Főoldal » A hétköznapi cézium 134

A hétköznapi cézium 134

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Előző nap (2012. 05. 30.) került a magyar sajtóba a hír, amely szerint Japán felől érkező, radioaktív izotópokat tartalmazó kékúszójú tonhalakat fogtak ki a kaliforniai partoknál. Nem meglepő a következtetés, hogy ez a jelenség a fukusimai atomkatasztrófa (2011. 03. 11.) egyik utóhatása.

Az ember ilyenkor egy pillanatra megáll, megdöbben, mert hirtelen eszébe jut Csernobil, de a következő pillanatban újabb hírekkel kezdik el bombázni, és a nap végére el is felejti, amit hallott. Pedig érdemes ismét átfutni ezen a felfedezésen, mert néhány részlete igazán izgalmas.

 

            Hogy a japán partokról származó kékúszójú tonhal testében kimutatható bizonyos mennyiségű radioaktív anyag (cézium 134 és 137), sajnos nem túl megdöbbentő hír. Az viszont már igen, hogy ezeket a vizsgálatokat 2011 augusztusában, vagyis 9 hónappal ezelőtt végezték el, és érdekes módon hozzánk csak most jutottak el az eredmények – az informatika rohamosan fejlődő korszakában azért ennél rövidebb átfutási időt várnánk. Talán nem alaptalan az a feltételezés sem, hogy a tonhalak nagy része azóta már beteljesítette sorsát az élelmiszeripar bizonyos területein. De mi előtt felháborodva felkiáltanánk, a szakértők már meg is nyugtatnak. A kékúszójú tonhalban talált és esetleg emberi fogyasztásra került mennyiség (0,064 mikrosievert/200g) ugyanis a megengedett értékhatár alatt van, és jóval kevesebb annál, amit tudtunkon kívül egy év alatt Közép-Európában magunkhoz veszünk (2300 mikrosievert) – olvashatjuk az Indexből származó cikkben (1).

            Valamiért mégsem nyugodtam meg teljesen, és továbbra is aggaszt az a kifejezés, hogy a megengedett értékhatár alatt. Ez vajon azt jelenti, hogy ahogy a kékúszójú tonhalak, úgy mi is békésen eléldegélhetünk a bennünk levő sugárzó anyagokkal? Bár a tonhalaknak abból a szempontból szerencsésebb helyzetben vannak, hogy az élettartamuk jóval rövidebb a miénknél. Vagy inkább azt, hogy hosszú lejáratú kötvényekbe már ne fektessen be az, aki a megengedett értékhatár alatt ugyan, de mégis magához vett némi táplálék-kiegészítőként szolgáló izotópot? Persze nem ez az egyetlen forrás, ahonnan egy kis céziumhoz juthatunk, mert a nyilvánosságra hozott és diszkréten elhallgatott kísérleti robbantások és atomkatasztrófák jóvoltából már így is van belőle elég, főként, hogy cézium 137 felezési ideje nagyjából 30 év (a cézium 134-é 2 év). Vagyis jut bőven, akár akarjuk, akár nem.

            Ma már ennyire természetes lenne, hogy mérgezzük magunkat (és a környezetünket is)? A tudósok számára, úgy tűnik, igen. Az sem újdonság, hogy valamiről csak jóval később derül ki, milyen káros vagy esetleg mérgező. Mi, egyszerű emberek, pedig boldog tudatlanságban tömjük magunkba mindazt, amit elénk raknak.

Sievert (sv): az ekvivalens sugárzási dózis mértékegysége, vagyis az embert ért és az emberi test által elnyelt sugárzás mértékegysége.

 

A kép forrása: http://dribbble.com/shots/580010-Added-Cesium (utolsó megnyitás dátuma: 2012. 05. 31.)

 Felhasznált irodalom:

(1) http://index.hu/kulfold/2012/05/29/radioaktiv_tonhalak_az_usa_partjainal/ (utolsó megnyitás dátuma: 2012. 05. 31.)

http://www.greenfudge.org/2012/05/29/radioactive-tuna-from-japan-found-off-california-coast/ (utolsó megnyitás dátuma: 2012. 05. 31.)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.