Főoldal » Állampolgárok együttműködése vitás helyzetben – mediátor szakértők és mediáció bírósági perekben

Állampolgárok együttműködése vitás helyzetben – mediátor szakértők és mediáció bírósági perekben

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Éppen 10 éve annak, hogy a 2002-ben kormányon lévő FIDESZ egyéni országgyűlési képviselői javaslatra bevezette az európai jogvitakultúra jelentős intézményét az igazságügyi mediációt, a közvetítői törvény elfogadásával.

10 év tapasztalatai a független, hiteles közvetítői irodák mellett szólnak

Visszatekintve jól látható a statisztikák alapján, hogy 2003-2009 között a magyarországi mediáció jelentős lépéseket tett meg, szinte minden nagyvárosban megtalálhatóak független mediátor irodák. Változtatásra érdemes azonban a 2009.-ben elhamarkodottan kialakított miniszteri rendelet.

2003-2004 a hagyományos iskolák mellett létrehozta az OMEK program keretében az Országbíró Zoltán által kidolgozott TFKKE vitarendezést, amely a hazai vitakultúrára épül. Ennek kidolgozását nemzetközi nagyvállalati szférából is támogatták – a pereskedés csökkentése kifejezett gazdasági környezetet befolyásoló tényező.

Azóta a magyarországi vezető mediátor iroda Országbíró Zoltán személyes irányításával túljutott a 3000 tájékoztatáson, mediációval kapcsolatban érdeklődőn.

SZAKÉRTŐK – ELSŐ KÉZBŐL

Magyarországon a mediációhoz fűzödő jogkövetkezmények megerősítésére, a felhívásra, mediációs kezdeményezésre nem együttműködők jogi szankcionálására van szükség

Állampolgári együttműködés elvárható szintje a jogi és gazdasági vitákban a mediációra felhívott fél érdemi kooperációja. Feltárt álláspontok, mediátori szemlélet és mediátori ülések az egyezséghez vezetnek el kellő idő ráfordítással.

Ennek elmulasztása a perköltségek mulasztó általi viselésében, a peres illetékek mulasztó általi megfizetésében tükröződnie kell.

Magyar Országgyűlés ismeri azokat a lobbi indítványokat, amelyek az állampolgári együttműködés megerősítésére, a mediáció jogi szabályozásának változtatásaira nyújtott be a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ Országbíró Zoltán útján 2012 kora tavaszán.

Bíróságok, Ügyfelek, Mediátorok érdeke a független mediátorok névjegyzéke, az igazságügyi szakértők működéséhez hasonló rendszer kialakítása – mindenkori perekben a bírók mediációra ösztönzésével

Több oldalról, így az OBH munkacsoportjától, a már említett parlamenti lobbi útján megfogalmazódott az igény – a bíróságok tárgyalások előtti és alatti mediációra ösztönzéséről.

Részletes tájékoztató kiküldése pereskedőknek a tárgyalás előtt a mediáció elmulasztásának következményéről, a mediátori névjegyzék ismertetéséről olyan gondolatok, amelyek támogatásra érdemesek.

Bírósági tárgyalások és mediátori ülések helyszínei azonban térben és időben elkülönülnek, ahogy a mediátor tárgyalási és személyiségi felkészültsége, a mediátori ügyszemlélet is teljesen más, mint a tárgyaló bírók felkészültsége.

Hasznos volt eddig az ügyfelek számára a KIM mediátorok névjegyzéke, amelynek további vezetése szükséges.

Az igazságügyi szakértőkhöz hasonlóan független szakemberek alkotják a mediátorok névjegyzékében szereplők szakmai csoportját, ahonnak a perben a felperes, vagy alperes is kezdeményezhet mediátort megjelölni, vagy hajlandóság esetén akár a bíró rendelhet ki mediátort a per közbeni mediációra.

Fontosnak látszik az ügyfél mediátor választásban megjelenő döntési szabadságát kiemelten megőrizni a mediációt kezdeményezőkre nézve.

Javaslatokban rendezni szükséges a mediáció díjának előlegzését az igazságügyi szakértőkhöz és óradíjaikhoz hasonlóan, illetve a per előtt felkért mediátor díjának az esetlegesen együtt nem működő félre való kiterhelését.

ADR, közvetítés legfontosabb elemei a függetlenség, titoktartás, hitelesség és pártatlanság amelyet minden szabályozásnak erősíteni és megőrizni szükséges

Jó kezdeményezések kerülnek ősszel a kormány elé, a parlament elé.

Megfontolt és az alternatív jogvitarendezés EK irányelvekben rögzített lényegét megörző jogszabályok a magyar állampolgárok együttműködését magasabb szintre emelhetik, ezzel az ország belső és külső ereje nőhet.

Hiteles mediátor az ügyfelek legfontosabb érdeke, ezért a mediátor bármely szakma képviselője lehet – megfelelő pszichológiai, tárgyalástechnikai, szakmai gyakorlat birtokában.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.