Főoldal » Hajdúk a 15 éves háborúban IV.

Hajdúk a 15 éves háborúban IV.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy hajdúgeneráció története

Ennek a fejezetnek az alapját egy olyan forrás képezi, mely a bécsi Haus- Hof und Staatsarchivban található. Az irat az ináncsi tárgyalások végeredményét rögzíti, vagyis azt, hogy 1607-08 telén melyik hajdúkapitány mely megyében és településen telelt át. A jegyzőkönyv nem csak, hogy sorra veszi a felkelés nagyobb kapitányait, csapataik pontos létszámát is megadja. Az összesen mintegy 12.400 fő beszállásolásáról elmondható, hogy túlnyomórészt olyan területekre kerültek, amelyek később nemesi adományként, vagy egyéb telepítésként hajdúk kézen is maradtak.

Ebben a dolgozatban csak arra vállalkoztunk, hogy a forrásokban szereplő kapitányokról igyekszünk minden olyan adatot összegyűjteni, ami jelenleg megtalálható a szakirodalomban. Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert a kutatások során felvetődtek olyan kérdések, amelyeket a későbbiek során szeretnénk feltárni.

A kérdések közül az egyik érdekes, hogy vajon van-e olyan – eddig feltáratlan – forrás, mely esetleg a „hosszú háború’ előtt is megemlíti az itt szereplő kapitányokat? További kutatás tárgyát képezheti még az, hogy vajon jelen voltak-e ezek a csapatok Mátyás főherceg hadaiban, amelyekkel testvérbátyja ellen indult Prága felé 1608-ban? Érdekes kérdés még, hogy vajon mi van azzal a további nagyjából 8.000 főnyi hajdúsággal, akik szintén aktív részesei voltak ennek a felkelésnek, hisz Kelenik József 20.000 főre teszi azt a hadsereget, mely Nagy András főkapitány alatt részt vett a második hajdúfelkelésben.[1]

Konkrétan rátérve a listára, láthatjuk, hogy 16 (két kapitányt együtt helyeztek el) kapitány csapatairól ad tudósítást. Az egyes kapitányok alatt 400-1500 fő közötti alakulatok szolgáltak ebben az időben. Az áttelelési helyekről elmondható, hogy Közép-Szolnok, Szatmár, Szabolcs és Bihar vármegyék területére esnek, de túlnyomó többségük Szatmárban és Szabolcsban kapott szállást.

Az egyes kapitányokat szemügyre véve kitűnik, hogy Horváth Márton, Nagy Antal és Kis Pál kivételével mindannyian kapitányként harcoltak már a Bocskai szabadságharcban is.[2] Többen már a kezdetektől fogva a bihari nagyúr mellé szegődtek, sőt Szénássy Mátyást név szerint említi meg az a hitlevél, melyben megfogadták, hogy „hívek és igazak leszünk a nagyságos Bocskai István úrnak minden vitézlő dolgában a mi édes hazánknak megmaradásáért.”[3] Ugyanakkor ebben a háborúban még csak Szénássy volt törzskari tiszt, vagyis ő volt ekkoriban a legmagasabb rangban.[4] A többiek számára viszont ez a háború elhozta annak a lehetőségét, hogy meghatározó kapitányokká válhassanak.

A legnagyobb katonai rangra Nagy András kapitány jutott, aki 1607 végére, alvezérből „generális kapitánnyá” lett, majd Báthory Gábor fejedelemsége alatt a fejedelem utáni második emberré vált, aki 21 zászlóalj lovasnak és 23 zászlóalj gyalogosnak parancsolt.[5]

Nagy András személyében egyébként olyan kapitányról és hajdúról beszélhetünk, aki Nagy László azon nézetét is alá támaszthatja, hogy nemesek is előszeretettel álltak közéjük, hiszen Rácz István szerint már hajdúvá szegődése előtt is nemességgel rendelkezett, hiszen a miskolci előnevet használta, ezt azonban Herpay Gábor vitatja, aki szerint csak Bocskai emelte erre a rangra.[6]

A főkapitány 1608-ban Báthory Gábor mellé szegődött, aki mellett tanácsos és az erdélyi mezei hadak főparancsnoka lett, ezek mellett a „juhok pásztorából kőváras úrrá” gazdagodott. Ugyanakkor igen elbizakodottá is vált, aminek eredményeként 1612-ben – török kapcsolatait kihasználva – Báthory ellenében a fejedelemségre is tört. Ekkor ugyan még visszafogadta őt a trónján maradt fejedelem, de még abban az évben megölte, vagy megölette a fejére nőtt hajdúvezért.[7]

A főkapitányt követi Ellek János, aki Báthory Gábor idején Nagy András alkapitányaként szolgált. A Bocskai szabadságharcban még csak alvezér, de 1605. december 1-jén a fejedelemtől nemességet kapott. A második hajdúfelkelésben 1000 hajdú élén harcolt, s szállásolt be Szatmár vármegye húsz településére. Az 1611-es Radu, havaselvi vajda elleni hadjáratban fogságba esett, ahol alkapitányi rangja miatt kivégezték.[8] A fentebb már említett Szénássy Mátyásról a szakirodalom alapján tudhatjuk még, hogy már az álmosd-diószegi csatában is részt vett Bocskai oldalán, azonban már a tizenötéves háború korábbi szakaszában is kitűnt.

 1605 januárjában ő vezette Szatmár ostromát, ahol véresen leszámolt a vár védőivel, amiért tömlöcbe vetették. Ennek ellenére a korponai kiváltságlevélben az elsők között kapott kiváltságot. 1608-ban egyike azoknak, akik aláírták Báthory Gáborral az egyezményt, s ehhez végig tartotta is magát. 1608 májusában kapott nemességet feleségével együtt. Érdekes, hogy Herpay már 1605. december 1-jére teszi a nemesítést.[9] Még 1616-ban is szemben állt Bethlen Gáborral, 10 év múlva azonban már Bagamér kapitánya volt.[10]

Szőlősi Mihály kapitányról viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre, ebből azonban kiderül, hogy 1605-ben Rhédey Ferenc hadoszlopában harcolt csapataival. A második hajdúfelkelésben már 1200 hajdú állt parancsnoksága alatt, akikkel Szatmárban kaptak szállást. Szénássy neve mellett az övé is szerepel a várkonyi egyezményen, amiért Báthory Gábortól Feketepatakot és János nevű testvérével együtt nemességet kapott. 1608-ban Hadház kapitánya volt.

A fenti két kapitány szerepe a Bocskai szabadság harcban már a kezdetektől meghatározó, hiszen Bocskai István számukra állította ki azt a hitlevelet, melyben a hajdúk számára világossá teszi felkelése céljait. Érdekes, hogy Bocskai ezt a levelet egy Belgiojoso kassai főkapitánytól Ciprian Concininak küldött levél hátoldalára írta.[11]

Szambó vagy Zámbó Balázs kapitány szintén részt vett mind a két felkelésben a XVII. század elején, s ő is részese volt a Báthory Gáborral kötött egyezménynek. A fejedelem többször is adományban részesítette, azonban 1613 októberében egyike volt azoknak a hajdúknak, akik – Abafy Miklós tokaji kapitány felbujtása révén – meggyilkolták „Gábris vitézt”. Kiemelendő ugyanakkor, hogy Nagy Iván szerint egy neves nemesi család sarja.[12]

Nagy Gáspárról azt jegyzi meg a szakirodalom, hogy Rhédey alatt tevékenykedett Garamszentbenedek környékén. Valószínűleg az vezette a második hajdúfelkelés zászlaja alá, hogy az adományként kapott Vörösfalvát 1607-ben elvették tőle. 1500 hajdúja élén, a lista szerint, Szatmár vármegye 17 falvában töltötték a telet.[13]

Egri Mihály kapitány is részt vett a Bocskai által vezetett felkelésben, hisz a bihari urat személyesen ismerte Nagykerekiből, s érdemeiért Gyapju és Sólyom falvakat kapta. 1607-ben azonban ezeket elvették tőle, így őt is jogos sérelmei hajtották Nagy András zászlaja alá. A telet Szatmár megyében töltötte 800 hajdú élén. Érdekes, hogy Bilkei Gorzó Bertalan szerint 1606. március 14-én nyert nemeslevelet Egri Mihály de Isztró névre Bocskaitól, melyet a következő évben, Közép-Szolnokban ki is hirdettek. A Szatmár vármegye nemesi családjait felsoroló munka szerint a család Esztró és Dib községekben lakik.[14]

Kövi Miklósról csak annyit tudunk, hogy ő is a Korponán kapott kiváltságot, s részese volt a Báthory Gáborral kötött egyezménynek is. A lista szerint 1200 hajdú felett parancsolt.[15]

Médy István és 1000 hajdúja Bihar vármegyében telelt 1607-08 telén. Báthory Gábortól 1608-ban Poklosát és egy földesi nemesi házat kapott adományként, s több alatta szolgáló vitéz is kiváltságban részesült a fejedelemtől.[16]

Horvát Márton kapitányról a lista csak azt jegyzi meg, hogy Nagy Antallal együtt szállásolt be télire, ugyanakkor a szállásolás helyét nem adja meg olyan pontosan, mint korábban, hiszen csak annyit rögzít, hogy Debrecenben és a „Tiszán túl lesznek”. Nyakas Miklós és Nagy László is csak annyit tett még hozzá, hogy részt vett a várkonyi tárgyalásokon is.[17] Érdekes ugyanakkor, hogy a vele együtt telelő másik kapitányról, Nagy Antalról nem találtam semmit a szakirodalomban.

Palay Pál kapitányról azt lehet elmondani, hogy Bocskaitól a korponai kiváltságlevélben kapott kiváltságot, valamint Bogdánt is jutalmul kapta. Őt is személyes sérelem vitte a második felkelésbe, melynek végén a Bodrogközben kapott téli szállást.[18]

Kis Pál kapitányról a szakirodalom csak annyit tud, amennyi ezen a listán szerepel, vagyis, hogy 500 katonája élén volt elszállásolva, de még ennek helyét sem jelölik meg pontosan.

Török István számára Bocskai István szabadságharca hozta meg a felemelkedés lehetőségét. 1000 hajdújával az elsők között fizették ki és szállították le 1606 decemberében. A második hajdúfelkelés után azonban már csak 400 vitézével szállásolt be télre. Ő is jelen volt a várkonyi tárgyalásokon, s Báthory Gábor mellett is több hadjáratban részt vett, s 1612-ben a szászok ellen már főkapitányként szállt hadba. Bethlen Gábornak csak 1614-ben sikerült megnyernie a maga számára Törököt, ám 1619-ben a köpcsényi csatában az elővédet alkotó hajdúival megfutamította Don Balthasar seregét. Nagy Iván hozzá teszi még, hogy a XVII. század során nemességet kapott, az adományozó személyét azonban homály fedi.[19]

Nagy Mátyás kapitány a Bocskai szabadságharcban még csak alvezérként jeleskedett, s többek között Árva várának ostrománál is jelen volt 1605-ben. Tetteiért jutalmul az elsők között kapott kiváltságot, s nemességet is. Az 1607-es felkelésben 600 hajdújával vett részt, s a Nagymihály környéki falvakban töltötte a telet. 1616-ban és 1619-ben Polgár kapitánya volt, s a következő évben a főkapitányi címet is elnyerte a hajdúvárosban.[20]

A listán az utolsóként bejegyzett kapitány Tarjány Dömötör, aki a Bocskai szabadságharc során 1604-ben Szepesvárt ostromolta. 1605-ben a korponaiak a következő jellemzést írták róla: „rosszaságom az utolsó órámban szűnik meg.” Nagy András felkeléséhez azért csatlakozott, mert Bosnyák Tamás 1607-ben pusztította az adományként kapott solymosi jószágát. 800 hajdú élén harcolt és telelt át. 1608-ban azonban katonáival Szikszóra települt, ahol békés termelő munkába kezdtek. 1616 elején ugyan zászlót kapott Homonnai Drugeth Györgytől, de nem vonult Bethlen ellen.[21]

Ezt a listát végigböngészve néhány dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy egy olyan hajdúgeneráció jeles vezéreit veszi számba ez a jegyzék, akik komoly szerepet játszottak az „Erdély aranykoraként” is megnevezett időszakban. Legtöbbjük aktív részese volt annak, hogy Bocskai István sikeres harcot tudott folytatni a Habsburg uralkodók ellen. Azt, hogy helyüket jól megállták, bizonyítja, hogy a felkelés végére egytől egyig kiváltságban, s többen személyes nemesítésben is részesültek.

Szerepük a második hajdúfelkelés idejére már megváltozott, hiszen abban már nem alvezérekként, hanem olyan kapitányokként vettek részt, akiknek joga volt megjelenni az ináncsi tárgyalásokon is, valamint többen részt vettek a Báthory Gáborral folytatott egyezkedésen is.

Nem tekinthetjük véletlennek azt sem, hogy Bethlen Gáborig Bocskai minden utóda az erdélyi trónon, valamilyen kapcsolatot ápolt ezekkel a kapitányokkal, hiszen Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor is – akár személyesesen is – ismerhette őket az 1604-1606-os felkelésből, nem is beszélve az azt „kirobbantó” Bethlen Gáborról.

Elmondható továbbá, hogy tulajdonképpen ezek a kapitányok azok, akik alatt a hajdúk fénykorukat élték. Nekik – minden valószínűség szerint – megjárták a magyarországi, a román és a nyugati hadszíntereket is. Ugyanakkor ők voltak azok az első hajdúk, akiket letelepítettek. Ők azonban még ahhoz a csoporthoz tartoztak, akik szinte az egész életüket háborúskodással töltötték. Az ő generációjuk már komoly politikai ambíciókkal is bírt, s – mint arra Papp Sándor felhívja a figyelmet – ez nem csak ad hoc jellegű politizálás volt, hiszen mind a török, mind a nyugatiak irányába megvoltak a kapcsolataik.[22]

Összegzés

Összegzésként elmondható, hogy a hajdúk eredetéről folyó vitát mind a mai napig nem lehet magnyugtatóan lezárni, hiszen a források erősen ellentmondásosak. Egy igen érdekes új irányt nyitott meg a kutatásban Papp Sándor, aki a török forrásokat is bevonta a kutatásba.[23]

Hosszas vita folyik továbbá a hajdúk tömegét adó népcsoportokról. Mára azt mondhatjuk el, hogy mind paraszti, mind nemesi származásúak szép számmal megjelentek soraikban. A paraszti származásúak közé sorolja Nyakas Miklós azokat is, akik hajtóként óriási csordákat hajtottak a dél-német és észak-itáliai városok piacaira.

Szerepük először az 1514-es Dózsa-féle felkelésben vált katonailag is meghatározóvá. A török hódoltság létrejöttével a kettő, majd három részre szakadt országban egyre nagyobb szükség volt olyan katonáskodásra jól használható csoportokra, akik értettek a határőr harceljáráshoz. A harceljárás nehézségeit jól mutatja, hogy Perjés Géza szerint megtanulhatatlan, bele kell születni.[24]

Képzésükre egyébként ugyanaz jellemző, mint a kor magyar katonáinak kiképzésére, vagyis valamely nemes úr udvarában kezdték el tanulni a hadi tudományokat, már fiatal gyermekkorukban. Először különböző sportokban gyakorolták és edzették magukat, majd szép sorban elsajátították a különböző fegyverekkel való bánásmódot. A hajdúk utánpótlását azonban még az is színesítette, hogy hamarosan saját gyermekeik is megjelentek soraikban, akik már valóban beleszülettek ebbe az életformába, s elképzelhető, hogy a hadimesterséget sem udvarokban, hanem a különböző hajdúfészkekben sajátították el.[25]

A kiképzés során elsajátított hadművészetüket sokan elítélik, mondván, az nem felel meg az európai hadszínterek követelményeinek.[26] Személy szerint azonban Kelenik Józseffel értek egyet, aki rögzíti, hogy a két harceljárást igen nehezen lehet összevetni, hiszen azok teljesen más környezet hatására jöttek létre.[27]

Ennek megfelelően harcértéküket a megfelelő környezetben vizsgálva, elmondható, hogy a török elleni csatákban kitűnően megállták helyüket. Kelenik azt is elmondja, hogy Magyarországon többször alkalmazták vegyes harcrendben a nyugati és a hajdú csapatokat, amikor nagyon jól kiegészítette egymást a két harcmodor.[28]

Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a hajdúk harcértéke a Bocskai szabadságharc után egy darabig még azonos szinten volt, ám a XVII. század végére már sok tekintetben meglehetősen alul múlta a korszak hadseregeit. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a magyar csapatok ebben az időszakban is főleg török hadakkal kellett, hogy megmérkőzzenek, s az ottomán hadsereg ekkorra már tetemes hátrányban volt nyugati ellenfeleivel szemben, hiszen például a tüzérséget nem alkalmazták a modern követelményeknek megfelelően.[29] A török hadsereggel szemben például a hajdúk jelentős technikai fölényben is voltak, hiszen a hajdú lovasság túlnyomó többsége már lovas lövész volt, amivel egyébként nyugati kortársaikat is megelőzték a század közepéig. Ráadásul a hajdúkat a tizenötéves háború alatt a császári udvar átfegyverezte modern lőfegyverekkel is.

A hajdúk bizonyos harceljárásai pedig messze megelőzték korukatt, hiszen a csatárlánc szerű alakzatot és a terep fedettségének kihasználását Európa nyugati felében csak a napóleoni háborúk után kezdték alkalmazni.

A hajdúk harcértékéről összességében elmondható, hogy az adott hadszíntér követelményeinek megfelelt, s megfelelő taktika alkalmazása mellett akár nyugati hadseregek ellen is képes volt felvenni a harcot. Ez sokszor azt jelentette, hogy nem a nyugaton bevett módokon harcoltak, de – Szun Cét idézve – „felmérni az előnyöket, s tetteinket ahhoz igazítani. A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.”[30]

A hajdúkról készített listát figyelve láthatjuk, hogy tulajdonképpen egy emberöltőnyi időre tehető a hajdúk fénykora. Ezek a kapitányok azonban a magyar történelem fontos pillanataiban fogtak fegyvert.

Nagy László hosszasan foglalkozik azzal, hogy mi lehetett a motivációjuk amikor az egyik, vagy a másik fél oldalán felkeltek? Bocskairól írott művében vitatja, hogy vallási meggyőződéből pártoltak volna a helvét irányzatot követő főúr mellé, sokkal inkább az ígért zsold miatt.[31] Ennek némileg ellentmond, hogy a korban a vallásosság és a hit még sokkal jobban meghatározta az emberek gondolkodását, mint napjainkban.

Ezek mellett érdekes az, amire Nyakas Miklós és Tőkéczki László is felhívta a figyelmet, vagyis, hogy a hajdúk igen jól tisztában voltak vallásuk hittételeivel, s akár arra is készek voltak, hogy ezért halálra menjenek. Ezek mellett nem elhanyagolható azoknak a lelkészeknek a szerepe, akik a hajdúk között ennek a csoportnak az ideológiai nézeteit döntően befolyásolták. A hajdúk igen igényesek voltak ezen a téren. Ezt példázza, hogy a böszörményi hajdúk kikötötték, hogy nekik tudós papjuk legyen![32] Egyébként maguk a fejedelmek is igen komolyan hangsúlyozták – főleg Bocskai – a Kálvin János által megfogalmazott predestinatio és ellenállás tanokat.[33]

Zárásként tehát elmondható, hogy egy olyan csoportról van szó, amelynek tagjai eleinte csak a gazdasági élet szereplői voltak, a „magyar romlás századában” azonban arra kényszerültek, hogy kardjukkal keressék kenyerüket. Az évtizedek során ez az életforma vált meghatározójukká, amiből csak nagy nehézségek árán sikerült reintegrálni a hajdúkat a civil életbe. Ennek az integrációnak azonban két hatása vált láthatóvá szinte azonnal: az egyik, hogy egyre kevéssé feletek meg a katonaélet követelményeinek, a másik, hogy a magyar társadalom egy újabb kiváltságolt réteggel bővült, mely igen sajátos fejlődési utat járt be.

Az alapvetően zsigerből törökellenes hajdúk – akkor is többször került sor köztük összetűzésre, amikor szövetségesek voltak – azonban meghatározói lettek a magyar reformátusságnak is, hiszen az alföld szélein nagyobb tömbben letelepített kálvinista hadak utódai között, még a mai napig túlnyomó többségben vannak a reformátusok.


[1] Kelenik 2001.: 130.

[2] Nagy-Nyakas: Adattár

[3] Hajdúk hitlevele Bocskai Istvánnak http://www.hajduporta.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=124&Itemid=80; (2010. április 10; 19:09)

[4] Nagy L. 1981.: 203-204.

[5] Österreichisches  Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ungarische Akten Hungarica Fasc. 153. (Továbbiakban: HHStA Hun. Fasc. 153. ); Nagy L. 1983.: 65.

[6] Herpay 1926.; Rácz 1969. 66.

[7] Nagy-Nyakas: Adattár; Papp kézirat: 5.

[8] Nagy L. 1981.: 203-204.; Herpay 1926.; Nagy-Nyakas: Adattár

[9] Herpay 1926.;

[10] Nagy L. 1981.: 132.; Nagy-Nyakas: Adattár

[11] Papp kézirat: 1-2.

[12] Nagy-Nyakas: Adattár; Nagy Iván: Magyarország családai. In.: Arcanum DVD könyvtár IV. – Családtörténet, heraldika, honismeret Budapest, Arcanum Adatbázis Kiadó, 2003.

[13] Nagy-Nyakas: Adattár

[14] Nagy-Nyakas: Adattár; Bilkei Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családjai. Nagykároly: 1910.; Nyakas 2004. 35.

[15] Nagy-Nyakas: Adattár

[16] U. o.

[17] Nagy-Nyakas: Adattár

[18] Nagy-Nyakas: Adattár; Herpay 1926.

[19] Nagy-Nyakas: Adattár; Nagy L. 1981. 203-204.; Nagy L. 1969. 177.

[20] Nagy-Nyakas: Adattár; Nagy L. 1981. 203-204.; Herpay 1926.

[21] Nagy-Nyakas: Adattár; Nagy L. 1981. 203-204.

[22] Papp kézirat (az egész tanulmány a hajdúk török kapcsolatait tárgyalja)

[23] Papp kézirat: 2.

[24] Nagy L. 1983.: 122.

[25] Nagy L. 1983.: 121-122.

[26] Nagy1983.: 127.

[27] Kelenik 2001.: 128.; Nagy L. 1983.: 120.

[28] Kelenik 2001.: 128.

[29] A török tüzérség még mindig csak „szemre” lőtt, míg a nyugati tüzérséget már komolyan kiképezték, s komoly számításokat végeztek mielőtt tüzet nyitottak.

[30] Szun Ce: A hadviselés törvényei. Ford.: Tőkei Ferenc

[31] Nagy L. 2001.: 148.

[32] Nyakas Miklós: Hajdúböszörmény és a reformáció című előadásának írott anyaga. Elhangzott: 2004. Október 31. Hajdúböszörmény-Kálvin téri református templomban http://www.hajduporta.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=124&Itemid=80; (2010. április 10.); Tőkéczki László: Kálvin hatása a magyarságra s a magyar politikára. http://www.tzsinat.hu/?p=112; (2010. április 10.)

[33] Bocskai: 11-12.; 14-15.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.