Főoldal » Az Ez az a nap!-ról kicsit bővebben

Az Ez az a nap!-ról kicsit bővebben

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az október 12-i koncert kapcsán kerültem a szervezőirodával közvetlen kapcsolatba, de már a kezdetektől látogatom a rendezvényeiket kisebb-nagyobb kihagyásokkal.

Részt vettem a Hillsong London, a Planetshakers és a Parachute Band fellépésén a West End tetőteraszon 2008 nyarán, valamint a Delirious 2008 decemberi műsorán és az Ez az a nap! Szervezőiroda közreműködésével rendezett Reménység Fesztiválon 2012-ben, ahová nem tagadom, a Casting Crowns miatt mentem. Ezek közül a legátütőbbnek azt éltem meg, mikor tízezren ugráltunk a West End tetőteraszon vadidegen emberek, Istent dicsőítve – nekem pedig másnap államvizsgát kellett tennem. :)

Martin Smith nevével a Delirious! koncertjén találkoztam először. Akkor és ott hallottam először a zenéjüket, és nagyon tetszett. Azt a fajta életstílust képviselik, amit én is magaménak vallok, vagyis totál lököttek, kimondják, ami a szívükön, merik magukat nem komolyan venni, de mind emellett keményen felvállalják a hitüket. Ráadásul ezek mellé még dallamos, modern, jó hangszerelésű zenét is játszanak! Nagyon tetszett a Rain down című számuk, melyben az esőt akusztikailag is külön megjelenítették – ütemes tapssal – ezért tényleg olyan érzése volt a hallgatóságnak, mintha esne, teljes volt az extázis. :)

Matt Redman-t még élőben nem hallottam, bár nem idén jár nálunk először, ezért duplán izgatottan várom a jövő szombat estét. Bár nem hallottam őt még élőben, azért ismerem a munkásságát, hiszen a legtöbb szerzeményét gyülekezet-szerte éneklik, énekeljük. Az ő zenéje hangszerelése is nagyon modern, emellett harmonikus, szövegei bensőségesek. A régiek közül az I Will Offer Up My Life, az újabbak közül a You Never Let Go című dala tartozik a kedvenceim közé.

Te Jó Ég! El sem tudom képzelni, milyen lehet ez a két külön-külön is nagyágyú ember együtt!

Örülök neki, hogy van egy olyan szervezőiroda kis hazánkban, ami a jófajta, igényes keresztény zenét széles körben igyekszik közel vinni nem csak hívő közönséghez. Sőt, mint náluk jártamkor megtudtam, már online rádiójuk is van. Érdemes ellátogatni a honlapjukra, www.ezazanap.hu, mert mindig jó előre meghirdetik az általuk szervezett programokat, és az előbb említett rádió is onnan érhető el.

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.