Főoldal » Kísértetvédelem. A remény hal ki utoljára?

Kísértetvédelem. A remény hal ki utoljára?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Kísértetvédelem. A remény hal ki utoljára?


 


Első rész


 


A már kipusztultnak tartott fajokat védelmében is érdemes még befektetni – egy bizonyos ideig. Erre a meglepő eredményre jutott a Hugh Possingham vezette nagyon is józan és gyakorlatias kutatócsoport. Bár a közleményük már 4 éve megjelent (a neten hozzáférhető a http://www.abc.net.au/science/articles/2008/08/26/2346902.htm oldalon) nem elég közismert ahhoz, hogy ne lenne aktuális.


Ha valakinek gondot okoz annak elfogadása, hogy a természetvédelem bizony üzlet, azt nagyon szívesen ábrándítom ki. (Már ha sikerül!) A valóság (elnézést azoktól, akik ezzel tisztában vannak!) hogy a természetvédelemben „óriási pénzek vannak”, még ha az „emberiség” (ez a tőlünk minden bizonnyal független és felelősségre sosem vonható szervezet) fegyverkezésre, cigarettareklámra és egyéb erkölcsileg kétes üzletágakra ennek többszörösét fordítja is. Ezek a pénzek egyrészt az „öko-tudatos” gazdaságilag fejlett országok polgárainak adójából származnak, másrészt magánszemélyek és szervezetek adományaiból.


Fogadjuk el tényként, hogy a természetvédelemre rendelkezésre álló pénzforrások léteznek, de korlátozottak. A természetvédelemmel foglalkozó döntéshozóknak és szakembereknek tehát kutya kötelességük ezt a pénzt legjobb tudások szerint a leghatékonyabban felhasználni! Ha a költségeket viselő „társadalom” – vagyis annak gondolkodó és felelősségteljes tagjai – ezt számon kérik, az nagyon helyes! Ha valaki, tudatosan, vagy öntudatlanul adakozik, de nem érdekli a kiadott pénz sorsa, azzal nem jószándékról, hanem  éretlenségről tesz tanúbizonyságot. Jó lenne tudni, hogy az eddig „természetvédelemre” fordított milliárdokból mennyit használtak fel sikeresen (sokat, mert a természetvédelemnek vannak igen komoly eredményei!) és mennyit nyeltek el a a komoly de végül sikertelen erőfeszítések, illetve mennyit a reális sikerre nem is számító eleve reménytelen kezdeményezések és álproblémák. (Javaslom a „megélhetési természetvédő” fogalmának bevezetését – sajnos egyre többünk kényszerül erre a képmutató szerepre).      


            Szerencsére, a konkrét fajok megmentésére irányuló programok sikere legalább egyértelműen mérhető, és – végre – visszatérve Possingham tanulmányára, itt erről van szó.


Mit tegyünk, ha az általunk védeni kívánt fajnak már a jelenlétét sem tudjuk már kimutatni?


Pesszimista természetvédő: A csatát elvesztettük. Jelentsünk csődöt, azonnal szüntessük be a projectet, és a pénzforrásokat csoportosítsuk át más projectekre, ahol még van remény valamit tenni!


Optimista természetvédő: Az állat (ritkábban a növény) még OTT VAN, csak rejtőzik! Keressük meg, mindenáron, aztán, ha bebizonyítottuk, hogy még létezik, akkor még megpróbálhatjuk megvédeni!


 


A kérdés nagyon is valós és gyakorlati. Ha egy faj „eltűnt”, még nem jelenti, hogy kihalt, hiszen a ritkán lakott, és még ritkábban kutatott területeken még nagy testű, „feltűnő” állatok is hosszú ideig rejtőzhetnek. A természetvédelmi biológia megalkotta a „Lázár fajok” fogalmát a kihaltnak hitt, de újra felfedezett (feltámadt) fajok számára. (A név a bibliai Lázár nevéből származik, akit János Evangéliuma szerint Jézus holtából feltámasztott).  A látványosabbak közé tartozik a bermudai viharmadár, amiről sokáig úgy gondolták hogy rég kihalt, mert az utolsó példányait a XVII században lelőtték, amíg 1951 –ben nem találtak egy 18 párból álló költőállományát egy kis szigeten. (Vagyis több mint négyszáz évig „rejtőzött” a tudomány elől!).


 Kép előnézete


 


A Kanári-szigetek nem tartoznak a Föld nehezen megközelíthető részei közé – mégis, kihaltnak hitt bennszülött óriásgyíkjaikat ( a Gallotia fajok fél méternél nem nagyobbak, de nyakörvös gyíkok (Lacertidae) családjában több szempontból is kivételesek, kiemelkedő természetvédelmi érték képviselői) a XX század végén kellett újrafelfedezni.


 Kép előnézete


 


Magyarország túl sűrűn lakott és intenzíven művelt ahhoz, hogy nagyobb állatfaj észrevétlenül bujkáljon nálunk, de a „kihalt” gerinctelen fajok közül szerencsére nem egy „feltámad”, ha keresik. Például a bennszülött balatoni hínárbogár (Macroplea mutica balatonica), egy igen figyelemre méltó alfaj, a XX. Század végén, mikor több mint 50 év után újra felfedezték. 


 Kép előnézete


 


 


A kipusztulófélben lévő szumátrai tigris a védelmi intézkedések? és a ráfordított milliók!! ellenére több területről eltűnt? kipusztult? Hagyjuk? Keressük még?


 


Possingham csoportja erre a nagyon konkrét problémára talált meglepő és elgondolkodtató választ.    (folytatjuk)   


 


Források: http://www.mnn.com/earth-matters/animals/photos/lazarus-species-alive13-extinct-animals-found


 


Képek forrásai:


 


tigris: ast.cam.ac.uk


gyik: vallegranrey.es


bogar: enfo.agt.bme.hu


    

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.