Főoldal » Környezetbarát tisztítószerek 2.

Környezetbarát tisztítószerek 2.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy korábbi poszt kapcsán (amely, mint ott jeleztem, idézet volt: egyik körtársam készített a Nulla Hulladék projekt során, aki az általunk szervezett Zöld Tanszék Verseny tanulságait dolgozta fel), merült fel, hogy kicsit konkrétabban kellene foglalkoznom a környezetbarát takarító- és mosószerekkel, elvégre ezek egyáltalán nincsenek benne a köztudatban. Még nekem is utána kellett járnom a témának, hogy pontosan hogy is működik.

Az egész kérdésnek az adta meg az apropóját, amikor megfigyelték, hogy egyes felületaktív anyagoktól habzanak a folyók. Sorsfordító eset volt a ’70-es években, amikor Németországban egy csúnya tömegbaleset volt annak köszönhető, hogy a folyón keletkezett habot a vihar kivitte a parton lévő autópályára, ahol az autók csúszkáltak rajta. Ezt a balesetet követően kezdtek foglalkozni a döntéshozók pl. a mosószerek összetételének szabályozásával.  A felületaktív anyagok (detergensek) egyik csoportja a néhány országban már betiltásra is került, hiszen nem hogy nem bontják le a baktériumok, hanem egyenesen baktériumölőnek minősül, így az élővizekbe kerülve komoly pusztítást végez a habzás mellett is. Sok vegyszer erős mérgeket tartalmaz, amelyek nagyban hozzájárulnak környezetünk rombolásához. Gondot okoz a háztartási tisztítószerek foszfáttartalma is, mely eutrofizációt okoz: az élővizekben túlszaporodnak az algák, baktériumok, amitől leesik az oldott oxigénszint, és elpusztulnak a magasabb rendű vízi élőlények, az élővíz pedig elmocsarasodik. A fertőtlenítőszereknél szintén gond van abból, hogy ott is fertőtlenítenek ahol már nem kéne: az élővizekben. A szennyvíztisztítás ellenére is jut ezekből az anyagokból a befogadóba, az élővízbe, és már kis mennyiségben is gondokat okoznak, mint az a valóság megmutatta. Tehát minél kevesebb vegyszert használunk, annál kevesebb szennyezőanyagot juttatunk a környezetbe.

A boltokban kapható, környezetbarát mosó-, mosogató- és takarítószerek többnyire a baktériumok általi jó bonthatóságuknak és foszfátmentességüknek köszönhetik ezt a jelzőt. Az Európai Bizottság által is igen ajánlott termékekhez azonban ma még nem könnyű hozzájutni, legfeljebb a nagyobb boltok polcain vagy az interneten vagy zöld boltokban kaphatóak és az áruk is magasabb a hagyományos változaténál. Ne feledjük azonban, hogy mivel így egészségesebb környezetben élhetünk, kevesebbet kell majd gyógyszerekre költenünk; ráadásul ha valami iránt megnő a kereslet, a gyártott mennyiség nő, az ár pedig csökken.

Igazán olcsón és teljesen “zölden” azonban a természetes anyagok felhasználásával oldhatjuk meg a kérdést. Legkézenfekvőbb a fertőtlenítőszerek, súrolószerek, felmosáshoz használt vegyszerek  és hasonlók helyett ecetet használni, melyhez bármelyik boltban fillérekért hozzáférhetünk  A fertőtlenítést emellett nagy részben az egyszerű forró vízzel történő kezelés is megoldja. Makacs foltok, vízkő eltávolításánál néhányan a citromlére esküsznek, mások szódabikarbónát, hidrogén-peroxidot, bóraxot, ecetet vagy súroláshoz konyhasót ajánlanak.  A WC tisztításakor ecetet és szódabikarbónát kell állni hagyni a kagylóban, az üvegfelületeket szintén ecetes vízzel tisztíthatjuk. Mosogatáshoz is az ecet, citromlé párost javallják. A fentiek mind beszerezhetőek boltokban vagy patikákban.

Mosáshoz mosószódát (nátrium-karbonát) vagy mosódiót (egy indiai növény termése, melynek héjából oldóik be a vízbe mosás során a természetes tisztítószer, a saponin – zöld boltban kapható), egyesek ide is az ecetet ajánlják, kis mennyiségben alkalmazva. Fehér ruháknál a folttisztításra citromlé jól alkalmazható, színesnél azonban én tartok tőle, hogy kifehéríti a ruhát, ennek megoldására egyelőre nem találtam megfelelő megoldást.

A fenti természetes szereket illetően túl nagy tapasztalatom nekem sincs még, de ismerőseim és az internetes források is mindannyiunkat kísérletezésre bíztatnak.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.