Főoldal » Átalakult a fás szárú növények védelméről szóló szabályozás

Átalakult a fás szárú növények védelméről szóló szabályozás

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Hatályba lépett a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet átfogó módosítása. A Magyary Zoltán Program keretében jogszabályi változások célja a közterületi fás szárú növények védelmével kapcsolatos eljárások egyszerűsítése.

A jelen szabályozás célja az, hogy egyszerűbb módon, kevesebb adattal is benyújthassuk a közterületen való fakivágással kapcsolatos kérelmeket. Ezáltal csökkenhetnek a határidők, illetve megkönnyítheti a kérvények ellenőrzését az is, hogy a rendelet magába foglalja azt is, hogy a közterület mely részein lehet az akciót végrehajtani. Illetve kiterjed a többi fás szárú növények (pl.: cserjék) kivágására is, ugyanis eddig a Korm. rendelet csak a fákról írt, mellyel megnehezítette az ellenőrök és a természetvédők dolgát, így ezt kiterjesztették az összes fás szárú növényre.

Ez azért lehet fontos, mert egyes települések belső közterületein parkok vannak, melynek határvonalát nem feltétlenül lehet egyértelműen meghatározni. Ha a park környékén lévő telken fát kivágni kívánunk, ez jól jöhet, ugyanis egyértelműen meg fogják határozni hogy az a fa éppen hová tartozik. Üdülőövezetekben a fakivágás saját telken belül is szigorú szabályozásokhoz kötött, így egy formanyomtatvány, rövid adatsorral segíthet abban, hogy az adott fa kivágható-e vagy sem.

Sajnos napjainkban megnőtt az illegális fakivágások száma. Ez nem csak arra érthető, hogy valaki tulajdonjogot sért ezzel, hanem saját kezűleg saját telken is tilos a fákat kivágni. Ugye fákra szükségünk van az életben maradáshoz. Ha globálisan gondolkodunk, akkor sajnos eléggé sok fa elpusztul a Földön. Ez igaz Magyarországon is. Megnőtt a fatolvajlások száma az utóbbi időben, melyet egy nagyobb létszámú természetvédelmi őrszolgálattal ki lehetne küszöbölni.

Egyetértek a rendelettel, mellyel elkerülhetjük saját magunk és a természet károsítását is.

A rendelet letölthető a mellékelt állományból.

Forrás: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=news_46_1795

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.