Főoldal » Nagymenők között a MOL

Nagymenők között a MOL

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Forbes nyilvánosságra hozta legfrissebb listáját a világ 500 legnagyobb vállalatáról, ami számunkra azért lehet érdekes, mert egyedüli magyar cégként a MOL is helyet kapott rajta.

Hazánk olaj és gázipari óriása a 412. helyet foglalja el a listán, melyet a millió dollárban kifejezett bevétel alapján állítanak össze. A bevétel mellett még a cégek által elért profit is szerepel a rangsorban. A MOL közvetlenül a McDonald’s és a Danone mögött kapott helyet, köszönhetően a 26 698 millió dolláros bevételének, mely 764 millió dollárnyi profitot eredményezett. 

Az a tény, hogy a MOL felkerült a listára, már önmagában is elismerésre méltó, de ha azt is hozzátesszük, hogy a szomszédos országok közül egyedül Ausztria képviselteti magát a listán, akkor nem kérdés, hogy jár a gratuláció.

Ha kíváncsiságból egy kicsit feltekintünk a lista csúcsára, akkor láthatjuk, hogy a dobogó legfelső fokára a Royal Dutch Shell került 484 489 millió dolláros bevételével és 30 918 millió dolláros profitjával. A második helyen az Exxon Mobil található 452 926 millió dollár bevétellel és 41 060 millió dolláros profittal, míg a dobogó legalsó fokán a Wal-Mart Stores áll 446 950 millió dolláros bevétellel és 15 699 millió dollár profittal.

Érdekességként meg lehet említeni, hogy ha a profit alapján rangsorolnánk, akkor a listán amúgy 15. helyen álló Gazprom végezne az élen 44 460 millió dolláros eredménnyel. További érdekesség, hogy ahhoz, hogy egy cég bekerüljön az első 100 közé, nem feltétlenül kell nyereségesnek lennie. Ezt bizonyítja az E.ON és a válság által erősen érintett Fannie Mae példája is. Előbbi 3085 millió dolláros veszteséggel szerepel a 16. helyen, míg utóbbi -16 855 millió dolláros profittal áll a 26. helyen. 

Hozzájuk képest a MOL tehát eredményesebbnek számít a profitot tekintve, a bevételek terén azonban messze elmarad. Ezen nem lehet és nem is szabad csodálkozni, inkább örülni kell annak, hogy egy magyar cég is bekerült ebbe az illusztris társaságba. 

A teljes lista megtekinthető az alábbi oldalon:

http://money.cnn.com/magazines/fortune/global500/2012/full_list/index.html

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.