Főoldal » A fukusimai katasztrófa emlékére

A fukusimai katasztrófa emlékére

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy évvel ezelőtt sújtotta Japánt egy elképesztően erős, a logaritmikus Richter-skálán 9-es erősségű földrengés és annak következményeként a szökőár. Hogy érzékeltessem ennek a csapásnak a hihetetlen nagyságát, az a földrengés, ami porig rombolta Haitit 2 éve, kb. 6-os erősségű volt, tehát a japánok egy ezerszer akkora energiájú rezgést kellett túléljenek. A kelet-ázsiai szigetország technológiai fejlettségét dicséri, hogy ennek ellenére „csak” nagyjából 6.000 ember életét nem sikerült megmenteni, míg Haitin majdnem 200.000-en vesztek oda.

Ez a rendkívül ritka nagyságrendű, nem várt katasztrófa azonban egy újfajta veszéllyel is megismertette az emberiséget, ugyanis első alkalommal fordult elő, hogy egy természeti katasztrófa nukleáris balesetet váltson ki. A nukleáris technológia történetében történt már néhány kisebb-nagyobb havária: a legsúlyosabb kétségkívül a csernobili eset volt, a többinél szerencsére nagyobb volt az ijedelem, mint a tényleges környezeti és egészségügyi kár (pl. Three Miles Island, USA). Ezek kivétel nélkül emberi mulasztás vagy számítógépes meghibásodás eredményként következtek be, így jogosnak tűnt az a fajta gondolkodás, hogy nagyobb odafigyeléssel a technológia teljesen biztonságos lehet. Egy évvel ezelőtt példát láttunk azonban arra, hogy nem elég a gondos üzemeltetés, már az építéskor is tervezni kell még a tervezhetetlennel is.

A történteket illetően nehéz pontos képet kapni, mert az üzemeltető TEPCO vállalat és a japán illetékesek, a pánik elkerülésének érdekében csak elég kevés és ellentmondásos információt szolgáltattak. Ahogy én látom, valami ilyesmi történhetett; ha valaki jobban átlátja, várom a kommenteket.

A rekord méretű földrengés rekord méretű szökőárat indított el, amely eltalálta a tengerparton álló Fukusima I. atomerőművet. A tervezéskor nem számoltak ekkora árhullám lehetőségével, így az letarolta a reaktorok hűtővizét keringtető szivattyúkat (maguk a reaktorblokkok sértetlenek maradtak, az épület megvédte őket). Az atomreaktorok jellemzője, hogy sokáig tart leállítani őket és lassan hűlnek le, így hűtővíz nélkül túlmelegedtek, és a hőtől több reaktor is kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. A reaktorban lévő víz elkezdett hidrogénre és oxigénre szétválni, mint a Three Miles Island-i atomerőmű esetén, így itt is kénytelenek voltak a keletkezett, sugárszennyezett gázokat kiengedni a reaktorból, különben szétrobbant volna. Ezt követően tengervízzel fecskendezve igyekeztek lehűteni, a tető megbontásával, ami nagy sokára sikerre is vezetett, viszont a sugárzó anyagokkal szennyeződött víz egy része visszafolyt a tengerbe, miközben a levegőbe is jelentős mennyiségű radioaktív anyag került, beterítve a környéket. A katasztrófa miatt több,mint 300.000 embert kellett kitelepíteni, a többségük nem is térhet haza.

A sors különös fintora, hogy ez az erőmű már igencsak élettartamának vége felé járt: nagyjából egy hónap múlva tervezték leállítani a legrégebbi, legelavultabb blokkot, tehát kicsit később jön a földrengés, mindez nem történik. Az illetékesek 2-3 évvel korábban végeztek egy szimulációt, ami kimutatta, hogy gond lehet ilyen súlyú természeti katasztrófa esetén, viszont úgy ítélték még, hogy mivel annak esélye erősen közelíti a nullát, és az erőmű amúgy is hamarosan bezár, nem érdemes átépíteni.

A pontos környezeti kár ma még nem ismert. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a környék japán viszonylatban ritkán lakottnak számított, viszonylag hamar kiürítették, a szél pedig kisodorta a radioaktív felhőt az óceán fölé, így a lakosság nem szenvedett komoly sugárterhelést. (A kiürített terület nagyságát persze sokan vitatták, de ezt adatok híján nem tudom véleményezni.) Csernobillal szemben tehát a következmények viszonylag enyhébbek, legalábbis ma úgy tűnik. Meg kell emlékeznünk a japánok kivételes fegyelméről, szervezőkészségéről és áldozatvállalásáról is, többek között arról a csoportról, aki a saját életét nem kímélve napokig a kiürített erőműben maradt, hogy beszerelje a segéd-hűtőkört.

Az eset világszerte komoly pánikot váltott ki, felerősítve az atomenergia-ellenes hangokat. Több ország is felülvizsgálja atomerőmű-építéssel kapcsolatos terveit, Németország pedig előrehozza az összes nukleáris reaktorának bezárását. Magyarországon is volt Paks bezárását követelő tüntetés, még ha nem is tömeges. Szerény véleményem szerint ezek elhamarkodott reakciók, elvégre egy földrengés és cunami által kevésbé veszélyeztetett országban, mint nálunk, semmi ok a félelemre; az azonban biztos, hogy sokkal jobban át kell gondolni, hogy milyen helyeken lehet ilyen létesítményeket létrehozni.

Általánosságban, az atomenergiáról alkotott véleményem ennek a tragédiának az ellenére is eltér az környezetvédők többségének álláspontjától. Az alapján, amiket az egyetemen tanultam, úgy vélem, hogy előbb a fosszilis erőműveket kellene leállítani, hiszen azok folyamatosan terhelik a légkört elég durva anyagok kibocsátásával az égetés és az óriási térfogatú tüzelőanyag szállítása során, valamint fogyasztják az oly vészesen megcsappant erőforrásainkat. Atomerőmű esetén a kibocsátás leginkább szilárd hulladékként keletkezik, ami, noha sokkal brutálisabb anyagokat tartalmaz, ma már részben újrahasznosítható (a kiégett fűtőelemek) vagy kis térfogata miatt könnyen elzárható, és ha nem történik rendkívüli esemény, sokkal kisebb környezeti kár keletkezik. Mivel azonban a katasztrófa-események a legnagyobb gondosság mellett is megtörténhetnek, mint láttuk, és akkor aztán nagy baj van,  ez a technológia sem tekinthető fenntarthatónak, hanem más irányokban kell keresni az energia-kérdés végleges, megnyugtató megoldását.

(Vezérkép forrása: daniellesabai1.wordpress.com)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.