Főoldal » Darwin Ádámjai és Évái forognak a sírjaikban

Darwin Ádámjai és Évái forognak a sírjaikban

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Itt ülök az íróasztalomnál és azon töprengek, vajon tudjuk-e, hogy miért szedjük miszlikre a saját otthonunkat. Borzalmas belegondolni, hogy nyikoroghatnak a bolygó fogaskerekei, hogyan szenved alattunk, a gyáraink, a gépeink alatt a Föld. De mit tudunk tenni ez ellen. Lássuk csak:

Előbb azt kell megvizsgálnunk, miféle szennyezést okozunk csak azzal, hogy átlagos emberként éljük az életünk nap, mint nap.
Bolygónkat a talaj-, víz-, légszennyezésen kívül még számos kár éri, olyanok is, amikre nem is gondolnánk.

Ilyen például a zajszennyezés, amire a „trendinek” mondott környezetvédelmi témák mellett talán annyira nem fordítunk túl sok figyelmet, pedig ez is fontos.
Egyrészről az egyre növekvő, urbanizálódó társadalmak nagyvárosai egyszer és mindenkorra megváltoztatják az ott, vagy a környéken élő állatok viselkedéseit, szokásait. Példaként említeném a madárfajokat, akik a párválasztáshoz – ugyanúgy, mint a legtöbb élőlény, – a hangjukat használják, hogy kommunikáljanak egymással. Ők szép lassan leszoknak az efféle kapcsolattartásról, ami befolyásolja a szaporodásukat, vagy élelemkeresésüket.
Másrészről a vízi élőlényeket is nagyban befolyásolja az általunk okozott hangzavar. A földgáz- és kőolajkereső úgynevezett légágyúk 200-250 decibel magasságú hangot hallatnak, s képzeljük el ezt a vízben, ahol ötször gyorsabban terjed a hang. Ekkora hangmagasság a szárazföldön az ember számára végzetes. Sőt olyannyira sűrű lett a vízi közlekedés, hogy a radarok, de akár a hajók hangja is megzavarhatja a vízi állatokat.
Gondoljunk csak bele: a bálnák, cetek, delfinek, vagy bármely más élőlény, hogy éli meg az ekkora hangmagasságokat, ha a mi fülünk is oly „kényes” rá.

A zajszennyezésen kívül az úgynevezett hőszennyezés jelenthet veszélyt a vizeinkben élőkre.
Ez a jelenség az atomerőművek hőtermelése, valamint a gyárak, a saját, jóval melegebb melléktermékeik, vizeik óceánokba, folyókba, vagy tengerekbe öntéséből adódik.
Ez megzavarhatja a vizekben természetesen végbemenő folyamatokat, így kárt okoz az élővilágra.

Egy átlagos fülnek/szemnek kevésbé ismert jelenség, ami köznapi nevén a fényszennyezés.
Ugye ismerjük azt a szituációt, amikor egy meleg nyári éjszaka kinyitjuk az erkélyajtót, meg a szobaajtót, esetleg még a fürdőajtót is, hogy egy kis huzat frissítse testünket. Ilyenkor, ha egy kicsit internetezni van kedvünk, vagy felkapcsoljuk a villanyt, tapasztalhatjuk, hogy nem kevés rovar vonaglik be, vagy repdes tébolyultan a szobánkba.

Ezt úgynevezett “makettként” értelmezhetjük, amit ha nagyban elképzelünk – mondjuk egy nagyvárossal, s egy sereg szentjánosbogárral (de említhetném bármelyik élőlényt) -, máris láthatjuk a hatását: az állatokat megzavarja ez a sok fény, az éjjel vadászó állatok megindulhatnak a nagyváros felé ott keresve élelmet. Vagy tudjátok, hogy a szentjánosbogarak például a mesterséges fényeinkkel próbálnak meg párzani, mert az ő nőstényeik így jelzik a „libidót”? Ráadásul, ha belegondolunk, tök feleslegesen égetjük a lámpákat szerte a világban.

Ezeken a természetünket, s leginkább az állatvilágot érintő szennyezéseken kívül persze van még számos módja a bolygónk kiirtásának, s az élőlények megzavarásának, amelyek sokkal nagyobb problémákat okoznak.

Ilyen például a vízszennyezés, a radioaktív szennyezés, a fák kivágása, talajszennyezés, esetleg az emberi hibákból adódó bárminemű környezetkárosítás.

S visszatetsző, vagy álszentség, vagy hívhatjuk bárminek, hogy a laptopomon írom ezt a cikket, hiszen ebben a ketyerében is számos olyan alkatrész van, amely a fentebb említett környezetszennyezés árán jut el, készül el, lesz hasznos az életemben. Így nem tudok én se mit tenni. Az ember alkotta világ sajnos belekényszerült ebbe az ördögi körforgásba, ahol rendszeres károkozók vagyunk, akár a tudtunk nélkül is.

Amíg tehát én itt ülök, addig a világ zakatol tovább megállás nélkül. De hová? Tudja-e valaki itt, hogy miért találtuk ki az időt, a versenyt, a robotolást? S micsoda földlakó mentalitás, kivégezni a többi földlakót, s magunkat egyaránt, nem törődve semmivel?

Nincs válasz, csak hagyjuk, hogy mi legyünk az élet mellékhatása, s majd az evolúció balfácánjaiként emlegetik fajunk azok, akik legközelebb uralkodóként benépesítik ezt a kócerájt, ha persze lesz legközelebb. Nem hagyunk esélyt másnak, nem vitás.

Mindent a saját kényünkre, kedvünkre alakítottunk már. A bolygó rabszolgaként engedelmeskedik. De a rab lassan megelégeli a folytonos elnyomást. Egy újabb jégkorszakkal válaszol a kínzásokra, esetleg mi ássuk már rég óta saját sírunkat a háborúkkal, talán elfogynak a földi fajok, s nem lesz mit ennünk? Nem tudni, de a három válasz közül választhatunk. 
Az új világban az Isten a profit lett, amiért bármit megteszünk, nem törődve természeti értékeinkkel.

A többi állat is tud pusztítani, de nem ilyen módszeresen, nem ilyen gyorsasággal. S köztük van valamilyen egyensúly, és ami a legfontosabb: valószínűleg nincsenek tudatában tetteiknek, hiszen jóformán csak az ösztönök hajtják őket.

Mi kaptunk valami eszméletlen hatalmat, hogy uralkodjunk, és nem tudunk vele élni, hajt a hatalomvágy és a verseny.
Ha kedvenc íróm, Kurt Vonnegut gondolatát idézem fel, nem kecsegtet a jövő túl sok jóval. Az idézet így hangzik: „Az ember olyan csimpánz, aki segg részeg lesz a hatalomtól”.

Namármost. Reménykedjünk, hogy ez merő tévedés, és szép zöld lesz a bolygónk az elkövetkezendő évszázadokban.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.