Főoldal » Kik vagyunk mi?

Kik vagyunk mi?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A 2003-ban alapított ÖKO-Pack Nonprofit Kft. alapfeladatát tekintve első tíz évében a csomagolási hulladékok koordinációjával és a hulladékgazdálkodási rendszerben résztvevő szereplők tevékenységének összehangolásával foglalkozott, miközben egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a lakossági tájékoztatásra és a környezetvédelmi szemléletformálásra.                                                                                 

A 2012. évi CLXXXV. „hulladékgazdálkodási” törvény azonban megszűntette a korábbi „koordináló szervezetek” jogosítványait, alapfeladatait, így az addig is markáns környezetvédelmi szemléletformálás került előtérbe a cég életében. A Zöld Kommunikációban véghezvitt sikeres kampányok, kiállítások és attrakciók megteremtették a lehetőséget a folytatásra, az utóbbi időben külföldről is érkeznek megkeresések a cég bemutatói iránt. A környezet állapotán – a sorozatos figyelmeztető jelek ellenére – nem tudott javítani az emberiség, így az ÖKO-Pack kollektívájának munkájára is egyre nagyobb szükség van. A fő tevékenységtől függetlenül is a cég társadalmi felelősségvállalás programja (CSR) sokrétű, amivel igyekszik az ÖKO-Pack elősegíteni a

  •  lakosság tájékozottságát és környezeti tudatának fejlődését;
  •  a táji értékek és a kulturális hagyományok megőrzését;
  •  környezet állapotának javítását és a természetes környezet védelmét;
  •  kertkultúra fejlődését és az ökogazdálkodásra vonatkozó ismeretek bővülését;
  •  vidéki turizmus népszerűsítését;
  •  helyi és térségi közösségépítés lehetőségeinek bővítését. 

Az épített- és természeti környezet védelmében az ÖKO-Pack Nonprofit Kft.:

  •  kidolgozta „Zöldgallérosok a jövőért” című környezeti nevelési programját, ami magában foglalja az ÖKO-Pack  oktatási tapasztalatait és a szemléletformáló program elemeit;
  •  kifejezésre juttatja minden tevékenységében, megnyilvánulásában elkötelezettségét, felelősségérzetét a környezet  védelméért;
  •  megvizsgálja tevékenysége környezetre gyakorolt hatását és a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem szempontjai  alapján ezeket értékeli, illetve módosítja;
  •  törekszik az energiatakarékos, környezetkímélő technikák és módszerek alkalmazására, ezt munkatársaitól  és partnereitől is elvárja;
  • keresi azokat a megoldásokat, jó gyakorlatokat amelyek a hulladékok keletkezésének megelőzését, a szelektív  hulladékgyűjtés népszerűsítését, az újrahasznosított anyagok használatát preferálják és ezeket népszerűsíti üzleti  kapcsolataiban és társadalmi felelősségvállalási tevékenységében;
  •  terjeszti és továbbítja valamennyi partnere, kommunikációs kapcsolatrendszere felé társadalmi felelősségvállalásának  tényét, eseményeit, eredményeit, remélve, hogy ebben követőkre, együttműködő partnerekre talál;
  •  alaptevékenységéből fakadó feladatain túlmenően úttörő feladatot vállalt fel a környezetvédelmi szemléletformálás  területén, egyedülálló kommunikációs ideát és platformot kialakítva, a projektpedagógia elvei alapján;
  •  a környezetvédelmi szemléletformálással kapcsolatos tevékenységét folyamatosan fejleszti, a hazai jogszabályokkal,  technikai fejlesztésekkel, pedagógiai eredményekkel rugalmasan összeegyezteti;
  •  folyamatosan törekszik olyan partneri kapcsolatok kialakítására, amelyek révén a környezetvédelmi szemléletformálás  területén működő intézmények, szervezetek munkája a hatékonyság és a takarékosság érdekében összehangolható,  koordinálható legyen.

    MEGOSZTÁS

    Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.