Főoldal » A nem is olyan “sötét” kora középkor hadtörténete II. – Ász angolszászok 1. rész

A nem is olyan “sötét” kora középkor hadtörténete II. – Ász angolszászok 1. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Koraközépkori cikksorozatom folytatásaként a Brit-szigetekre teszünk egy nagyobb lélegzetvitelű túrát időben és térben, melynek során a korai angolszász világ harcmodorát, hadviselési szokásait tekintjük át. Eme kitekintésben a Római Birodalom brit-szigeteki jelenlétének megszűnésétől a vikingek megjelenéséig, illetve a merciai hatalomátvételükig vizsgálom az angol-szász népek történetét.

A Kr. u. IV. és V. században a Római Birodalom hatalmának meggyengülése és a felbomlása, valamint a hunok, Attila által vezetett európai hadjárata következtében a Brit-szigeteken hatalmi vákuum alakult ki, mely szinte magába szippantotta a főleg észak- és nyugat-európai germán törzseket. A germán törzsek közül főképpen az Angles (angol), Saxon (szász) és Jut (jüt) törzsek tagjait találjuk a szigetekre lépő népek között. Ezek a hódítók először nem nagy tömegben érkeztek meg a szigetekre – az ottani római provincia összeomlása és a római katonaság kivonulása után – hanem kisebb, portyázó „kontingensként”. Egyes források arról számolnak be, hogy az első germán hódítók mindössze három hajóval érkeztek meg, ez a legjóindulatúbb becslések szerint is csak száz főt jelenthet. Elképzelhető, hogy egy-egy ilyen csoport a szigetek lakosságának hívására kelt útnak, hogy megvédjék az embereket a piktek támadásaitól. Ez a kis tömegekben történő beáramlás sok kicsi, különálló királyság létrejöttéhez vezetett.  A VII. században keletkezett 35 különálló törzset számolt össze a Humber folyótól délre, akik kötelesek voltak adót fizetni a merciai Wultherenek. Maga a Tribal Hidage a törzsek földjeinek összeszámlálása után létrehozott lista. A hide, illetve angolszászul híd (hiwan vagy hiwisc) egy mértékegység, amellyel az adott terület értékét mérték. Ez azt jelentette, hogy egy hide vagy híd mennyiségű terület egy családot tudott eltartani. Ezt Bede az általa 731-ben megírt Historia ecclesiastica gentis Anglorum című művében latinul a terra x familiarum kifejezéssel használja, ami egy 10 családot eltartani képes földterületet jelöl. A terra … anglorum kifejezés tehát azonos jelentésű a hid kifejezéssel. A lista a következő törzseket tartalmazza:

Mercia A Trent völgy közepétől kezdve, a folyó északi és déli partjáig, olyan területek, mint Tamworth és Lichfield Staffordshireban, valammint Repton Derbyshireban. 30000 hides

7000 hide:

o W[r]ocen saetna ( Wrekin, Shropshire)
o Westerna (a „nyugatiaks” valószínűleg Hereford szomszédságában)
o Lindesfarona (Lindsey, Hatfield Chase-t is beleértve)
o ’Hwicca’ (feltehetőleg Hwicce, a Severn völgyben)

5000 és 900 hide között:

o Pec saetna (1200 hide, Derbyshire Peak tartományában)
o Ciltern saetna (4000 hide, Chilterns)
o Wigesta (900 hide)
o Herefinna (1200 hide)
o Noxgaga (5000 hide)
o Ohtgaga (2000 hide)
o Hendrica (3500 hide)
o Unecung ga (1200 hide)

600 és 300 hide között:

o Elmed saetna (’Elmet-lakók’, Leedstől keletre)
o Suth Gyrwa és North Gyrwa (a Peterborough körüli mocsár lakói)
o East Wixna és West Wixna
o the Spalda (Lincolnshire-i Spalding körül)
o Sweord ora (a Whittlesea Mere-i ’Sword Point’ (Kard-fok) körül, Cambridgeshire-ban)
o Gifla (az Ivel völgyből, Bedfordshire-ból)
o Hicca (Hertforshire-i Hitchen körül)
o Wiht gara 
o Arosaetna (Warwickshire-i Arrow folyó mellől)
o Faerpinga (a Middle Anglesek földjéről)
o Bilmiga
o Widerigga (Northamptonshire-ban Wittering könyékéről)
o East Willa
o West Willa

East Angles (30000 hide)

East Saxons (7000 hide)

Kent (15000 hide)

South Saxons (7000 hide)

West Saxons (100000 hide)

Ezen törzseken felül is léteztek még kisebb királyságok, mind Anglia déli és északi részén, aki nem tartoztak bele Mercia hatáskörébe. Később ezek a különálló kis királyságok egyesültek, ugyanis a késő VI. és VII. századot már a heptarchia korának nevezzük. A heptarchia kifejezést először a XII. században élt történetíró, huntingdoni Henry használta, ezzel jellemezvén a korszakban uralkodó hatalmi viszonyokat. Ebben az időszakban hét királyság volt meghatározó a térségben, ezek pedig a következők: Wessex, Mercia, Northumbria, Kent, Kelet-Anglia (East-Anglia), Essex és Sussex.  Azonban megjegyzendő, hogy ezeken a királyságokon belül is megtalálhatóak voltak független, önálló vezetéssel rendelkező területek. Az Angol-szász Krónika a nagy királyságok kialakulását a késő V. és korai VI. századra teszi, azonban ezen államok első, jelentősebb uralkodói a VI. század végén kezdték meg uralkodásukat. Még a római időszak alatt megfigyelhető, hogy a szigeten állomásozó római katonák között nagyszámban fordultak elő germán törzsből származó emberek. Emellett megjegyzendő, hogy a római vezetés támogatta az őshonos népekkel való integrációt. Ezért az ún. Adventus Saxonum (az angolszászok betelepülése) kezdetét jóval előbbre lehet tenni, mint ahogy azt az Angol-szász Krónika írja (Kr. u. 449) vagy, ahogy azt a welsh történész Nennius adja meg (Kr. u. 380). Ha a jelentősebb királyságok valóban csak a VI. század végére alakultak ki teljesen, akkor viszont a szász hódítás elsősorban nem egy nagyméretű katonai hadművelet volt, hanem egy közel két évszázad során bekövetkező hatalmi felemelkedés. A heptarchia létrejötte előtt a feljegyzett katonai konfliktusok elsősorban a szászok és az őslakos welsh lakosság között történtek. A VII. századtól azonban ezek döntő többsége a már kialakult királyságok között történt. Kr. u 731-ben a történetíró Bede hét olyan királyságot jegyzett fel a Humber folyótól délre, melyek uralmuk alá tudták hajtani a többi, kisebb királyságot, adót szedtek tőlük és megszerezték a brytenwealda vagy bretwalda címet, ami először szó szerint „széles uralkodót” jelentett, később azonban már a „Britannia uralkodója” címet jelentette. Ezen uralkodók, avagy bretwaldák illusztris társaságába a következő személyek tartoztak:

a déli szász Aelle ( az Angol-szász Krónika feljegyzése szerint Kr. u. 477 és 491 között uralkodott, de valószínűsíthető, hogy tovább is) 

a nyugati szász Ceawlin ( király, Kr. u 581-588 között uralkodott), a kenti Aethelbert (Kr. u. 616-ban halt meg), 

a keleti angles Raedwald (Kr. u. 627 előtt halt meg)  

és Northumberland három uralkodója, Edwin (király Kr. u. 616-633), Oswald (király, Kr. u. 634-642) és Oswiu (király, Kr. u. 642-670). 

A VII. század során Northumbria és Mercia folyamatos konfliktusban állt egymással, hogy megszerezze a déli királyságok feletti hegemóniát. Ebből a hatalmi párharcból végül Mercia került ki győztesen, ugyanis a VIII. század során Northumbriában folyamatos polgárháború dúlt a trón megszerzéséért. Az, hogy Mercia milyen befolyással bírt a szomszédos királyságok felett, változó volt minden állam esetében. Kentben például a merciai királyi család különböző tagjai töltötték be az uralkodó szerepét, míg ahogy azt az Angol-szász Krónika is megemlíti, a nyugati szászok királya, Cuthred, 16 éves uralkodása alatt több nagy csatát vívott a merciai királlyal Aethelbalddal, Kr. u. 752-ben Beordfordnál le is győzve őt. Ez a szembenállás azonban megszűnt a viking portyázások kezdetével. A Kr. u. 789-ben kezdődő portyák 6-7 éven keresztül, egyre nagyobb intenzitással folytak, míg a „Nagy Pogány Hadsereg” Kr. u. 865-ben partra szállt East-Angliában. Aellát Northumbria királyát Kr. u. 867-ben Yorknál megölték, míg 870-ben Edmund, East-Anglia királya hunyt el. Mercia végül 874-ben esett el, amikor is Burthred királyt menekülésre kényszerítették és a helyére Ceolwulfot ültették a vikingek, mint bábot. Egyedül Wessex királysága maradt talpon és vészelte át ezt az időszakot Nagy Alfréd vezetése alatt.

A téma hosszúságára való tekintettel kénytelen voltam kettébontani írásom, így ebben a részben az angolszász történelem sarkalatos pontjaival ismerkedhetett meg a Kedves Olvasó. A következő részben az angolszász csapatok hadászatával, a csatatéren bevetett taktikájával fogok részletesebben foglalkozni.

Felhasznált irodalom:

The New Cambridge Medieval History Volume II c.7oo—c. 900, Edited by Rosamond McKitterick,
Part I. 2 (a) Simon Keyes: England, 700 – 900

Richard Underwood: Anglo-Saxon Weapons and Warfare Tempus Puplishing Ltd., 1999.

Bárány Attila: Britek, angolszászok, vikingek Attraktor Kiadó, 2008.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.