Főoldal » Közbeszerzési=csalás?

Közbeszerzési=csalás?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy joghézagról.

Létezik ma Magyarországon egy olyan állami beszezési forma, hogy közbeszezés. Sőt igazából csak ez az egy beszerzési forma léteztik, de ezt most hagyjuk. Adná magát, hogy most olyasmiről kezdjek írni, hogy, hogyan lehet kijátszani a közbeszerzési szabályokat. Most olyasmiről lesz szó, amit a törvények lehetővé tesznek, viszont a jogelvekkel ellentétesek.

Képzeljünk el egy ügyvédet, de nem is muszály, hogy az legyen, csak így olcsóbb a dolog. Emberünket nevezzük Józsikának. Szóval képzeljük még el, hogy van egy vállalkozó, akinek megtetszik egy közbeszerzési eljárás és szeretne is indulni rajta. Csakhogy az eljárásban való részvétel egyik feltétele, hogy legyen az indulónak egy mondjuk ötven-milliós referenciája. A vállalkozó viszont sajnos nem rendelkezik ilyesmivel, ezért felkeresi Józsikát, hogy segítsen neki.

Namost Józsikának sokmindene van. Egyrészt rengeteg cége, amik a létező összes dologgal kereskednek. Mindegyik cég valami mással; az egyik orvosi műszerekkel, míg a másik élelmiszerrel, a harmadik irodaszerrel, stb. Továbbá, Józsikának van egy alapítványa, alapja, vagy valami hasonlója, amit egy olyan országban alapított, ami nem ad ki a tulajdonosra vonatkozó adatokat. Ennek a jótékonysági szervezetnek három fontos tulajdonsággal kell rendelkeznie. Egyrészt valamilyen hangzatos névvel kell bírnia, másrészt minden pénzével Józsikának kell rendelkeznie, harmadrészt, ami a legfontosabb, kell, hogy legyen egy hazai bankszámlája.

Tehát a vállakozó Józsikához fordul, aki persze tud neki segíteni. Vagy úgy, hogy az egyik cége már rendelkezik ilyen értékű szállítással és akkor a vállakozó az ő cégével indulhat a közbeszerzésen. Vagy pedig olyan formában hogy az ő szakosított cége átvesz egy – jelen esetben – ötvenegy-milliós tételt a vállakozótól. Teszi ezt olyan formában, hogy halasztott fizetésben állapodnak meg, és amint a halasztott fizetéshez szükséges idő eltelt, a vállakozó cége visszaveszi az árut, aminek nem is kellett feltétlenül kimozdulnia a vállakozó telephelyéről. Természetesen ügyelnek rá, hogy adózás szempontjából tökéletesen törvényesen járjanak el, elvégre nem akarnak egy ilyen apróságon elbukni. Hogy hol éri ez meg a vállakozónak?

Nos, ő már a halasztott fizetésről szóló megállapodást követően szállít, vagyis megkapja a teljesítési igazolást, ami már kellő referencia lesz a számára. És, hol éri meg Józsikának? Hát, a vállalkozóval való tárgyalása során nem felejti el neki megemlíteni a jótékonysági szervezet nevét, és azt az összeget, amivel azt támogatni kellene.

Felmerülhet bennetek, hogy mennyire törvényes ez? Nagyon is az. Mert az adót befizetik. Ami meg a büntetőjogi vonatkozást illeti, igaz ugyan, hogy a Btk. kimondja, hogy: “Aki, mást, anyagi haszonszerzés végett tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.” De ők erre azt mondják, hogy Józsika vállakozásai nem foglalkoznak mással, mint, hogy megkisérelnek elfekvő készleteket értékesíteni. És, igen sokszor nem járnak sikerrel, de, ez az ilyen üzletek velejárója. Persze, azért hasznos, ha van néhány továbbértékesítés. És, kész, fedezték magukat.

Miért zavar ez engem? Mert, noha nem ellentétes a törvények betüjével ez a megoldás, de a szellemükkel igen és egy állam nem teheti meg azt, hogy a jogelvek szintjén büntetni rendel valamit, aztán a gyakorlatban mégse teszi. Ez elvi kérdés, és most az sem számít, hogy ez a megoldás, még nem eredményezi a közbeszerzési eljáráson történő győzelmet is. Mert a kiíró azért ír elő referenciát, hogy tapasztalt céggel kössön szerződést. Márpedig, amelyik cég még nem rendelkezik ilyen értékű szállítással, az nem elég tapasztalt. Ennyi.

Ezt a módszert, nem azért írtam le, hogy tippet adjak, hanem azért hogy minél több ember figyelmét felhívjam erre a jogszabályi hibára és ezen keresztül némi presszációt fejtsek ki a jogalkotóra. Persze egy szolid adományt a rendvédelem blog alapítványa mindig örömmel vesz. :-) Megjegyezném továbbá, hogy Józsika nem konkrét személy, hanem egy jelenség. Mert olyan személy aki az előzőekben vázolt megoldást üzletszerűen gyakorolná nincsen, viszont a már meglévő üzleti kapcsolatok mentén azért előfordulnak “szívességek”.

Ez volt a mai mese, remélem tetszett gyerekek!

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.