Főoldal » 2020-ra a számlák 20-30%-a elektronikus lehet

2020-ra a számlák 20-30%-a elektronikus lehet

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Korábban már írtam a papírmentes napról, most egy sajtóközleményt teszek közé az ott történtekről.

Forrás: Kozarek Andrea szakmai igazgató, SAKKOM Interaktív online marketing + pr ügynökség.

Kép: a papírmentes nap logója http://www.papirmentesnap.hu/sites/default/files/sajto/users/meszaros-andras-blogja-a-kornyezetrol/images/2020-ra-a-szamlak-20-30-a-elektronikus-lehet-37298.jpg

2020-ra a számlák 20-30%-a elektronikus lehet

Beszámoló az első Papírmentes Napról

 

Budapest, 2013. április 23. – Több mint 200 vállalat képviselője gyűlt össze az első Papírmentes Napon az Öböl Házban, ahol a Föld Napja alkalmából olyan informatikai megoldások kerültek bemutatásra, melyek segítik a vállalati papírfelhasználás csökkentését. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól Fekete Gábor olyan sikeres projektet mutatott be, amellyel több mint évi 60 tonna papírt spórolt meg a hivatal, míg a NAV előadója elmondta, hogy az Európai Unió célja, hogy 2020-ra a számlák 20-30%-a már elektronikus legyen.

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) elnöke nyitóbeszédében rámutatott, hogy jelenleg hibrid korszakban élünk: hiába állnak rendelkezésre az elektronikus megoldások, a papírmentes iroda még korántsem valósult meg, annak ellenére sem, hogy az elektronikus ügyintézés sokkal gyorsabb, költséghatékonyabb megoldást jelent a vállalatok számára.

 

Több mint évi 60 tonna papírmegtakarítás

 

Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára rámutatott, hogy a „papírmentes hivatal” megvalósulásához a közigazgatásban szemléletváltásra van szükség, ugyanis az elektronikus folyamatok nem egyenlők a papír alapú folyamatok elektronikus lefordításával. Ugyanakkor több olyan példát hozott a hivatal gyakorlatából, ahol a teljes eljárást elektronizálták. Az egyik ilyen sikerprojekt az Elektronikus Mérlegbeszámoló Rendszer, mellyel a hivatal több mint évi 60 tonna papírt spórol meg – ez 150 millió Ft megtakarítást jelent – és 167 m2 hasznos, irattárolásra használt terület szabadul fel. Előadásában arról is beszélt, hogy 2014. január 1-jétől az elektronikus szolgáltatások szélesebb körben elérhetők lesznek, az ügyintézések jelentős részét elektronikus úton is lehet majd bonyolítani, ami sokkal átláthatóbbá és egyszerűbbé teszi a folyamatokat az állampolgárok és a vállalkozások számára.

 

Elektronikus számla: informatikai vizsgálatra is számítani kell

 

Czöndör Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezetője elmondta, hogy az elektronikus számlákat ugyanúgy elfogadják, így a vállalatoknak nem kell tartaniuk az átállástól. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus számlázás esetén informatikai vizsgálatra is számítania kell a vállalatoknak. Ennek kapcsán az egyik leggyakoribb problémát a nem megfelelő archiválás jelenti. A vállalatoknak ugyanis gondoskodnia kell az e-számlák megőrzéséről, emellett biztosítaniuk kell a megfelelő védelmet, hozzáférést, előkereshetőséget és értelmezhetőséget is. Olyan esetben például, amikor a számla olvasásához egy speciális program szükséges, ezt a programot is a hatóság rendelkezésére kell bocsátani.

Mamuzsics Gábor, a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának osztályvezetője elmondta, hogy az Európai Bizottság alapvető célja, hogy megteremtse az egységes szabályozást az Európai Unión belül, és 2020-ra a számlák 20-30%-a már elektronikus számla legyen. Ezzel összhangban hazánkban 2013. január 1-jén új szabályozás lépett életbe, amely a korábbihoz képest egyszerűbb adminisztrációs szemléletet képvisel, emellett könnyített az e-számla tárolására és megőrzésére vonatkozó műszaki elvárásokon.

 

Hazavisszük a felelős szellemiséget

 

Varga László, a DMSONE operatív igazgatója az elektronizálás társadalmi dimenzióját is hangsúlyozta. Szerinte, ha valakinek a munkahelyén erős a CSR szellemiség, ő ezt a felelős gondolkodást „hazaviszi”, és otthon is környezettudatosabban fog cselekedni. Ennek jelentőségét néhány sokkoló adattal is alátámasztotta: egy vállalatnál jellemzően a másolatok 40-60%-a felesleges, míg egy nemzetközi kutatás szerint egy átlagos internetező naponta 28 oldalt nyomtat ki (forrás: Gartner Group).

Előadásában arra is rámutatott, hogy az elektronikus dokumentumkezelés bevezetésének egyik legnagyobb gátja, hogy a vállalatok félnek a tömeges digitalizáció miatti rengeteg plusz munkától. Varga László ugyanakkor elmondta, hogy ma már adottak a technikai feltételek ahhoz, hogy akár 100-120 kétoldalas lapot szkenneljünk be percenként.

A Papírmentes Napon Varga Ákos, az ABBYY szakértője az automatikus számlafeldolgozás folyamatáról beszélt, míg Csendes Balázs az IBM Magyarországi Kft. képviseletében a dokumentum-feldolgozás 5 lépcsőjét mutatta be. Molnár Ferenc, a NetLock szenior projektmenedzsere az elektronikus hitelesítés lehetőségeiről beszélt, többek között rámutatott, hogy az NFC technológiának köszönhetően hamarosan akár a mobiltelefonunkkal is hitelesíthetünk. A konferencia záró előadásában dr. Wégner Krisztina az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségtől a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról, és a gazdálkodó szervezeteket érintő változásokról beszélt.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.