Főoldal » Egy “Életmű koncert” margójára

Egy “Életmű koncert” margójára

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Május 03 -án adtam hírt itt a Bloggerélet oldalon (nem igazán tudtam az adott kereteim között máshol) egy rangos zenei eseményről, ami tegnap este megtörtént. Ez nem más, mint az EAST együttes pécsi Életműkoncertje. A zenekart a pécsi Kodály központ majdnem teltházzal fogadta. A közönség átlagéletkora olyan 40 – 50 között lehetett, tehát az én korosztályom, ami nem csoda, mert az EAST a mi “korunk” zenekara.

Az EAST- et lehetett szeretni és nemszeretni.  Én szerettem. Azt első, nagy formációt nagyon is.” – írtam a fentebb említett és linkelt cikkben, ahol sok mindent megemlítettem a zenekarról. Ezért itt és most csak a zenei élményről kívánok beszélni pár szóban.

Ahogy elfoglaltam a helyem a pazar hangversenyterem egy igencsak jó helyén, a középkarzat közepén, néztem a berendezett színpadot. Azon gondolkodtam pár pillanatig, hogy anno a ’80 -as évek elején, a szomszédos Balokány tó – volt IFI park – apró víz felett lévő színpadán is elfértek a fiúk. Bár most két dobszerkó is volt üvegparavánok mögött, de ez most egy hatalmas bulinak ígérkezett, és az is lett.

Az első zenei blokkban az általam ismert első felállás, a nagy ötösfogat: Varga János (gitár), Király István (dob), Zareczky Miklós (ének), Pálvölgyi Géza (billentyűs hangszerek), és Móczán Péter (basszus gitár) zenélt a Hűség c. albumról jó pár dalt, majd Az áldozat balettzenéből  – ezzel nagyon is megadva az este fergeteges hangulatát. Kérem szépen ezek a zenészek, mintha a mai napig és mindennap együtt lennének, úgy ZENÉLTEK. Nem írtak hozzá semmi pluszt, és nem vettek el belőle egy hangot sem.

A koncert középső blokkjában az 1987 – 1994 közötti és Takáts Tamás (énekes) fémjelezte időszak nagy dalait játszották, Dorozsmai Péter óramű pontosságú, kifinomult és hatalmas dobolásával. A szerelem sivataga és a Radio Babel lemezek nagy dalait hallhattuk. Elhangzott többek közt a David Bowie szeme, az East ’56, A szerelem sivataga, A szél repítse, a Ha zászlót bont a félelem, A túlélők dala…..

Ezután pillanatnyi szünetet sem tartva Móczán bejelentette, hogy visszamegyünk a régmúltba és az 1981 -es csapat, a fent említett “ötösfogat” előadja az 1981 -ben kiadott Játékok szvítet! És kérem szépen előadták! Hanglemezminőségben, mintha stúdióban zenéltek volna. Hibátlanul, pontosan, ahol kell fergetegesen, a zenélés minden pillanatát kiélvezve. Elnézést kérek olvasóimtól, de elfogult vagyok velük. Hatalmas zenei élményt nyújtottak ők már az első alkalommal nekem, még 1980 -ban azon a bizonyos pécsi “lemezbemutató” koncerten. Ezt a zenei élményt 32 év távlatából újra átéltem tegnap este. Pálvölgyi Géza remek, billentyűs virtuózitása. Móczán Péter kívülről roppant higgadtnak tűnő, érzelmekkel telített basszusa. Király István atomdobolása. Zareczky Miklós mai napig tiszta és lenyűgöző énekhangja, ahogy a nehéz és néha futurisztikus szövegeket énekelte. Végül, de nem utolsó sorban Varga János lényéből és gitárjaiból kiszabaduló hatalmas energiái. Ez volt a ZENE – hatalmas ZENE! Köszönöm nekik, köszönöm nektek!

[token node title-raw]

A Kodály központ közönsége pedig állva ünnepelte az EAST zenekart, ezt a hazai zenében különleges helyet elfoglaló zenekart, aki nagyon rászolgált erre. Nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó élő előadás tőlük. Remélem lesz folytatás! Azt gondolom, hogy nem kell nekik új dalokat sem alkotni. Egy ekkora “repertoárral” rendelkező zenekar, bármikor, bárhol, bármely alkalommal megtalálhatja a zenei anyagukkal a vájtfülűeket.  Nagyon remélem, hogy hallom még tőlük élőben azt a dalt is, amit ráadásnak játszottak el, most először koncerten. Az Elrejtettél a szívedben – t (az első felvétel videója erről a dalról a pécsi koncerten)

Pár további linket szeretnék a feltöltők utólagos engedelmével megosztani itt is, az EAST együttes facebook oldaláról kiollózva őket  –> Videó a próbáról

Nézz rám – főpróba koncert 2012-06-05 Budapest, Klebelsberg Kuno Művelődési Központ

Fotókat most ez alkalommal nem készít(h)ettem, közönséges halandónak ugyanis tilos fotózni itt, a Kodály központban. De legalább nem vonta el semmi a figyelmemet, és végig élvezhettem a zenét.

Az együttes facebook oldalán található jó pár fotó Tihanyi Gábortól – a  próbáról.  Kedves hozzájárulásával itt a galériában is láthatjátok a fotóit, és így valóban összeállt a kép – a Játék végére.

galéria fotók: by Tihanyi Gábor

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.