Főoldal » Mobiltelefon-torony a fejünk felett

Mobiltelefon-torony a fejünk felett

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nemrégiben a társasházban, amiben lakom, körlevél érkezett a megbízott társasházkezelőtől arról, hogy megkereste őket az egyik mobilszolgáltató azzal kapcsolatban, hogy szeretnének mobiltelefon-antennát telepíteni a tetőnkre; természetesen anyagi juttatás ellenében.

Mondanom se kell, parázs vita kerekedett a témáról a levelezőlistán, a mobiltelefonok vélt vagy valós egészségügyi hatásaival kapcsolatban, és a mindennemű sugárzástól való félelem is érezhetően felütötte a fejét.

Először is, a mikrohullám az elektromágneses sugárzás egyik fajtája, és semmi köze a roncsoló radioaktív sugárzáshoz, ami, mint közismert, valóban rendkívül káros tud lenni. Az elektromágneses sugárzáshoz tartozik többek között a közönséges napfény és az ultraibolya-sugárzás is; fajtáikat hullámhosszúságuk alapján kategorizáljuk. A mikrohullámú sugárzás, nevével ellentétben, a látható fénynél jóval nagyobb hullámhosszúságú: tartományának meghatározása tudományterület-függő, bár általában véve a 10 és 1 centiméter közötti hullámhosszúságot értjük ide. A mikrohullámokat a rádióhullámok nagyobb gyűjtőernyője alá helyezik. A 900 Megahertzes mobilfrekvencia hullámhossza 33,3 centiméter, míg az 1800 megahertzesé 16,7. Ez képes a szöveteket felmelegíteni (úgynevezett dielektromos fűtés), a kémiai kötések felhasítására, hullámhossza miatt, alkalmatlan: ezért úgynevezett nem-ionizáló sugárzás. Ezért is biztonságos és kímélőbb módszer mikrohullámú sütőben melegíteni vagy főzni ételt, mert a kémiai kötéseket alapvetően nem roncsolja, ellentétben a például a hírhedt ionizáló ultraibolya-sugárzással, melynek egyes frekvenciái már olyan nagyok, hogy azok képesek roncsolni a kémiai kötéseket. Tehát rákot a mikrohullámú sugárzás aligha okozhat.

Elektromágneses sugárzások táblája

A dolog iróniája az is, hogy maga az antenna jóval kevesebb sugárzást bocsát ki a felhasználóra, mint maga a mobiltelefon, ha használjuk. Habár a böhömnagy és misztikus bázisállomás folyamatosan sugároz, a teljesítménye igen alacsony és nagyságrendekkel a meghatározott EU egészségügyi határérték alatt marad, míg az apró mobiltelefonunk sugárzása akár meg is közelítheti az egészségügyi határértéket! Aki mégis fél a mobiltelefonnal kapcsolatos sugárzástól, az először is magától a kézi készüléktől óvakodjék.

A másik pont, hogyha nem a mi tetőnkre szerelik a bázisállomást, akkor valamelyik szomszéd épületre. Ez már csak azért is problémásabb, mert ezek az antennák úgy vannak kalibrálva, hogy sugaruk 50 és 500 méter közt éri el a talajt. Így pont, hogy némileg több sugárzás érne bennünket, mintha a fejünk felé szerelnék az antennát.

Mivel a téma szerintem mindenkit érint, kinek mi az álláspontja?

 

 *****

 

Források:

Dr. Jánossy Gábor, OKK-OSSKI prezentációja: nightowl.sote.hu/sugtanf/janossy.pdf

Interpress Magazin, 2012 március, 3. Szám

Wikipedia

Wikimedia


 


MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.