Főoldal » A véderőtörvény és a Magyar Királyi Honvédség

A véderőtörvény és a Magyar Királyi Honvédség

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ezen cikkemben az 1868-ban megalkotott véderőtörvényről és a törvény megszületésnek évében felállított Magyar Királyi Honvédségről lesz szó. Cikkem első részében a véderőtörvényben foglaltakról, a Magyar Királyi Honvédségről és a honvéd gyalogság szervezeti felépítéséről kívánok egy rövid áttekintést nyújtani. A folytatásban a honvéd lovasságot és tüzérséget igyekszem bemutatni.

A véderőtörvény

Az 1868:XL történycikk kimondta, hogy a védelmi kötelezettségek általános, és minden védképes állampolgár által személyesen teljesítendő. Az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres ereje a hadseregből, a haditengerészetből, a honvédségből és a népfelkelésből állt. Hadseregen a császári és királyi (k. und k.) közös hadsereget, a honvédségen a Magyar Királyi Honvédséget és az osztrák honvédséget (Landwerth) kell érteni. A népfelkelés olyan önkéntesekből állt, akik nem tartoztak a honvédség, a hadsereg és a haditengerészet állományába. A fegyveres erő gerincét a közös hadsereg képezte, amelynek feladata a haditengerészettel együtt „ő Felsége összes birodalma, mindkét állam területének külellenségek elleni megvédése és a belrend és a biztonság fenntartása” volt. A honvédség feladata háború idején a hadsereg támogatása, békében, kivételes esetben, a belrend és a biztonság fenntartása volt. A honvédségnek határon túli alkalmazásához az uralkodónak a magyar országgyűlés, vagy az osztrák birodalmi tanács hozzájárulását kellett kérnie. A fegyveres erő kiegészítését a katonai képzőintézetek növendékeinek beosztásával, önkéntesek beállításával és újoncállítással biztosították. A honvédségnél ettől kezdve a tartalékosok és a hadseregbeli szolgálati kötelezettségnek eleget tevő személyek is számításba jöhettek, maximum két évre vagy a háború időtartalmára. A Monarchia területét 84 hadkiegészítési körzetre osztották. Ebből 80 a sorgyalogság, egy pedig a tiroli császári lövészezred létszámszükségletét biztosította. A haditengerészet számára három körzetet jelöltek ki. Ebből egy eset a magyar Szent Korona országaira. A Magyar Királyi Honvédség részére 92 zászlóalj kiegészítési körzet biztosította a létszámszükségletet. A többi fegyvernemeket – a lovasságot, a tüzérséget, valamint a vadászzászlóaljakat – az előbbiekhez utalták. A népfelkelés rendszere (1868:XLII.tc.) a Monarchia teljes területére kiterjedt. Ebbe a kategóriába azokat sorolták, akik valamilyen oknál fogva sem a közös hadsereg, sem a honvédség állományába nem tartoztak. A szolgálati kötelezettség a 19-től a 42. életév betöltéséig tartott. Két kategóriájuk volt. Az elsőbe tartozókkal a honvédség és a közös hadsereg veszteségeit pótolták háború esetén, ha a póttartalékosok kerete kimerült. Az utolsó öt korosztályból a népfelkelő munkásosztagok felállítását tervezték, hadimunkák végzésére.

A Magyar Királyi Honvédség

Az 1868. évi 41. törvénycikk pontosabban meghatározta a honvédség feladatát, mint a véderőtörvény: „Az összbirodalmat közösen érdeklő viszonyokban a közös hadsereg kiegészítő részét nem közös érdekű viszonyokban Magyarország fegyveres erejét képezi.” Elvileg tehát Magyarország Ausztriától függetlenül akár hadat is viselhetett volna egy másik ország ellen. Erre azonban a Magyar Királyi Honvédség műszaki csapatok és tüzérség hiányában alkalmatlan volt. Másrészt Ferenc József, a Legfőbb Hadúr parancsa nélkül ez lehetetlen is lett volna. „ Ő császári és Apostoli királyi Felsége” alkotmányos fejedelmi jogai folytán az összes birodalom hadaival együtt a magyar honvédség felett is személyesen gyakorolta a főparancsnokságot. Ez kiterjedt a honvédég vezérletére és vezényletére, tábornokok, honvéd törzs- és főtisztek, hadbírók, orvosok, hadbiztosok kinevezésére, áthelyezésére, előléptetésére és nyugdíjazására, valamint a fegyelmi ügyek intézésére. A honvédség szervezeti kereteinek kialakításánál alapelv volt, hogy az feleljen meg a magyar államterület politikai beosztásának, valamint központi és egységes legyen. Háború esetén biztosítani kellett a honvédség háborús készültségi fokának gyors elérését és a harcképesség állandó fenntartását. Ezt a feladatot a Honvédelmi Minisztérium látta el. Békeidőben a honvédelmi miniszter időszakonként köteles volt tájékoztatni a közös hadügyminisztert a honvédség állapotáról. A közös hadsereget illetően a honvédelmi miniszter hatásköre befolyással volt az újoncozásra, a hadrend megállapítására, a mozgósítási ügyekre, a katonai szempontok érvényesítésére, a közlekedési vonalakon, a békeelhelyezésre és az élelmezésre. A honvédség katonai feladatainak szervezésére, a kiképzés irányítására a honvédség élén a honvéd főparancsnok állt, aki azonos rangban volt a közös hadsereg hadtestparancsnokaival, de köteles volt azokat tájékoztatni a területükön elhelyezett honvédcsapatok helyzetéről, esetlegesen a honvédcsapatok karhatalmi felhasználásáról is. A honvédségi törvény a magyar Szent Korona országait földrajzi és politikai beosztás szerint hat kerületre osztotta, amelyek a következők voltak: dunán inneni, dunántúli, tiszán inneni, tiszántúli, királyhágóntúli és horvát-szlavón honvédkerület. A következő évben már a pesti, kolozsvári, kassai, pozsonyi, budai, és zágrábi kerületneveket használtak. 1871-ben újabb felosztás következett, és a kerületek számát a szegediével szaporították. A budai honvédkerület székhelyét 1876-ban Székesfehérvárra helyezték. Ez a honvédkerület 1913-ban megszűnt, állományát a pesti és a pozsonyi vette át. 1912-ben a honvédkerületeket területileg egyesítették a közös hadsereg hadtesteinek kerületeivel. A honvédkerületi parancsnokságokat a csapatok szervezésének előkészítésére 1869 áprilisában alakították meg. A kerületparancsnokok a honvédség közigazgatási rendszerében területi főnők, katonai vonatkozásban a területén elhelyezett alakulatok legmagasabb elöljárója volt. Hatásköre békében a katonai, katonai közigazgatási, egészségügyi-, gazdasági és fegyelmi jogkörrel kapcsolatos feladatok végrehajtására és ellenőrzésére terjedt ki.

A honvéd gyalogság

A honvédségről szóló 1868.évi törvény az ország területét 92 zászlóaljjárásra osztotta, ami ugyanennyi gyalogzászlóalj felállítását tette lehetővé. Ebből 82 esett Magyarország, 10 pedig Horvátország területére. A zászlóaljak annak a városnak, vagy járási központnak a nevét viselték, ahonnan a legénységet kiegészítették, és folyószámmal (1-82-ig, majd 92-ig) is jelölték őket. A területi szervezés annyira részletekbe menően történt, hogy a zászlóaljjáráson belül még az egyes századok számára is ki voltak jelölve azok a körzetek (századjárások), amelyből meg kellett alakulniuk. A századjárások nyilvántartási teendőit a járásőrmesterek végezték. A honvédzászlóaljakat olyan alakulatoknak szánták, amelyeknek békében csak a kerete él, és csak akkor alakulnak meg, amikor újonckiképzésről, begyakorlásról vagy mozgósításról volt szó. Tényleges állományuk, vagy keretük kezdetben egy-egy törzstisztből és főtisztből, egy orvosból, egy puskaművesből, négy járásőrmesterből, egy altisztből és nyolc honvédból állt. 1870-ben az újoncok kiképzésére a helyőrségi szolgálat ellátására, anyagkezelési és egyéb munkák elvégzésére zászlóaljakként egy-egy állandósított századot állítottak fel. A legénység létszáma ezekben 68 főt tett ki, és a század négy szakaszát úgy állították fel, hogy keretül szolgálhassanak a megalakuló zászlóalj századainak. 1872-ben az ilyen alakulatoknál 40 főre csökkentették a rendfokozat nélküli állomány létszámát. A honvéd gyalogság mozgósítás esetén nem csak a saját zászlóaljának keretét töltötte fel, hanem a nagyobb járási létszámmal rendelkezők egy-egy másodrendű zászlóaljat is kiállítottak. 1872 végére a mozgósítási tervben már 124 honvéd gyalogzászlóalj szerepelt. Az első vonalbeli zászlóaljakat a közös hadseregnél való alkalmazásra, a második vonalbelieket helyőrségi és megszállócsapatokként vették számításba. Egy zászlóalj hadiállománya 22 tisztből, 957 honvédből és 20 lóból állt. 1870-től fokozatosan növelték a zászlóaljak tényleges állományának létszámát. Három év alatt 240 századkeretet és pótzászlóalj keretet hoztak létre. Egy-egy ilyen keret 1 tisztet és 4 altisztet jelentett. Békeidőben az állandósított század állományába tartoztak, mozgósítás esetén pedig ők adták a megalakuló századok, pótszázadok, pótzászlóaljak hivatásos állományát. 1871-ben megszüntették a járásőrmesteri beosztást, a nyilvántartást a zászlóaljak végezték. 1874-ben felmerült a honvéd gyalogság ezredekbe valós szervezése. Ez azonban csak terv maradt, helyettük az őszi gyakorlatok idejére, valamint mozgósítások esetére féldandártkötelékeket állítottak fel, amelyek 3-4 zászlóaljat foglaltak magukba. A parancsnoki tisztet a rangban legidősebb zászlóaljparancsnok töltötte be. 1886-ban a féldandárokat békeidőben is rendszeresítették. Összesen 28 ilyen alakulatot hoztak létre 1-től 28-ig terjedő folyószámmal. Ezzel egyidejűleg a zászlóaljak állandósított századainak nevét keretszázadra változtatták, a kiegészítés és a nyilvántartás munkáját pedig a féldandár törzse vette át. 1889-ben a honvéd hadkiegészítő kerületek beosztásának részbeni változtatásával két új zászlóaljat szerveztek, ezzel a zászlóaljak száma 94-re növekedett. Zászlóaljakként az addigi egy keretszázad helyett négyet állítottak fel, századonként 15 főnyi állandósított legénységgel. Létszámuk csak a március. 1-jén behívott újoncokkal érte el az 50 főt. Ugyanebben az évben a féldandárok állomáshelyén megalakultak a kiegészítő parancsnokságok is. Kezdetben a féldandárok pótkereteként működtek, 1912-től önállóvá váltak. A féldandárok 1890-ben felvették az eredetileg is tervezett ezred elnevezést. Ez nem jelentett szervezeti változást, sőt az ezredek a féldandárok eredeti folyószámát is megtartották. Ezredenként még egy pótzászlóalj keret és további 11 tartalék keretet hoztak létre. 1912-ig a honvédség szervezetében lényeges változás nem történt. A közbeeső években folyamatosan emelték a törzstisztek és az alantos tisztek létszámát az ezredeknél és a csapatoknál, a keretszázadok állományát pedig 55 főre emelték. 1909-ben a gyalogezredeknél megalakultak a géppuskás osztagok, amelyek állományát a századkeretből elvett legénységből biztosítottak. Az 1912. évi véderőtörvény a honvédség újonc szabályzatát kétszeresére, 25 000 főre emelte. Ez nem csak a békeállomány létszámának a növelését tette lehetővé, hanem új alakulatok felállítását is. A négy zászlóaljból álló ezredektől egy-egy zászlóaljat elvéve négy új gyalogezredet hoztak létre 29-32. folyószámmal. Így a honvédség gyalogsága 32 ezredbe sorolt 97 zászlóaljból állt. Az új szervezés szerint békében a gyalogezred a törzsből, három zászlóaljból, a pótzászlóalj- keretből és a törzs közvetlen alárendeltségébe tartozó géppuskás osztagból állt. Az zászlóaljak zöme négy századdal rendelkezett, de néhánynál a negyedik századot csak a gyakorlatok idejére állították fel. Az ezredtörzsnél az állományt egy különleges alkalmazású tiszttel bővítették, aki háború esetén a népfelkelő alakulatok mozgósítását szervezte. Az átszervezés és a létszámemelés gyakorlatilag az első világháború kitöréséig befejeződött. 

folytatása következik…

Felhasznált irodalom:

  • Vitéz Doromby József ny. alezredes, Reé László:  A Magyar Gyalogság – A magyar gyalogos katona története, Reé László könyvkiadó, Budapest 1941
  • Vitéz Berkó István ezredes, Gyalókay Jenő ezredes, Pilch Jenő ezredes, Markó Árpád alezredes: A Magyar Katona Vitézségének Ezer Éve II. kötet, , Franklin-Társulat, Budapest, 1933  
  •  Dr. Ravasz István: Magyarország és a magyar királyi honvédség a XX.századi világháborúban 1914-1945, Puedlo Kiadó, 2005
  • Oláh Lajos – Szabó József János: Fényes szurony, rózsafa a nyele…, Nagykunsági katonák az Osztrák-Magyar Monarchiában 1868-1918, Timp Kiadó, Budapest 2006.

A vezérkép forrása: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/img/1_133a.jpg 

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.