Főoldal » A hivatalos egyetértők 1. rész A tisztifőorvos

A hivatalos egyetértők 1. rész A tisztifőorvos

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A „partnerségi egyeztetés”-ről többször is írtam már, a hivatalos jegyzőkönyv a főváros honlapján elérhető (néha, és ha megtalálod).
Érdekes olvasmány, ezért néhányat közreadok a hivatalos, a jogszabályok által előírt szervezetek egyetértő nyilatkozatai közül.

Itt van mindjárt az első, amitől egy világ omlott össze bennem. Jegyzőkönyv 10. oldal. Nagyon rövid:

Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

Dr Homor Zsuzsanna megyei tiszti főorvos

Lannertné Wator Hajnalka: Elfogadják a tervet.

Ennyi. Nincs is ezen mit cizellálni.

Kb. 500 ezer budapesti közvetlen életkörülményei változnak meg gyökeresen.

A VI. és VII. kerületieknek eddig csak saját kerületükben nem volt zöld felületük, most majd nem lesz a szomszédban sem.

És ez nem csak és nem is elsősorban esztétikai kérdés! Nem pár száz fáról van szó. Hanem az egészségünkről. Testiről és lelkiről. Az utóbbiról, hogy ugyanis a természeti vagy természetközeli élmények elősegítik a regenerálódásunkat, pihenésünket, nyugtatnak, feltöltődünk a napi munka után, gyerekeket, kutyákat sétáltatva, vagy csak üldögélve nézve a vizet és hallgatva a fák lombjának susogását. Nem baj, ha más lehetőség nem lévén majd gyógyszereket fogunk szedni?

Ma már minden józanul gondolkodó ember ( ha nem tiszti főorvos), tudja, hogy a légszennyezettség növekedése nem csak a légzőszervi betegség okaként jelenik meg, hanem a gyerekeknél figyelem koncentrációs zavart is okoz. Évente honfitársaink tízezrei halnak meg idő előtt, szív- és keringési rendellenesség miatt. A szálló por mennyisége évente csaknem 200 napon át haladja meg az egészségügyi határértéket. Az Európai Unio kötelezettség szegési eljárást indított hazánk ellen ( 2005-ben), mert nem tesz lépéseket a helyzet javítására….de a tiszti főorvost a helyzet további romlása nem tölti el félelemmel. Irigylem a nyugalmát.

A zajterhelés a Hungária körgyűrűn belül akkora ( éjjel-nappal egyaránt), amely lehetetlenné teszi az itt lakók nyugodt alvását, munkában túlzott és idő előtti fáradáshoz vezet.

A régi és új vendéglátó helyek, a zeneház zenéje a jegyet váltóknak zene, a lakosságnak zaj. Egyre több zaj. Pedig már az eddigi is sok. Nyáron, amikor nyitott ablaknál aludnánk, ha tudnánk…hajnali 4 körül csöndesedik el a mulatság. Mi lesz itt ezután? A nagykövetségek jó része régen elköltözött, mert már nem zöld Zugló, hanem vigalmi negyed.

A megyei tiszti főorvos nyugodt, az építkezéshez hozzájárul.

Az új épületek és a velük járó dolgozói és látogatói tömeg és közlekedése, ellátásuk a közlekedés káros anyag kibocsátásának fokozódásával, szeméttel, szennyvíztermeléssel fog járni. Elég, ha a lakosság aggódik. Miért kellene pánikot kelteni?

Az évszázados fák kivágásával, még ha helyettük újakat is ültetnek, sok éves oxigén termelési, CO2 megkötési deficittel kell számolnunk.

Ezek a fák légkondicionáló hatást is kifejtenek. Ebben a rekkenő hőségben gyerekek és felnőttek százai este 9-ig nem tudnak/akarnak hazamenni elviselhetetlenül meleg lakásaikba.

Hova mennek ezután? A múzeumok árnyékába? A szellőző berendezések csövei elé?

Én is beleegyeznék vajon abba, hogy a főorvos asszony háza elé építsék fel a múzeum negyedet?

Ritkán esik róla szó, de civilizációs betegségeinkhez hozzájárul a fényszennyezés is.

Márpedig ez a 8 (!) új épület valószínűleg ki is lesz világítva! Éjjel nappal lehetőleg.

A főorvos asszony elfogadja. Elfogadná, ha itt lakna?

Elfogadja, hogy figyelmen kívül hagyják Budapest 2030. hosszú távú településfejlesztési terveit, mely megtiltja a Hungária körgyűrűn belül további környezetterhelési pontok létrehozását.

Köszönjük főorvos asszony!

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.