Főoldal » Kísértetvédelem. A remény hal ki utoljára? II rész

Kísértetvédelem. A remény hal ki utoljára? II rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 


Hogy segítsék a terepen dolgozó természetvédők munkáját (és hogy növeljék az eltűnt? tiugrispopuláció esélyeit), Possinghamék számítógépes modellezéssel vizsgálták meg a különböző lehetséges védelmi és kutatási stratégiák költségeit és várható kimenetelét.


 


A modell szerint, ha szumátrai tigrist az adott rezervátumban észlelték, akkor 12 évig minden pennyt a konkrét védelmi intézkedésekre kell fordítani, például az orvvadászok távoltartására, a lakosság felvilágosítására, a hurkok, csapdák megsemmisítésére, a ragadozómérgezések megakadályozására. Ha az adott 12 év alatt senki nem észleli a tigriseket, vagy nyomaikat, akkor a következő 3 évben az összes forrást a tigris keresésére kell fordítani. Ha pedig ezek után sem kerül elő a tigris, akkor pedig nem érdemes folytatni a programot. Ez a hozzáállás több esélyt ad az esetleg jelenlevő tigrisnek, mintha a forrásokat a kezdettől fogva megosztanánk a keresés és a védelem között, ahogy az ebben az esetben félrevezető józan ész sugallná.


Ma még a természetvédelmi programok gyakorlata teljesen más. Keresésre, „monitorozásra”, kutatásra sokszor könnyebb pénzt felhajtani, mint tényleges védelmi intézkedésekre. És ennek több részben pszichológiai, szociológiai oka van.


 


A természetvédők jelentős része képzett kutató, vagy kutató hajlamú amatőr. Ritka állatokra „vadászni”, távcsővel, kamerával, lepkefogóval vagy mikroszkóppal a zoológus hajlamú ember számára szenvedély, ami még akkor is igen nagy sikerélményt okoz, ha az eredmény tudományos szempontból érdektelen. (Például, mikor először sikerült kameracsapdával „levadásznom” a Tachila Természetvédelmi Terület (Botswana) barna hiénái közül az egyiket – lásd a fotót – akkor nagyon büszke voltam, és sok elismerést kaptam. Pedig ennek fotónak nincs felfedezésértéke – a jórészt „láthatatlan” hiénákról tudtunk, jellegzetes ürülékkupacaik elárulták őket, azért tudtam, hova tegyem a kamerát).


Kép előnézete


 


Ezért a kutatók szívesen vállalják, vagy kezdeményezik az ilyen projecteket.


Ráadásul az eredmények mérhetőek, ellenőrizhetőek, és sokszor tudományos folyóiratokban közölhetőek is. A megrendelők, döntéshozók, támogatók is szeretik őket, pontosan ezért. Ha a befektetett munka és pénz ellenértékeként tudományosan korrekt helyzetjelentést kapunk – ami a jól képzett szakemberek számára rutinmunka – akkor meg lehetünk elégedve az eredménnyel. A legjobb párhuzamot az orvostudomány kínálja. A diagnosztika komoly és nélkülözhetetlen tudomány. A végcél, azonban mégiscsak a gyógyítás – már persze, ha lehetséges. Egy faj attól még kihalhat, amiért a legszakszerűbben monitorozták az állományát. (Sok beteg hal meg helyesen diagnosztizált betegségben).


 


Arról persze nem írnék blogbejegyzést, hogy a monitorozás a természetvédelemben nem lehet öncél. (Ez egyértelmű). A természetvédelmi munka normális menete a monitorozás és (indokolt esetben) a beavatkozás együttes alkalmazása, ahogy az orvos is diagnosztizál és gyógyít (ha tud). Possinghamék eredményei azért jelentősek, mert rámutatnak, hogy bizonyos paradox esetekben – nevezetesen az eltűnőben levő fajoknál – a költséges diagnosztika nélkül is meg kell kísérelni a védelmet, főleg, ha a monitorozás, keresés nagyon drága.  (Általában háziorvos is felírja a hasmenésre a széles spektrumú antibiotikumot, anélkül hogy székletmintát küldene a laborba a baktériumtörzs azonosítására. Többnyire teljes sikerrel.)


 


Mennyire általánosíthatóak Possinghamék eredményei? Ez még nyitott kérdés, sokkal több hasonló hatásvizsgálat szükséges, más területeken, más fajokra, beleértve gerincteleneket, növényeket, tengeri „herkentyűket” is.  Ha hasonló eredmények születnek, akkor valószínűleg csendes szemléleteltolódás következik a természetvédelmi biológiában – és a monitorozás fontosságának elismerésével nagyobb hangsúly tolódik a konkrét védelmi intézkedésekre. Ennek, persze tudományszociológiai következményei is lesznek – a konkrét védelmi intézkedések nem fordíthatók le tudományos közleményekké (legfeljebb a hatásvizsgálatuk), és sajnos, a siker sokkal kevésbé garantált, mint a kutatási programoknál.


 


Hazánkban például az alfaji szinten bennszülött rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensies), kissé hasonló helyzetben van, mint a szumátrai tigris. Élőhelye fragmentálodott, egyes populációi biztosan kihaltak, mások eltűntek, és a rejtőzködő állatot ami nem hagy látható nyomokat, igen nehéz a természetben megtalálni. Hátha mégis ott lappang a kis kígyó sok helyen, ott is ahol még nem találták meg?


Szerencsére a rákosi vipera védelmére irányuló védelmi program aktívan és tudatosan alkalmazza a talán „kísértetvédelemnek” nevezhető alapelvet. Például a Kiskunságban olyan potenciális viperaélőhelyeket is felvásároltak, és rekonstruálnak, ahol a rákosi viperát még? nem mutatták ki. Ezekre az élőhelyekre később a jelenleg fogságban szaporított viperák egy részét telepíthetik, de talán lényegesebb, hogy az esetleg ott lappangó természetes populációkat menthetik így meg és erősíthetik fel.   


 


Esetleg az élőhelyvédelem „feltámaszthatja” a Tiszántúl bennszülött pusztai gyászbogarát (Platyscelis hungarica) is, ami évtizedek óta eltűnt?


 


Possingham mindenesetre magabiztos. Felvetette, hogy az általa javasolt megközelítéssel (keresés helyett aktív védelem, például a ragadozómérgezések betiltása!) akár a tasmánai erszényes farkas, a „tasmán tigris” is megmenthető lett volna. Ezt nem fogjuk tudni megcáfolni, mert sajnos, a fel-felbukkanó híresztelések ellenére az erszényes farkas valószínűleg tényleg kihalt. Bár, kivételesen, nem bánnám, ha ebben nem lenne igazam.                 


 Kép előnézete


 


Források:


 


http://www.abc.net.au/science/articles/2008/08/26/2346902.htm


 


www.rakosivipera.hu


 


Merkl Ottó – Vígh Károly: Bogarak a pannon régióban. Szombathely 2009


 


 


A képek forrásai:


 


Vipera: zoobudapest.com


Erszényes farkas: en.wikipedia.org      

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.