Főoldal » Grundtvig felnőtt tanulási műhely napló 9-13

Grundtvig felnőtt tanulási műhely napló 9-13

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Letölthető a teljes napló a tanuloműhelyről itt.

Kedd, 2009. November 10.

A reggelt -kaját követően- kis megfigyelő játékokkal kezdtük, párokban felállva meg kellett változtassunk magunkon egy két dolgot, mely változásokat párunk fel kellett ismerjen. Ezt követően egy nagy focimeccs vette kezdetét, japán módra. Terpesz állásban egy kört alakítottunk ki, és a középen száguldó labdát egymás lába között átjuttatva kellett pontozni.

Ismerkedés gyanánt egy kárpátmedencei vízrajzi vaktérkép köré csoportosultunk, ahol mindenki igyekezett bejelölni lakhelyet ezen, és amíg leégett egy gyufaszál röviden szólni magáról.

A délelőtt folyamán az elkövetkező napok programját beszéltük meg, ismerkedtünk meg vele, majd igyekeztünk egy kis törvénytárat összerakni olyan szabályokkal melyek betartása fontos, ahhoz hogy jó működjön a program. Egyúttal különböző feladatoknak felelősöket kerestünk, komoly posztok kaptak gazdát, mint pl. a kacsa (időellenőr),

Ebéd után F. Tóth András az Önkéntes Központ Alapítványtól a magyarországi önkéntes helyzetéről beszélt.

Önkéntes management alatt lelkesen igyekeztünk kirakni sok fogalmat egy logikai sík mentén.

Nyolc órától elkezdődtek a házi feladat bemutatások, elsőként az erdélyiek mutatták be a hazai önkéntes mozgalmat, valamint az általuk képviselt szervezetet.

                                                                                                                              Naplót készítette: Laci
 

 

Szerda, 2009. November 11.

8.00 reggeli.

9.00 bemutatkozó – a fogadó ország tehát Magyarország bemutatkozása?

– közös beszámoló Zsófi, majd az egyéni bemutatkozások

10.00 PACS előkészítő Szilárdal

– non profit nem egyenlő no profi

– diagnózis

– gondolkodás

– stratégia

11.00 Hámori Zoltán, a DIA elnöke előadása, kiemelten elsősorban kell az első siker élmény, a második fontos tétel a valahova tartozás.

EBÉD

15.00 kórház látogatás a KÖSSZA –nál, két csoportban , Margit kórház, Tűzöltó utcai kórház – meghatározó élmény mindkét csoportnál.

18.00 vacsora Budapesten,

Este szabad program, szauna

Naplót készítette: Iván

 

Csütörtök, 2009. November 12.

A szaunázásból még megmaradt némi hangulat, szembekacsintások, ez-az. Kávé nincs. A nesszkávénak is annyi. Kicsináltuk, pedig senki sem igazán szereti a nesszet. A vegák két darab tojást kaptak reggelire, amit kis tormával, majonézzel és kecsáppal fel lehetett tuningolni. Tuning tojás. A húsosak virslit kaptak. Zsuzsi szerint finom volt. Menzatea, ohne kaffé.

Idősek. Délután, Ezüstnet. Sok mosoly csattant el mielőtt megkezdődött volna az előadás. Aztán amikor idő volt (Szilárd szilárdan figyelmeztetett, hogy mikor van idő) megkezdődött. Gabival a végén egy szóban összegeztük: cuki. Nem cukrászda, hanem cukik, mármint a nénik, akik nemcsak csillogószeműen lelkesek, de emellett még ironikusak is saját magukkal szemben. A Délután egyesület telefonozik. Lelkisegélyt nyújt, jogi tutit mond, orvosi tanácsol, ingyen, bérmentve. Ilka tudja, hogy ha nem lennének ennyire hisztérikusan kitartók, akkor nem is lenne Délután. Így van: van ingyen vonaluk, megtanultak angolul, hogy pályázatot írhassanak. Külföldi együttműködőket keresnek. Minket. Oké, mondjuk, hátha tudunk segíteni. Kornél, mint mindig (a késései mellett) most is javasol, hozzászól, kérdez. Épületes hozzászólások (nem, viszont hoz minőségi házibort, így ezt írom…).

Az Ezüstnet az internetező nagyik egyesülete. Kattints Nagyi, mert be kell kattanni erre az új trendre. Az unoka hatodik születésnapi tortafújásáról a fényképeket a retikülből kapják elő. A kulccsommón levő sztikken van rajta az ezernyi fotó, haladjunk a korral, nagyi megtanult gépet használni, a fényképeket gépen mutogatja kedves klubtársainak. Nekik van külön pályázatírójuk. Ő Gábor. Ha Gábor valamire rábólint az úgy van. Ha Gábor azt mondja, hogy Juci néni Olaszországba megy tanulmányi útra, akkor Juci néni tanulmányi útra megy Olaszországba.

PACSmagolás a kórházi önkéntességről. Önkéntes menedzsment elemei, amelyeket fel kellett ismerni a tegnapi élménytúrában. 4 csapat, 4 megoldás, 4 prezentáció. 4 különböző csapaterő. Volt, aki felsorolt, volt aki folyamatábrát rajzolt. Belénk ivódott a tanulnivaló, ez meglátszik.

Papírcsíkok kerültek mindenki egyéni, személyes, elidegeníthetetlenül saját kezébe. Vastag filc, a nyomós feladatnak nyomósan hangsúlyozott személyisége. Írd le, fogalmazd meg a nagyon konkrét kérdésed, amire itt és most szeretnél választ kapni. Izzadt a társaság.

Az ebéd ebédszerű volt. A leves meglepetése, hogy a karfiolnak kinéző dolog rizs ízet ás állagot hordozott. Zellerkrémeskarfiolos rizses micsoda. A vegák főtt zöldséget kaptak, sajtot pirítva a tetejére, tök a sajt alatt, tök jó. Nyamm. A húsevők húst kaptak krumplival. Nem voltak oda érte. A szósz valami tormás mifene.

Farkas Emese vállalati önkéntességgel foglalkozik az ÖKÁn belül. Jó neki, mármint jó munkája van. A non-profit világ találkozása a profittal, ahol ő a híd. Multiék új divat szerint nem raftingolni mennek csapatépíteni, hanem inkább egy szociális otthon kertjét rendbe rakni. Főnökkel együtt. A magassarkú miniszoknyák öltönybácsis karolásokból sáros, festékes, sportcipős farmerek lesznek kivillantva így valami mást magukból mint az irodai ügyességet. Volt rá példa, hogy megszerettek azért dolgozni, mert látszik a munkájuk, mert érzik a felelősséget, mert csak egyszerűen jó valami mást csinálni, mert Jancsika (aki egy árvaházban lakik, mondjuk a szülők alkoholisták, Jancsika pedig ezáltal erős családmodellt kap) megtanítható egy másik értékrendre csak amiatt, hogy miniszoknya kisasszony megmutatja, hogy ő például más erők szerint él. A közösen töltött idő teszi értékessé mindkét fél számára ezt az újfajta önkéntességet.

Kornél kérdez, hozzászól, javasol. Más is. A téma új, érdekes, dinamikus.

Szabadidő. Mondhatni hivatalos szabadság a vásárlásra, punnyadásra, pletykákra, kávékra, teákra, akármikre.

Vacsora.

Film.

 
Az erdélyi estre való készülődés a film után nem volt valami üdítő. Még kicsit engedtem volna elvarázsolva magam, de várt a zakuszkáskenyér kenés, a pálinkatöltögetés, halvavágás, rahát és házicsoki szeletelés, teafőzés. Hogy legyenek képbe azok is, akik nem tudják tartalommal megtölteni a neveket ficujkákra írtuk a csudaságok neveit, oszt ki kellett találni, hogy mi mihez tartozik. S enni kellett jóízűen. A zakuszka volt a kedvenc. Elemér a házicsokit nyugtázta elismeréssel. Azt hiszem, hogy elkezdett nosztalgiázni is egy csöppet, mert neki az erdélyi házicsoki gyerekkori kedvence. Pálinka, késő fekvés. Horkolás. 

 

 

Péntek, 2009. November 13.

Gyönyörű, napfényes reggelre ébredtünk, hét ágra süt a nap.

8.oo – Reggeli

9.oo – Juckó levezette a reggeli hangolást, bevezette a szívünket és a testünket a melóra

Szilárd felolvasta a tanuló mesét: bárki, valaki, senki, mindenki, azaz kinek a dolga? A mi dolgunk!

PACS szoportokban dolgozunk, két csoport az önkéntes központok, másik kettő pedig a fogadó szervezetek szempontjai szerint dolgozik.

Csaba faci bevezet bennünket a napi teendőkbe:

Az együttműködés a lényeg. A feladatok, kulcsszavak kiemelve:

  • Kapcsolatra épül;

  • Ki vagyok én és mit akarok, ezt kell mindenek előtt tisztázni. Tehát előbb saját magadra figyelsz, az érzéseidre, tisztába kell legyünk magunkkal;

Erre pedig elsősorban mások taníthatnak meg, tehát legyünk nyitottak, figyelmesek;

Kommunikálok: egyértelműen, konkrétan, közérthetően: mit ajánlok, mik az elvárásaim, mik a fontosak számunkra az együttműködésekben;

egymás céljainak elfogadása, megállapodás, lehetőleg minél részletesebben, lehet, hogy az előkészítés több időbe és energiába kerül, de megéri, szükséges

Munka a PACS csoportokban. Feladat: elkészíteni a kínálat és a szükséglet-igény-elvárás mátrixot.

 

 

kínálat

szükséglet, igény, elvárás

 

Önkéntes Központok  ÖK

 

ÖK a FSz számára

 

ÖK a Fsz részéről

 

 

Fogadó szervezetek – FSz

 

 

 

 

Önkéntesek

 

 

 

13.oo – ebéd

14.oo – kirándulás

 

PACS a piacon

  • leltározzuk a kínálatunkat, felárazzuk őket;

  • 1oo fabatkával rendelkezünk, korlátozottak az erőforrásaink, gazdálkodj tehát okosan, de nem a profit a lényeg, hanem az együttműködés;

piacra megyünk, eladni és vásárolni a szervezetünk igényei szerint.

 

Tanulságok:

  • Fontos az, hogy minél egyértelműbb, konkrétabb, megfoghatóbb dolgokat kínáljunk és várjunk el. Másokkal közösen kell építkezni, és a konkrétumok azok, amelyek mentén összeragadnak a téglák.

Sajnos nem tudjuk pontosan, mit akarunk. Nem vagyunk kellően tudatosak.

 

2o.oo – WORD Café

  • mélyre ásunk magunkban

a közös inteligencia egybeépítése

 

A módszer:

  • 4-5 fős csoportokban asztalhoz ülünk;

  • kellemes hangulatot teremtünk (tea, gyertyafény, stb.);

felvetünk egy mindannyiunk számára fontos témát;

beszélgetünk, rajzolunk, írunk, keressük az érzéseink és gondolataink kifejezésének a lehetőségeit;

2o percenként átülünk más asztalhoz;

az asztalnál marad egy gazda, aki beszámol az újonnan jötteknek az eltelt 2o perc tanulságairól;

 

Mindenkit felszabadított, közelebb hozott az egymás iránt kifejezett őszinte gondolatok és érzések. A résztvevők nagy lépéseket tettek egymás felé, a közösség összeforrottabb. Mintha már több éve ismernénk egymást?

 

 

22.oo – A magyarországiak vendéglátása.

Ízletes kaja és pia kellő mennyiségben, kellemes hangulat, egymásranevető arcok. Csudajó…

Napalót készítette: István
 

Szombat, 2009. November 14.

 

8.00 reggeli.

9.00 Juckó tornáztatott és lelki koncentráltatott, Szilárd tanmeséje – A mindenki, valaki, akárki és senki-ről.

Napirend ismertetés után Csaba előadása az együttműködésről.. Utána szilárd beszélt a menezsment kulcsszavairól, Igény – Kínálat Mátrix készítés PACS-okban. Az egyes csoportok bemutatója után parázs vita, amely befejezetlen maradt.

EBÉD

Városnézés és hegymászás kint a friss levegőn, szabad program.

16.30 AGORA játék, nagy-nagy szórakozás, utána kiértékelés nagy-nagy kritikával, felemás érzés.

Vacsora után World Cafe beszélgetős est, Szilárd vezetésével, óriási siker. Az est befejezése a magyarországi résztvevök külön programja.

 

Iván

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.