Főoldal » It’s all coming back to me

It’s all coming back to me

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nem is tudom, még korábban írtam valami olyasmit, hogy ne féljünk Isten kezdébe adni az életünket, mert nem él vissza vele.

Egy év telt el. Vagy attól függ, honnantól számítjuk, lehet, hogy csak nyolc hónap.

Elvétettek a barátaim, hozzám közel álló munkatársak, szolgálatom, a fiúk az életemből – ;) – végül a gyülekezetem és a munkahelyem is… A társasági életem kb 1/25-ére zsugorodott, alig beszéltem valakivel, többnyire csendben voltam, ami gyötört. Kitépettek a bálványok is, első sorban Apukám, és rajta keresztül a férfiak és a kapcsolat utáni vágy is általában. Megcsináltam egy lelki gondozói tanfolyamot, de minek, nem használhattam semmire. Ugyan jelentkeztem egy lehetőségre, de nem sokára megkaptam föntről, hogy most nem ennek van a helye és ideje…

Egyedül a tánc maradt meg, mert azt mondta Isten, abban gyönyörködik, eszem ágába ne legyen felfüggeszteni/abbahagyni.

És… rengeteget sírtam és voltam magányos.

Aztán megértettem és elfogadtam. Elsősorban a szeretetet. Sokat dolgoztam magamon továbbra is.

Aztán szép lassan kezdtek visszajönni a dolgok. Visszakaptam a beszédet – a hallgatás után ez nagy ajándék volt -, majd a lehetőségeket a beszédre, visszakaptam az emberek bátorítására a lehetőségeket és alkalmakat, aztán a barátaimat – persze voltak, akik lemorzsolódtak, de jobb is így -, kaptam új munkát és ottani embereket, akik szimpatizálnak velem. Aztán mikor a napokban egy vadidegennel Istenről és a megváltásról beszélgettem, már szabályosan nevettem. Végül visszajött az emberek meghallgatása, velük gondolkodás a problémáikon és okoskodás helyett Istenre és a jóra mutatás.

Aztán visszakaptam az általam korábban bálványozott fiúkat is, de mindnek nemet mondtam, mert már nem vagyok ugyanaz.

Visszakaptam egy kilenc éves barátságot, ami 1,5 éve szünetelt.

Visszakaptam a volt lakótársam, vagyis inkább egymásra találtunk szintén hosszú idő óta.

És végül kaptam valakit, akinek fontos vagyok… (Ebben a legviccsebb pedig az, hogy ismerve a bennem lévő káoszt e téren is, azt gondoltam, minimum öt évet kell várnom, hogy egyáltalán valaki csak fel is bukkanjon. Ehhez képest ez volt az egyik első dolog, amit megkaptam…)

De mindezt csak azután, hogy újra tanultam járni, beszélni és gondolkodni.

Mielőtt komolyan vettem volna ezt a küzdelmet, azt gondoltam, mindenem el fog vétetni és kapok egy olyan életet, amiben nem érzem jól magam, ami nem én leszek…

Most azt kell látnom, hogy ugyanazt az életet kaptam meg, kaptam vissza, csak a megfelelő nézőponttal, hangsúlyokkal, arányokkal és forrásokkal.

Szavak nem tudják leírni milyen hálás vagyok egy olyan Istenért, aki engem ennyire ismer és szeret!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.