Főoldal » Kinek a medvéi? (első rész)

Kinek a medvéi? (első rész)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Gondolatok a nagyragadozók, elsősorban a székelyföldi medvék védelméről

 

Első rész

 

 

 

Talán sokan meglepődnének, ha tudnák, hányan értenek egyet teljes szívükből a Székelyföldön az alábbiakkal (Jakab Bálint írását idézem):

A kommunista diktátorok egyik szenvedélye volt a medvevadászat, amely megannyi szóbeszédnek és viccnek alapot adott. A 21. századot pedig a környezetvédők zöld álmai indították, s ebben a sokszínűség, az állatvilág multikultija nagy hangsúllyal szerepel. Ez a nyugati igény, mondhatjuk diktatúra váltotta fel a helyi hatalmasságok egykori kedvtelését…

Egyelőre a helyzet úgy néz ki, hogy a vad fontosabb lett az embernél. A jórészt mezőgazdaságból élő Székelyföld pedig részben áldozatává válik a nyugati világ képmutatásának…

Mert Románia felajánlotta, ha már annyira akarják a barnamedvék fennmaradását a nyugati demokraták és állatvédők, néhány százat ingyen adnak, hogy az Alpokban, az Appeninekben, a Fekete-erdőben vagy éppen a Harz-hegységben újra járkáljanak. Köszönik a nyugatiak, ebből nem kérnek. Vajon miért, ha annyira szívükön viselik sorsukat?

Jakab Bálint:  S a medve nem játék. Reposzt. http://reposzt.hu/blog/jakab-b%C3%A1lint/2012-07-19/s-medve-nem-j%C3%A1t%C3%A9k

Számomra a székelyföldi erdők varázsához tartozik, hogy ott, nem úgy, mint az Alpokban, medvékkel is lehet találkozni. Ezért nagyon nem szeretném, ha szülőföldem ebben az értelemben csatlakozna Európához (Nyugat-európához). Abban viszont egyetértek az idézett cikkel, hogy a nemzetközi természetvédelmi programok, amelyeket elsősorban a helyi viszonyokat nem ismerő, egyoldalúan tájékozott nyugat-európai és amerikai adófizetők pénzelnek- többnyire őszinte jó szándékból – a helyi érdekeket semmibe véve súlyos és veszélyes problémákat és indulatokat gerjesztenek,

Szerte a világon – Afrikában, Ázsiában, és igen, Erdélyben is – újra át kell gondolni a természetvédelem és a helyi érdekek viszonyát, amennyiben a természet védelmét – a nagyragadozókat is beleértve – komolyan gondoljuk.

Tárgyilagos, higgadt helyzetfelmérésre nemcsak akkor van szükség, ha az ember erdőjárás közben óvatlanul rámegy egy bocsos anyamedvére, hanem akkor is, ha a medvék körül izzó dühök, sérelmek, érdekek és elfogultságok viharában tisztán akarunk látni.

Kezdjük a tényekkel. Később visszatérünk még az érzelmekre, mint a valóságot (és benne a medvék sorsát) az emberi döntések útján befolyásoló erőkre.  

A barnamedvét történelmi elterjedésének nyugat-európai részéről majdnem teljesen kiirtották, emlékét csak városnevek (Bern) és címerek-cégtáblák őrzik. No meg gyerekkorunk kedves-ártatlan giccse a játékmackó.

A medve elterjedése Közép-Európában is erősen visszaszorult, gyakorlatilag a ritkábban lakott hegyvidéki területekre és azok közvetlen szomszédságába. De a Kárpátokban, különösen Romániában a medveállomány helyileg igen erős. Mivel a vadon élő állatok létszámát pontosan megbecsülni igen nehéz, senki nem tudja pontosan, hány medve él Romániában, és a természetvédők állománybecslései eltérnek a magasabb kilövési számokban érdekelt vadászati hatóságokétól. Jelenleg a Life Ursus nemzetközi program keretében uniós pénzen egy az eddigieknél (remélhetőleg) pártatlanabb és mindenféleképpen precízebb medve-népszámlálás folyik Romániában, a végeredmény azonban még nem ismert. Az eddigi becslések Románia medveállományát 7500 körül adják meg, néhány ezres hibahatárral.

Sok ez, vagy kevés? Részben megítélés kérdése. Azoknak, akik vadásztatásból, sőt újabban „medveturizmusból” próbálnak megélni, vagy a medvék kedvéért Erdélybe utazó ökoturistáknak ez is kevés lehet. A kis domb és hegyvidéki falvakban gyümölcsöt, kukoricát, mézet termelő, birkát legeltető, malacot hizlaló székely és román gazdaembereknek, akik sokfelé félnek kimenni az udvarukra sötétedés után, sok, nagyon is sok. Számukra új értelmet nyer a régi nóta: Erdő mellett nem jó lakni… .

Néhány évtizede készült egy tanulmány Románia medve-eltartó képességéről. (Nem tudom, hogyan készítették, valószínűleg a rendelkezésre álló erdőterületek és a barnamedvék által igényelt mozgásterület („home range”) alapján számolták ki.) Az optimálisnak állított 4000 medvelétszámot mindenesetre a legóvatosabb becslések szerint is messze túllépi a romániai medveállomány. Az állomány két székely megyében (Hargita és Kovászna) illetve a szomszédos, románok lakta Vráncsa megyében a legerősebb, és okoz a legtöbb problémát.         

Az állomány nemcsak erős, hanem növekszik is. A legutóbbi becslések azt mutatják, hogy a fiatalok, bocsok aránya szokatlanul magas, és 3-4 bocsot vezetgető anyamedvéket is gyakran látnak. A medvék nagyon hamar talpra álltak „forradalmat” követő rablóvadgazdálkodás évei után. Az EU-ba belépő Románia szigorú kötelezettségeket vállalt a medvék védelmében, és a legális kilövési rátát évi 10%-ban állapította meg. A jól fizető vendégvadászok főleg minél nagyobb testű kanmedvéket igyekeznek lőni, amelyek a bocsok legfontosabb (egyetlen?) természetes ellenségei, így a természetes szaporulat túlkompenzálni látszik a legális és orvvadászat együttes hatását is.

A falusi, kisvárosi ember, székely vagy román, azonban nem bízik a számokban. Megszokta az elmúlt évtizedekben, hogy neki „felülről” hazudnak. Abban hisz, amit lát, meg amit a rokonai, barátai ismerősei mondanak, még akkor is, ha az információ tized, huszad vagy századkézből, eltorzítva és felnagyítva érkezik: a learatott erdőszéli szilva és almafákban, a pajtából elvitt malacokban, kirabolt méhkaptárakban. A sokszor nappal is mutatkozó, kiabálással és kődobálással sem elzavarható „kukázós” medvékben, amelyek nem járulnak hozzá a közbiztonság emeléséhez. És ne szépítsük: minden évben van legalább két-három medvebaleset, ami szinte soha nem végződik 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel. Bármilyen számot is hozzanak ki az új, pontosabb állományfelmérésben, a Székelyföld sok településén a medve nagyon is súlyos, farnehéz valóság. A székely emberek többsége medvét legfeljebb a kolozsvári Ursus sör plakátján szeretne látni, és nem tölti el büszke örömmel, hogy ősi földjén Európa egyetlen nagyragadozójával kell osztoznia.

Érdekes módon a „humánus” állatvédők által szorgalmazott és a gyakorlatban több ízben végre is hajtott medve-áttelepítések váltják ki a legszilajabb bicskanyitogatást a Székelyföldön. Az emberhez szokott-szoktatott, és ezért rendkívül veszélyessé vált „kukázós” medvéket kilövés helyett elaltatják és áttelepítik emberi településtől távoli helyekre. Különösen a Brassó külvárosaiban kukázó medvék váltak hírhedté, és a „brassói aprópecsenye” után a „brassói medve” is bekerült a székely-magyar nyelvbe. A hatóságok nem közlik, hol eresztették szabadon az áttelepített ”vérmedvéket”, ami az emberek gyanakvását hatalmasra növeli. A székelyek, ha „elszemtelenedett”, falujáró, kukázós, netán emberre támadó medvékről hallanak, cáfolhatatlanul közlik: EZEK NEM A MI MEDVÉINK!

(folytatjuk)

Forrás: www.carnivoremari.ro/lifeursus

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.