Főoldal » 5 tipp, amellyel ki tudja használni a közösségi média lehetőségeit

5 tipp, amellyel ki tudja használni a közösségi média lehetőségeit

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Már évek óta a közösségi média visszhangzik az embertömegek visszajelzéseitől, aktivitásától. Az emberek egyre nagyobb jelenléte az interneten lehetőséget nyújt a marketingesek számára, hogy növeljék képviselt cégük, termékeik, szolgáltatásaik népszerűségét, brandet építsenek, és kapcsolatokat alakítsanak ki célcsoportjaikkal, mely által növelni tudják majd bevételeiket.

A Google Webspam elleni csapatának vezetője, Matt Cutts is úgy nyilatkozik a közösségi médiáról, hogy a lehető legegyszerűbb és legjobb megoldás arra, hogy kapcsolatokat alakítsunk ki általa vásárlóinkkal, célcsoportjainkkal.

Nem titok, hogy léteznek olyan tippek és trükkök, melyek segítségével meg tudjuk emelni saját illetve cégünk, termékeink, szolgáltatásaink népszerűségét. A lik bait – olyan tartalom, amely az embereket érdekli, ezért elolvassák és megosztják – épp egy ilyen tipp. Ennek alkalmazásával számos látogatót nyerhetünk, s ez által építeni tudjuk márkánk népszerűségét, és közvetíteni tudjuk weboldalunk tartalmát is.

Tovább olvasva a cikket olyan alapvető tippekkel és tanácsokkal lehet gazdagabb, melyek alapjában megkönnyítik népszerűségének növelését, és hírverést csapva cége körül még több látogatót vonzanak majd Önhöz.

  1. Tipp: Győződjön meg róla, hogy site-ja alkalmas a linkelésre!

A legtöbb embert érdekli az, hogy oldala hogyan néz ki. Az, ahogyan el vannak rajta rendezve a dolgok, a dizájnja és a kinézete sokat elmond a cégről, melynek termékeit, szolgáltatásait népszerűsíti. Senki sem akarja, hogy az emberek olyan oldalt találjanak cégéről, mely nem minőségi, elvégre az, ahogyan kinéz egy cég vagy bármilyen termék weboldala, sok mindent elmond az adott vállalatról.

Ha azt szeretné, hogy az emberek rákeressenek az oldalára, a következő dolgokra figyeljen:

  1. Naprakészég – oldala legyen mindig naprakész, látszódjon rajta, hogy foglalkoznak vele napi szinten, és érdekes tartalmakat közöljön. Használjon minél egyedibb dizájnelemeket annak érdekében, hogy márkája jól beazonosíthatóvá váljon.

  2. Fókuszáltság – az oldal csak azokkal a tartalmakkal foglalkozzon, melyek valóban szükségesek. Nincs értelme unalmas és zavaró cikkekkel és bannerekkel teletömni az oldalt, mert ez egyrészt visszatetszést kelt az emberekben, másrészt pedig igen zavaró és úgysem fogják elolvasni.

  3. Udvariasság – ne engedje, hogy oldalán megjelenhessenek felugró reklámablakok, bezárhatatlan reklámfelületek és hasonló zavaró dolgok, mivel ezeket senki sem szereti, és ha a felhasználók nagy része találkozik egy-egy ilyennel, gondolkodás nélkül elhagyja az oldalt.

  1. Tipp: Tegyen közzé érdekes és figyelemfelkeltő írásokat!

Meglepődne, ha tudná, hány nagy cég és vállalat tesz közzé középszerű írásokat, amelytől sikert egyáltalán nem remélhetnek.

Csak azért mert Ön ír egy listát például azzal a címmel, hogy „Tíz út melyen keresztül csökkentheti adóját”, még nem azt jelenti, hogy ez a tartalom érdekesebb vagy jobb lesz, mint 200 másik adózási cikk ugyanilyen irománya. Nem ajánlatos ugyanazt a cikket felhasználni több alkalommal sem, mert lehetnek olyanok, akik emlékeznek rá, és ez nagyban csökkentheti megbízhatóságunkat.

Amennyiben azt szeretné, hogy a közzétett írását sokan elolvassák és megosszák, vegye figyelembe az alábbiakat:

  1. Időszerűség, aktualitás: újszerű, éppen aktuális sztorikból, történésekből kiindulva alkossa meg közlendő cikket. Arra fókuszáljon, ami jelenleg történik a nagyvilágban, mivel ezzel biztosan felkelti majd az emberek érdeklődését.

  2. Egyediség: legalább néhány szempontból találja meg azokat a paramétereket, melyektől cikke egyedivé válik, és különbözni fog a sok száz más hasonló írástól, mely ugyanazzal a témával foglalkozik, mint az Öné.

  3. Átfogó: a legtöbben azt a hibát követik el egy ilyen poszt megírásakor, hogy az nem átfogó. Nem szabad hagynia megválaszolatlan kérdéseket olvasói számára, mivel az lesz az érzésük, hogy nem kaptak semmit, és nem fogják megosztani.

3. Tipp: legyen látványos és könnyen olvasható!

  1. Ossza fel a szöveget kisebb részekre, mert ezáltal sokkal áttekinthetőbb lesz az egész. Amikor az olvasók egy hosszabb szöveget látnak a szemük előtt, általában megrémülnek, mert manapság „kinek van ideje elolvasni ennyi mindent?”, és inkább továbbklikkelnek anélkül, hogy elolvastak volna belőle egy szót is. Viszont ha fejezetekre van osztva, bekezdésekkel, sokkal könnyebben olvashatóvá válik, és a szem sem érzékeli olyan soknak a tartalmat.

  2. Válassza ki a megfelelő betűtípust és méretet: nem mindegy milyen betűt alkalmazunk tartalmaink megjelenítéséhez. A betűknek könnyen olvashatóknak kell lenniük.

  3. Legyen látványos: ha a leírt tartalomhoz képeket is hozzácsatolunk, sokkal jobban fogja közvetíteni az üzenetet olvasói fele, mintha csak írást használnánk. A képek maradandóvá, emlékezetessé és szemléletesebbé teszik a tartalmat, ne féljünk ezeket alkalmazni! Videókat is ágyazhatunk a cikkbe, az is növeli annak értékét.

4.Tipp: a legyen virális a tartalom

Amikor egy tartalom virálissá válik, tulajdonképpen az történik, hogy emberek sokasága kattint rá, és olvassa el tartalmát vagy nézi meg képeit még akkor is, ha amúgy nem érdekli őket a téma, melyet közvetíteni szeretnénk feléjük, de ez annyira érdekesen van tálalva, hogy ha nem is érdekli őket a téma, akkor is megnézik.

De hogyan lehet ezt megvalósítani? Sajnos a mai világban nem könnyű, hiszen egyre nehezebb felkelteni az emberek érdeklődését, viszont egy jó ötlettel és némi kreativitással ez sem lehetetlen. Nézzünk egy példát: tegyük fel, hogy cégünk piszoárok eladásával vagy gyártásával foglalkozik. Ez esetben Önnek, mint a termékek népszerűsítőjének nincs könnyű dolga, hiszen a piszoár téma nem sok ember érdeklődését ragadja meg. Viszont, ha írunk egy cikket, amelyben érdekesen szemléltetjük a világ legfurább piszoárjait, már biztos, hogy sokan rá fognak klikkelni a cikkre.

Tervezze meg a kampányt! Ahhoz, hogy tartalma virálissá változhasson, meg kell feleljen az adott közösségi oldal, fórum stb. felhasználóinak, érdeklődési körüknek.

Mielőtt egy téma írásába belefogna, vizsgálja meg a felhasználók hozzáállását. Például egy Apple rajongó oldalon nem tanácsos az illető márkát becsmérlő cikket írni. Ez segíthet az írás hangvételének kiválasztásánál. Mindenképpen az a téma a jó, mely valamilyen érzelmet vált ki az emberekből.

Arra is figyeljen, hogy jelentek-e meg hasonló cikkek a közelmúltban. Ha igen, akkor jobb, ha másik témát választ, mert a felhasználók nem szeretnek ugyanazokról a témákról olvasni újra meg újra. Nem fognak elolvasni egy olyan cikket, amely arról szól, hogy mennyire jobb a Windows 7 mint a Vista.

5. Tipp: Tegye a cikket könnyen megoszthatóvá és terjeszthetővé!

Az emberek szeretik megosztani egymással és terjeszteni a számukra érdekes, izgalmas tartalmakat. Ennek ellenére idejük egyre korlátoltabbá válik az internet és virtuális világ fejlődésével. A Facebook és a Twitter oldalai közt navigálva, e-mail olvasás közben vagy a kedvenc oldalak böngészésekor az embereknek kevés idejük marad mással is foglalkozni. Éppen ezért jó, ha az írás könnyen megosztható, mert ha az embereknek tetszik is a tartalom, ha nehézkes a megosztás, biztos, hogy inkább tovább klikkelnek az oldalak között, minthogy erre időt áldozzanak. Ha egy jó kép vagy infógrafikát is tartalmaz akkor a képmegosztó oldalakon is célszerű megosztani, ez egyik legjobb megoldás a Pinterest oldal, ahol igazán nagy vizuális élményben lehet részük a látogatóknak, illetve maga a weboldal nagyon erős bizalmi szempontból is.

Nagyon fontos:

a.) A cikknek jó a címe: a címnek érdekesnek és figyelemfelkeltőnek kell lennie. Enélkül az emberek biztos, hogy nem fogják elolvasni az írását.

b.) A tartalom megfelelően van megírva: a leírásnak fejezetekre tagoltnak kell lennie, átlátható mondatokkal, logikus tartalomvezetéssel. A tartalom elején, jól látható helyen fel kell tüntetnünk olyan lehetőségeket, melyeken keresztül a felhasználók feliratkozhatnak a cikkekre vagy megoszthatják a tartalmat.

c.) Van megosztási lehetőség: kerüljük el a zsúfoltságot! Egy megosztási lehetőség legyen csak egy tartalom mellett, viszont az könnyen észrevehető helyen legyen.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.