Főoldal » Bukta Imre és a Másik Magyarország

Bukta Imre és a Másik Magyarország

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Avagy mit tehet egy képzőművész a természetért, az odafigyelésért, a hagyományos értékek megőrzéséért, a kétféle Magyarország egymásra csodálkozásáért?

Amit Bukta Imre tesz. Amit a Műcsarnok Másik Magyarország című kiállításán megmutat.

Melyik másik Magyarország? Nem egy van? Nem bizony. Van egy fővárosi, ahol a fontos dolgok történnek. És van egy vidéki, ahol csak 8 millió ember él, van, aki jól, van, akinek a puszta létért való küzdelem teszi ki az életét és van, akit már nem is érdekel ez az egész.. Mindegyiknek csak elképzelései vannak a másikról….meg előítéletei. Hol békésen elvannak egymás mellett, hol indulatosan morgolódnak egymásra. Mintha két ország lenne.

Most Bukta Imre szemüvegén, kreativitásán, mondhatnám, zsenialitásán keresztül bekukucskálhat a városi ember a vidéki kis és NAGY emberek világába. Bukta Imre szemüvege az enyém is. Csak ő olyan módon, olyan technikával, olyan változatosan, olyan egyszerűen, természetesen mutatja be a vidék világát, hogy az ember nem tud elszakadni a képektől, installációktól. Földbe gyökerezett lábbal nézem a performanszokat, háromszor jártam körbe a kiállítást. Kellene még néhányszor, ha mélyebbre akarnék ásni. Nekem könnyű őt megértenem. Vidéken éltem le életem felét, ma is gyakran utazom haza az Alföldre, a családomhoz.

Gulyás Gábort (volt) igazgatót idézem:: „Az alkotások meghatározó témája a hagyomány átalakulása, a természet elidegenedése, az épített örökség enyészete és az erkölcsi értékek válsága. A társadalom peremén élő emberek mindennapos, nemegyszer kétségbeesett küzdelme egyéni boldogulásukért. Bukta művészeti eszköztárában ugyanúgy találhatók jól beazonosítható, figuratív festészeti és grafikai motívumok, mint applikált tárgyak: betakarított termény, tök, kukoricaszár, farönk vagy éppen a favágáshoz használt láncfűrész, disznóvágó kés, elnyűtt konyhaasztal.

A fényképeim nem adják vissza az élményt, csak egy kis hangulatot szeretnék idecsempészni.

Áll egy ház a terem közepén. Négy oldala, négyféle életet tükröz. Körbejárom, bámulom, hogy egy szó nélkül kapok egy szociológiai tanulmányt (melyből megtudom, hogy nem is kettő, hanem négy Magyarország is van). Innen egy cigány kukucskál ki az ablakon, onnan egy fejkendős néni a horgolt függöny mögül, a szép oldalon a vállalkozó mobilozik az ablak mögött…..és nagy csörömpöléssel betörik az ablakot kővel, a másikba belőnek. Bele, az idillbe, a nyomorba…kinek mije van. Libabőrös lesz az ember háta.[token node title-raw]

            Sírni szeretnék, amikor a sötét teremben feltűnik egy tarra vágott erdő fáinak vakító bütüje. Világít, mert talán másként észre sem venném, hogy eltűnt az erdő. Világosságnak kellene gyúlni a fejünkben! Vagy világosan látni?! Nem tudom, hogy mire gondolt a művész. Én erre.

            Itt vannak az Alföld jellegzetes jegenyéi. Ki stilizáltan, ki jobban megrajzolva. Fölöttük, a keretben, mint Damoklész kardja, függ a Fűrész. Borzongató.

Aki látott már falusi őszt, tudja, hogy a sárguló tökök, az érő kukorica a természet csodája, a színek természetes harmóniája, maga az élet. De a hajdani búza-keresztek helyén, ma szalmabálákat látunk, katonás rendben. Művészien.

Bukta Imre nagynénjét soha nem láttam, de ismerősöm Johonka néni. Halálával eltűnt egy világ, egy értékrend. Szegényebbek lettünk.

Madách az ember tragédiájában előre vetíti, hogy disznaink élő hús-, és zsírtömeg lesznek, nem olyanok, amilyeneknek a „korcs természet megalkotá”. A kiállításon megnézhetjük a szép új világ génmódosított kukoricáját. Egy járókeretes, otthonkás néni kezében.

A „bótba” sétáló öregember az én apám. A szomszéd néni már nem kertben termel meg mindent, hanem a tescoba megy. De láthatunk pirospozsgás falusi polgármestert, kezében az építendő pláza makettjével, vagy video installációt, ahol a falu szélén üldögélhetünk két nagyfeszültségű oszlop alatt nézve, hogy mire használható egy kidobott traktor gumi.

Képzőművész ennél többet nem tehet az emberért és a természet védelméért, a hagyományos értékek megörökítésért, a ma pillanatainak megőrzéséért. Belenézhetünk a tükrébe, a varázsgömbjébe. A legkülönbözőbb használati tárgyakból, anyagokból, termésekből, gépekből készít olyan kollázsokat (?) installációkat (?)  assemblage-okat ( nem értek hozzá, csak értem őket) hogy számos fontosnak gondolt elképzelésem válik nevetségesen kisszerűvé, felfuvalkodottá.

Semmi szépelgés, semmi falusi (hamis) romantika, semmi kioktatás. Diagnózisnak mondanám leginkább. Vagy látleletnek.

Ezt akartuk vajon?! Ilyennek képzeltük a rendet?

Igy akarjuk folytatni?! Folytathatjuk így?

Sajnálom, hogy nem tudtam előbb elmenni a kiállításra, hogy hírt adjak róla. Talán még nem késő.

Február 10-ig volt az eredeti nyitva tartás, de meghosszabbították 17-ig.

Ne hagyjátok ki!

Aki nem tudja megnézni, kukucskáljon be a galériába!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.