegesen elkövetett hiba miatt a jóhiszemű, mindenben a törvény előírásai szerint eljáró megrendelőt bünteti meg az adóhatóság. Több, nagyon hasonló esetben kellett már elmennie hazai cégeknek az Európai Uniós Bíróságra. Az ezekről a perekről az alábbi linkeken olvashatunk bővebben:

http://www.hatalyonkivul.hu/magyar-vonatkozasu-europai-birosagi-iteletek-altalanos-forgalmi-ado-adolevonasi-jog

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-mernek-vitatkozni-a-nav-al-a-cegek/

Ezekben az esetekben a szakmai szempontoknál tehát érdekesebb a jogi helyzet. Ugyanis a járulék és a büntetések utólagos befizetésére ítélt adóalanyok az adóhatósági jegyzőkönyvekben egyetlen olyan érvet nem olvashatnak, amelyet nekik felróható magatartásnak lehetne tekinteni. Az elmarasztalások mindegyike olyan érveket sorakoztat fel, amelyek szerint nem a megbízó, hanem a megbízott felelősségi körében történt a hiba. Egészen pontosan, a megbízott által a megbízó részére elvégzett munka nem tekinthető k+f nek. Sajátos jogfelfogás az, amikor az adóhatóság azért büntet meg egy adóalanyt, mert megítélése szerint az ő beszállítója nem k+f, hanem valamilyen más minősítéssel jellemezhető munkát végzett a számára. Így tehát az adóalany és az adóhatóság olyan kérdéskörben került egymással vitába, amelyben mindkettő laikusnak tekinthető. Alkalmam volt több adóhatósági jegyzőkönyvet és határozatot, valamint az ügyfelek által készített fellebbezést, sőt bírósági peranyagokat is olvasni. Roppant elkeserítő színvonalú érvelésekkel és megállapításokkal találkoztam ezekben az iratokban. Valami nagyon nincs rendben ebben a kérdésben akkor, amikor úgy folyhat k+f projektekre vonatkozó kérdésekben vita, hogy az abban illetékes meghallgatására sor sem kerül. Amikor pedig cégünk kifejezetten kéri ezt, akkor ezt e két hatóság szükségtelennek ítéli. Úgy látszik tehát, hogy azzal nem kíván foglalkozni a hatóság, aki ért is hozzá.

A volt ügyfeleink többsége is egyértelműen megállapította, hogy messze nem az innovációval összefüggő törvények elvárásai jelentik a „vizsgálódások” alapját.

Ma már meggyőződéssel ki merem jelenteni, hogy az utólagos ellenőrzések során megalapozatlanul megbüntetett, s ennek nyomán beszedett milliók sokkal nagyobb kárt okoztak az országnak, mint amekkora összeggel gyarapodott az államkassza ezekből a pénzekből. Számomra nem nehéz a címben feltett kérdés megválaszolása. Ki is lopta el tehát az innovációs járulékot?

 dr. Reith János

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.