Főoldal » A véderőtörvény és a Magyar Királyi Honvédség II.

A véderőtörvény és a Magyar Királyi Honvédség II.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A magyar királyi honvédlovasság

 

Az 1868. évi véderőtörvény 28 huszár- és 4 dzsidásszázad szervezését rendelte el. A huszárokat 1-28, a dzsidásokat a 29-32-ig tartó sorszámmal jegyezték be. A századok hadrendi számuk mellé a törvényhatóságra utaló földrajzi nevet is kaptak, például Magyar Királyi Nógrádi 21. Honvéd Lovasszázad. Az 1870-es években a magyar honvédségben is átálltak az ezredrendszerre. A 40 lovasszázadból 1871-ben 10 lovasezredet alakítottak, 9 huszár lett, a tizedik dzsidás. A megkülönböztetés azonban nem sokáig tartott, mert a dzsidások előbb fegyverzetben és felszerelésben, majd névben is hamarosan követték a huszárokat. A honvéd lovasság krónikájához tartozik még, hogy 1881-ben két lovasdandár alakult, az egyiknek Arad, a másiknak Budapest lett a központja. A honvédek fekete-sárga zsinórzat helyett meggyvöröset viseltek, csákójukra a kétfejű sas helyett a magyar címer került. Mentéjüket fehér báránybőr prémezte. Atilla helyett zsinóros sötétkék zubbonyt hordtak, a piros csákókon fehér lószőrforgó magasodott. Kezdetben a honvéd lovasszázad csak keretet képezett, és alig 40 huszár volt a létszáma. Idővel a honvéd huszárezredeket is a közös ezredek létszámára emelték. A honvédhuszárok felállításuk óta egyforma buzérvörös csákókat viseltek, azonban 1887-ben a katonai vezetés elhatározta, hogy hat honvéd huszárezredből egy honvéd lovashadosztályt szervez, és ez az intézkedés az öltözetet is befolyásolta. Az 5., 8., 9. és 10. honvéd huszárezredeket háború esetén osztályonként felbontva gyalogos-hadosztályokhoz kívánták beosztani. A fennmaradó és a honvéd lovashadosztályba szánt ezredeknél a következőképpen változtatták meg a csákók színét: az 1. honvéd huszárezred szürke, a 2. honvéd huszárezred világoskék, a 3. honvéd huszárezred fehér, a 4. honvéd huszárezred fekete, a 6. honvéd huszárezred sötétkék és a 7. honvéd huszárezred fűzöld csákót kapott. Valamennyi ezred a csákó bal oldalán viselte ezredének sárgaréz számát. A közös huszárok a csákót díszítő kétfejű sason hordták a fekete ezredszámot.

A csákószíneket azért változtatták meg, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni az ezredeket. Ugyanis a gyaloghadosztályok lovassága elsősorban felderítést végzett, míg az erős lovas tömegeket tartalmazó lovashadosztály alkalmazásánál lovasrohamra is sor került. Elképzelhető, hogy az ellenséggel történt összecsapás és az elkeseredett kézitusa után mennyire összekeveredtek a huszárok. Különböző csákóik alapján az egy ezredbe tartozók könnyebben gyülekezhettek.

A „manőver”

Ha már béke volt, ennek joviális unalmát a hadvezérek szemlékkel és hadgyakorlatokkal igyekeztek mozgalmasabbá tenni. A nagy manőverekre általában ősszel, a termények betakarítása után került sor. Ezek voltak a nagy „császárgyakorlatok” amit a honvédségnél természetesen „királygyakorlatnak” neveztek. Ilyenkor egész hadtestek álltak egymással szemben, döntnökök vizsgálták a hadmozdulatokat, és értékelték a csapatok és a tisztikar felkészültségét, kihirdetve a győzteseket és veszteseket. Mindezzel együtt a gyakorlatok meglehetősen sematikusak voltak. A résztvevők először hét-nyolc napos meneteket hajtottak végre, napi pihenőkkel, hol beszállásolva, hol a szabad ég alatt éjszakázva. Közben minden úgy zajlott, ahogy a valóságos háborút elképzelték. Amikor a csapatok elérték a két fél között meghúzott „demarkációs vonalat”, a huszárok megkezdték a felderítést, miközben más fegyvernemek sátor- vagy barakktáborba vonultak. Maga a közvetlen manőver két-három napig tartott, s ezalatt a vezérkar által kidolgozott játékszabályok szerint mindkét fél eljátszotta a támadó és a védő szerepét is.

A huszár és a gépfegyver:

A fegyvertervezők legfőbb törekvése az volt, hogy a puskával minél gyorsabban lehessen tüzelni. Ez a szándék vezetett az 1830-as években az első hátultöltő puska megszületéséhez, mely már a kezdeti időszakban is egy perc alatt 5 lövést tudott leadni. De még ez sem volt kielégítő, ezért a kutatás és a kísérletezés folytatódott. A következő lépés az ismétlőpuska előállítása volt 1860-ban; Spencer karabélyába 7, puskájába 10 töltényt lehetett betölteni. Ezeknek a fegyvereknek már igen nagy volt a tűzgyorsasága, de a katonák ezzel sem érték be és megszülettek az első kezdetleges golyószórók. A töltés és az elsütés kézi erővel történt, míg csak 1883-ban Maim Hiram fel nem találta a teljesen önműködő géppuskát, mely 500-600 lövést adott le egy perc alatt. Az osztrák-magyar hadseregben 1907-ben Schwarzlose osztrák szerkesztőnek sikerült egy vízhűtéses, jó minőségű géppuskát előállítania, mellyel megkezdték a gyalogezredek felszerelését. A lovasságra csak 1911-ben került sor, azonban nem minden ezred kapott géppuskát, hanem csak a két ezredből álló lovasdandár. Így a 16 közös huszárezred közül csak 7 ezrednek, a 10 honvéd huszárezred közül csak 4 ezrednek volt géppuskás osztaga 4-4 géppuskával.

A huszárok első háborús „kalandja”:

1867 és 1914 között, a hosszú békekorszakban az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen nagyobb háborús részvétele Bosznia-Hercegovina okkupációja volt. A súlyos harcokkal járó megszállásban a huszárok közül a császári és királyi debreceni 7. Huszárezred vett részt, soraik között a nagykunsági huszárokkal. A hadjárat egyik legvéresebb eseménye a „maglaji huszármészárlás” néven vonult be a hadtörténelembe. 1878. július 31-én az ezred 5. századát felderítésre vezényelték. Az éjszaka a Boszna folyó mentén fekvő Maglajban érte őket, így itt éjszakáztak. A falu lakói békésen fogadták a huszárokat, amikor azonban augusztus 3-án egy a felkelőkkel történt kisebb összecsapás után visszatértek, a falu lakói a mit sem sejtő huszárokat két oldalról gyilkos puskatűzzel fogadták. A 144 fős század 41 halottat, 8 sebesültet veszített, több huszárnak, pedig nyoma veszett. A világháború folyamán átszervezést hajtottak végre a lovasságnál, első ízben 1915-ben, majd 1917-ben. Ennek egyik indoka az volt, hogy az állásharc kialakulása következtében a lovasság a lövészárokban nem tudott érvényesülni, ezért azt csökkentve a gyalogharcos létszámot kívánták emelni. A másik nyomós ok a nagy lóhiány volt magánál a lovasságnál is, de főként a tüzérségnél és a vonatnál, nemkülönben a hátország mezőgazdaságában. Ezért 1917-ben 7 lovashadosztályt gyaloghadosztállyá szerveztek át. Minden lovasezrednél csak egy 25 főből álló szakaszt hagytak meg s ezeket összevonva hadosztály lovasságként alkalmazták. Ezzel a lovasság, mint fegyvernem lényegében „megszűnt”.

Felhasznált irodalom:

  • Kelenik József, Ságvári György, Szabó Péter, Zachar József: A magyar huszár, Corvina Kiadó, Budapest, 2000.
  • Oláh Lajos – Szabó József János: Fényes szurony, rózsafa a nyele…, Nagykunsági katonák az Osztrák-Magyar Monarchiában 1868-1918, Timp Kiadó, Budapest 2006
  •  
  • A vezérkép forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/pages/monografia_5/images/019_elso_vilaghaboru_clip_image004.jpg

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.