Főoldal » Sorsfordító csaták – Hastings 1066

Sorsfordító csaták – Hastings 1066

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Blogom első sorozatában szeretném sorra venni a középkor és kora újkor azon sorsdöntő csatáit, melyek hosszan tartó hatást fejtettek ki a későbbi eseményekre. Célom, hogy leírjam az előzményeket is, hogy a csaták eseményeit a kedves Olvasó kontextusba helyezhesse. Igyekszem kitérni a szembenálló felek hadseregeinek leírására, az általuk használt fegyverekre és taktikákra is. Cikkeim végén röviden ismertetni fogom a csaták következményeit is.

 

            Első csatánk, melyet górcső alá veszünk, a Hastings közelében lezajlott csata, mely az angol-szászok és a normannok között zajlott 1066 szeptember 14-én. Ez a csata megalapozta a normann uralmat Angliában, megvetve ezzel a középkori angol hatalom fejlődését.

 

Előzmények

 

            1066 januárjában meghalt Anglia királya, a „Hitvallónak” is nevezett Edward (1042-1066). Saját gyermekei nem lévén, trónjára többen is pályáztak. Elsőként Harold Godwinson, aki annak a Godwin-nak a fia, aki Edward uralkodása alatt Wessex grófja, és Anglia leghatalmasabb családjának feje volt. Másodsorban Vilmos, Normandia hercege, akit „Fattyúnak” is neveztek, mert anyja, Herleva, atyjának, Róbert hercegnek csak szeretője, és nem felesége volt. Trónigényét egy – állítólagos – ígéretre alapozta, melyet Godwin (más források szerint fia, Harold) tett neki, mely szerint, ha megszerzi a hatalmat Angliában, neki adja.

            Mikor „Hitvalló” Edward meghalt, az angol-szász nemesek gyűlése, a Witenagemot, Harold Godwinson-t választotta Anglia királyának (igaz élt Edward-nak egy unokaöccse – Edgar Aetherling –, de őt túl fiatalnak tartották). Vilmos a választást hadüzenetnek tekintette, és felkészült a háborúra. Felhívására vazallusai embereket és hajókat állítottak ki, és Dives-sur-Mer mellett gyülekeztek 1066 nyarának folyamán. Seregében megtalálhatóak voltak a normann nemesek, érkeztek csapatok Franciaország több részéből is (Bretagne, Flandria, Maine, Aquitania, Anjou), de jöttek harcosok a dél-itáliai normann területekről is. Egyes feltételezések szerint Vilmos feltüzelte Harold Godwinson testvérét Tostig Godwinson-t is, hogy támadja meg Angliát (más források kételkednek ebben). Tostig ekkor Norvégiában időzött, és akár Vilmos felbujtására, akár saját akaratából, az ottani uralkodótól Harold Hardrada-tól kért és kapott fegyveres segítséget trónigénye realizálásához. Eközben Vilmos átvezette seregét St-Valéry-be, ahol kemény gyakorlatozásnak vetette alá őket.

            Tostig és Harold Hardrada ezalatt hajóhaddal (kb. 300 hajójuk volt) és 9-10 ezer fős viking sereggel átkelt a tengeren, és Észak-Angliában az Ouse folyó mellett értek partot 1066 szeptemberében. Itt legyőzték Edwin mercia-i gróf és Morcar northumbria-i gróf összegyűlt seregeit (Fulford-i csata, szeptember 20), majd tovább haladtak York irányába. Harold Godwinson ekkor indult északra annyi csapattal, amennyit csak össze tudott szedni, és alig négy nap alatt Northumbria-ba ért. Szeptember 25-én aztán a Stamford hídi csatában megverte Harold Godwinson és Tostig hadseregét. Harold Hardrada és Tostig is elesett a csatában, a vikingek többségével együtt. A túlélők visszamenekültek Norvégiába.

            Vilmos megvárta Harold Godwinson északra vonulását (bár a korabeli források szerint a kedvezőtlen széljárásra hivatkozva késleltette az indulást), és átkelt a csatornán. Szeptember 28-án ért partot Anglia földjén, majd a vidéket pusztítva, gyenge ellenállás mellett észak felé vonult. Harold Godwinson ismét erőltetett menetre kényszerítette a seregét, és Londonba vonult, majd nem hallgatva testvére, Gyrth tanácsára – ő szerette volna bevárni a további erősítéseket – továbbvonult dél felé. Október 13-án foglalt állást Senlac dombján (ez kb. 10 km-re ÉNy-ra található Hastings településtől), elzárva az addigra szintén odaérkező Vilmos útját London felé.

 

A szemben álló felek

 

            Most szakítsuk meg egy kissé az események leírását, és vessünk egy pillantást a szemben álló hadseregekre, azok létszámára, fegyverzetére, összetételére.

            Az angol-szász sereg magját a király személyes kísérete (housecarl) alkotta. Ők professzionális katonák voltak, jól felszerelve. Sisakot és láncinget hordtak, valamint nagy, csepp alakú pajzzsal védekeztek. Fő fegyverük a nagyméretű, ún. dán balta volt, de rendelkeztek karddal is. Hastings-nál Harold Hardrada kb. 2-3 ezer ilyen harcosnak parancsnokolt. A sereg nagyobb részét alkották azok a katonák, akik a fyrd révén kerültek katonai szolgálatba. A fyrd egy toborzási rendszer, ahol a meghatározott területi egységeknek kellett kiállítani bizonyos számú katonát a területen élő thegn-k (kisbirtokosok az akkori Angliában) vezetésével. Ők már nem voltak olyan jól képzettek és felszereltek, mint a királyi kíséret tagjai, és fegyverzetük is szegényesebb volt, általában lándzsa és pajzs. Hivatásos katonák sem voltak, csak egy hadjárat idejére álltak be a hadseregbe. A fyrd létszáma bizonytalan, de nagy valószínűséggel 6-7 ezerre tehető Hastins-nál. 

            Vilmos hadserege Észak-Franciaország különféle nemeseiből, és azok kíséretéből állt, de voltak benne zsoldos katonák is. Lovassága, mely seregének fő erejét adta, láncinggel, sisakkal és pajzzsal volt felszerelve, elsődleges fegyverük pedig a lándzsa volt, valamint a kard. Gyalogsága az angol megfelelővel egyezően volt felszerelve, de testüket nekik is láncing óvta. Említésre méltó még, hogy nagyszámú távolsági fegyverest (főleg íjászokat) is fel tudott vonultatni.

            Nagyban eltért a két fél taktikája is. Az angol-szászok, bár lovon érkeztek a csata színhelyére, mind gyalogosan harcoltak, erős pajzsfalat formázva, mellyel vissza tudták verni a legtöbb támadást. Vilmos hadserege ezzel szemben egy kombinált hadsereg volt, erős lovassággal és távolsági fegyveresekkel.

 

A csata

 

            E rövidke kitérő után térjük vissza 1066 októberébe a Senlac dombhoz, ahol a két sereg farkasszemet nézett egymással. A csatára, mely a középkori csatákhoz képest meglehetősen hosszú volt (reggel 9-től sötétedésig tartott), október 14-én került sor.

            Harold Godwinson a domb tetején állította fel seregét, középre saját kíséretét, jobb és bal szárnyára pedig a fyrd embereit állította. Vilmos a domb aljában az íjászokat előre parancsolta, mögöttük sorakoztatta föl a gyalogságot és a lovasságot. Terve szerint az íjászok lövedékeinek meg kellett volna gyengíteni az angol-szász vonalakat, majd a gyalogság és a lovasság rohamának kellett volna végleg felszámolni az ellenfél ellenállását. Taktikája azonban eleinte nem vált be. Az íjászok lövedékei megakadtak az angol-szászok pajzsaiban, így pajzsfaluk nem gyengült meg. Az íjászok támadását követő normann gyalogsági roham sem tudta megingatni a keményen védekező angol-szász harcosokat. A Vilmos bal szárnyát adó breton-ok meg is futottak.

Itt történt az első angol-szász hiba. A jobb szárnyat adó fyrd-katonák, azt gondolván, hogy az ellenség végleg megfutott, üldözőbe vették a bretonokat. Vilmos személyesen vezette a lovasság ellentámadását, ami kiválóan sikerült, szétszórva az angol-szász jobb szárnyat. Harold Godwinson itteni veszteségei nagyok voltak. Az ellentámadás alatt történt, hogy Vilmos alól kidőlt a lova, és emberei halottnak hitték. Már majdnem eluralkodott a pánik a normann katonákon, mikor Vilmos lekapta a fejéről a sisakját, és kiabálva biztosította az embereit saját épségéről. Ez megingatta az angol-szászokat, és bátorságot öntött a normann harcosokba.

Dél körül rövid szünet állt be a csatában, mely során mindkét fél elszállította a halottait és rendezte sorait. A következő támadást ismét Vilmos íjászai indították. Ezúttal azonban Vilmos azt az utasítást adta embereinek, hogy lőjenek át az angol-szász sorok felett, hogy semlegesítsék a pajzsfalat. Ez hatékonynak bizonyult, az angol-szász hadsorokból sokan kidőltek, még a király személyes kíséretéből is. Ennek ellenére a pajzsfal kitartott, a küzdelem még órákig folytatódott. Ezúttal a normannok jobb szárnyán álló flamandok vonultak vissza. De az angol-szászok bal szárnyán harcoló fyrd katonák nem tanultak társaik hibájából, és űzőbe vették a normannokat. Őket is elsöpörte a normannok lovasrohama.

Késő délután Vilmos (aki alól a csata során három lovat is kilőttek, tehát intenzíven részt vett a küzdelemben) együttes támadást indított. Az íjászok lövései alatt a gyalogság és a lovasság három oldalról vették körbe Harold Godwinson szárnyait vesztett hadseregét. Ekkor történt, hogy Harold Godwinson elesett. Egyes források szerint egy nyílvessző találta el a szemén, de azt még kihúzta, és sebesülten folytatta a harcot, míg le nem vágták. Egyes történészek azonban azt gondolják, hogy az utolsó lovasrohamok egyikében veszítette életét.

Akárhogy is, a királyát veszített angol-szász hadsereg megfutott, tagjainak nagy részét levágták a normannok. Vilmos elsöprő győzelmet aratott, és nyitva állt az út London felé.

 

Utójáték

 

            A győzelem után nem hullott Anglia azonnal Vilmos ölébe. A Witenagemot „Hitvalló” Edward unokaöccsét, Edgar Aetherling-et választotta királynak. Londonba is csak nagy kerülővel, észak felől tudott bevonulni. Bár több nagy csatára nem került sor Vilmos és az angol-szászok között, kisebb összecsapások előfordultak. Ahogy Vilmos közeledett Londonhoz, Edgar Aetherling támogatói közül egyre többen bocsátkoztak tárgyalásokba a vitathatatlan katonai fölénnyel rendelkező herceggel. Mire Vilmos bevonult Londonba, a hatalmon lévők többsége már őt támogatta.

            1066 karácsonyán koronázták meg Vilmost a Westminster apátságban. A későbbiekben „Hódítónak” nevezett Vilmos aztán 1087-ig tartó uralma alatt lerakta annak az Angliának az alapjait, mely a történelem folyamán aztán a Brit Birodalommá fejlődött.  

Felhasznált irodalom

The New Cambridge Medieval History. vol. 4.2 1024-1198. Cambridge University Press, 2008

Rázsó Gyula: A lovagkor csatái. Tankönyvkiadó. Budapest, 1987

http://www.deremilitari.org/resources/pdfs/eley.pdf (Utolsó megnyitás: 2012.05.24.)

http://www.britishbattles.com/norman-conquest/battle-hastings.htm (Utolsó megnyitás: 2012.05.24.)

A képek származási helye: http://www.britishbattles.com/norman-conquest/battle-hastings.htm (Utolsó megnyitás: 2012.05.24.)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.