Főoldal » Átalakuló Pécs – első lépések

Átalakuló Pécs – első lépések

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Helyzetjelentés

Mik is történtek eddig a pécsi átalakulásban.

A kezdetek kezdetén még én sem voltam ott. Érdekeltek a közösségi kertek és különböző fórumokon elkezdtem keresgélni, hátha pécsi lakosokra találok, akikkel közös az elképzelésünk. Így akadtam egy kisebb társaságra, akikkel már többször is találkoztam. Első lépésben megnéztük az Átalakulásban 2. című filmet, majd megbeszéltünk egy újabb találkozót, ahova már sikerült meghívnunk Tracey Wheatley-t és Ferenczi István is, akik többek között a budapesti Wekerle-telep “megálmodói, megalkotói”. Tőlük kaptunk segítséget az első lépésekhez.

Beszámoltak saját tapasztalataikról, a kezdeti nehézségekről és végül a sikerekről is.

Elkészítettük saját tervünket, melyet a héten pontosítunk, kiosztjuk a feladatokat. Elkezdődik a munka.

Röviden arról, hogy mik a feladatok: igényfelmérés a csoport tagjain belül, hogy ki milyen szerepet vállalna, mit szeretne csinálni, mit vár a közösségtől.

Ezek után támogatók, felajánlókat is kell keresnünk, valamint egy közösségi helyet, ahol az emberek összejöhetnek beszélgetni, csere-bere piacot rendezni, filmet nézni stb…

Kezdetben még mindenki csak a saját környezetén belül alakít, remélhetőleg a pozitív példa több érdeklődőt is bekapcsol ebbe a folyamatba.

A héten lesz egy újabb találkozó, szívesen látunk minden kedves érdeklődőt. 

Természetesen az eseményekről utána beszámolok.

B.

Anyagok:

http://wekerletelep.hu/

http://vimeo.com/35214034

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.