Főoldal » Kis ember, nagy győzelem

Kis ember, nagy győzelem

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A VEN pénteki napja már az eredmények jegyében zajlik. Inverzegyetemi diplomavédések és a megszerzett diplomák átadása, gálaműsor díjkiosztókkal, diákrektor-választás eredményhirdetése, és a hatalom átadása a nap fő eseményei.

Valamivel korábban érkeztem, ezért megpróbáltam megnézni az intraktív VEN kiállítást, de úgy tűnik, hogy az csak május 1-jén szerdán volt elérhető, mert visszapattantam az ajtóról. Így volt időm a gálaműsor előtt megnézni a csapatkocsmákat is (nem fogyasztottam, csak néztem): és meglepve láttam, hogy a zöldb öltözött ír koboldoknál ugyan van zöld sör (a specialitásuk), de az ősmagyaroknál nincs kumisz, és a GyerekVENőrzőnél árulnak alkoholt. Persze “gumibogyószörp” és más hasonló, gyerekes neveken, de azért odaírták, hogy mi van benne, és nem csak óvodásoknak való ital volt… Saját szememmel láttam pl. hogy a jelöltjük, Szegi Balázs sört ivott. Majdnem rá is szóltam: “Balázska! Óvodásnak alkoholt?” :D Ez után mentem a gálaműsorra, ami a diplomavédéssel kezdődött.

Az inverzegyetemen hallgatók tartanak előadásokat oktatóknak. Aki részt vesz az inverzegyetemi előadásokon és megvédi a diplomáját, az tiszteletbeli hallgató címet kap, amellyel szavazhat a diákrktorra az elkövetkező összes VEN-en. A pénteki gálaműsor a diplomavédésekkel kezdődött. Előtt csak VEN dizájn zsírosdeszka verseny volt egy Hungrana Lounge nevű helyen, ahová még nem sikerült odaérni, de el tudom képzelni… :)

Tegnap 3 diplomavédést láthattunk-hallhattunk. Az első Kovács Kristóf értekezése volt arról, hogy lehet-e gumicsizmából pálinkát főzni. Kristóf amúgy saját bevallása szerint 1969-től minden VEN-en ott volt, az elsőn aktívan, de most már egyetemi oktatóként tevékenykedik (intézetigazgató docens az Anyagmérnöki Intézetben). A diplomamunka bemutatta az alkohol képletét, és azt is, hogy milyen növényből milyen főzet nyerhető, pl. liliomból tequila, gabonából whisky/whiskey (előbbi a birt, utóbbi az ír és amerikai változat), cukornádból rum, stb. Különböző lehetőségeket is felvetett a gumicsizmával kapcsolatban, mikor lehet belőle pálinkát főzni. Mindig, csak sok cukor kell hozzá? Vagy csak akkor, ha sáros a csizma? Végül kiderült a megoldás: a szervs anyagok pirolízise. Az így kapott termékből már mindent elő lehet állítani, még alkoholt is. Így lesz a gumicsizmából pálinka.

A második Farkas Péter (Pepi) néhány gondolata volt arról, hogy ki milyen állat lenne. Balázska, az óvodások (GyerekVenőrző) jelöltje Miki egér lenne, Huti vezér a VENfoglalás élén haladó csodaszarvas, Vad Pocok a Koboldkirály (Luck’VEN’Roll) természetesen az oroszlánkirály lenne, GóPé Herkules, a Hellász csapatból bivaly lehetne, és végül, de nem utolsósorban a bajor Josef von Siegfried (HóVENtróger csapat) lila Milka tehén és a rá felmászó bika. A DIRH (Diákrektori Hivatal, a VEN szervezői, műsorvezetői és rendfenntartói, akiket mindig az előző évben megválasztott diákrektor kér fel) egy csapatnyi szurrikáta, a VEN zsűri pedig a 101 kiskutya. Pepi amúgy a VENfoglalás csapatot segítette aktívan.

A harmadik védés Barsi Gábor, Süti előadása volt (ő amúgy az egyetem hivatalos lapjának, az Egyetemünknek a főszerkesztője is volt valamikor, nem tudom, hogy az-e még, és DIRH-tag, tehát nyilván sikeres lett a védése…), a régi és a VEN-es öltözékekről. Vicces volt összehasonlítani. :D

Ez után jött a gálaműsor, az 5 csapat az általuk legjobbnak vélt produkcióikat adta elő. A produkciók után a csapatoknak járó díjakat adták át. Egy műsorszám, egy díj. Még egy műsorszám, még egy díj, és így tovább. Majdnem mindig az kapott díjat, aki szerepelt. Ez alól csak a VEN Oscar volt kivétel: a bajorok kortesdala után a GyerekVENőrző kapta a díjat. Volt ír steptánc egyszer a DIRH-től, egyszer a koboldoktól (a koboldoké profibb, a DIRH-é viccesebb), görög istenek harca táncban elbeszélve, kortesdal a bajoroktól és a koboldoktól, nyuszitánc az óvodásoktól, stb. Adtak díjat a legjobb bevonulásnak (GyerekVENőrző), kortesdalnak (Luck’VEN’Roll), kortesprogramnak (VENfoglalás), a legjobb inverzegyetemi előadásnak (HellÁSZ), a legjobb csapatkocsmának(HóVENtróger) , átadták a médiadíjat az internetes megjelenésekért (VENfoglalás) és a VEN dizájn díjat (a koboldok zöld színét díjazták, és talán a főkobold cilinderét is, ami még nkem is tetszik), és a legjobb VEN flimnek járó VEN Oscart (GyerekVENőrző).

A sajtótájékoztatón, a kortesdalfesztiválon, a bevonuláson és a gálaműsoron átéltek alapján én háromesélyesnek gondoltam a diákrektori címet (a csapatok számozása szerint: 1-es csapat Luck’VEN’Roll, 2-es csapat VENfoglalás, 3-as csapat GyerekVENőrző), de még mindig nem derült ki, hogy ki lett a diákrektor. Más díjakat adtak át. A csapatok díjait és az egyéb díjakat is mindig más-más zsűritag adta át, a távol lévő zsűritagokat Németh Zoltán (Bohóc) zsűrielnök, tiszteletbeli örektor, tiszteletbeli hallgató, az inverzegyetem egyetlen kétdiplomása helyettesítette. (Az örektor a volt diákrektorok neve az “öreg rektor” szavak összevonásából.) A zsűrielnök amúgy a Radiokémiai és Radioökológiai Intézet docense, aki még VEN-en kívül is tegeződik a hallgatókkal. A második inverzdiplomája átadásánál én is ott voltam, mint a Radiokémiai és Radioökológiai Intézet akori PhD hallgatója.

Az egyéb díjak közül Pro VEN díjat kapott Gombás Kornél, a DIRH tagja, ezt a díjat mindig azok kapják, akik az aktuális VEN-ért is sokat tettek, és korábbi VEN-eken is aktívan tevékenykedtek. Kornél 2008-ban kortesként segítette az egyik diákrektor-jelöltet (minden csapatban van 1 jelölt és 2 kortes, őket a csapat tagjai választják még a VEN előtt, a kortesek feladata a jelölt győzelmét segíteni), majd évekig a DIRH tagja volt. Az öregdiákoktól kapott egy nagy, gömbölyű üveget (és benne egy sötét színű folyadékot) az 5 jelölt és 2-2 kortesük. Az idén 5 éves zsűritől 4 ember kapott emléklapot:

  • Ferencz Béla Leo (őt így konferálta be a zsűrielnök, éppen Leo szavaival: “ha egy színpadon van egy bohóc, akkor legyen ott egy oroszlán is!”), a VEN alapítója;
  • Burka BEK Tibor, örektor (1978) és zsűritag;
  • Gyurácz Tamás VEN-trubadúr (ahogy a görögök bemutatták a kortesdal-fesztiválon: “aki a hangjára Gyúr- Ácz”), aki a zsűrielnök szerint (és szerintem is) mindig jó hangulatot teremtett a VEN-en (ezekből a szavakból, hogy “mindig jó hangulatot teremtett”, már rájöttem, hogy ő az, bár nem tudtam előre, hogy díjat kap);
  • és egyetemünk egyik oktatója, aki a központi szervezőbizottság tagja.

Az utolsó díj a 3 inverzegyetemi diploma volt. Természetesen mindhárom védés sikerült, megkapták a diplomákat, így tiszteletbeli hallgatóvá váltak.

A díjátadó után az örektorok befogadták Tibest, a tavaly megválasztott diákrektort, akiről előtte ünnepélyesen letépték a póló utolsó letéphető rétegét is, így “haskivillantós” lett, ami nagyon viccs volt. :) És diákrektor nélkül maradt az egyetem… Sürgősen ki kellett hirdetni, hogy ki az új diákrektor! (Ez mindig így szokás a VEN-en.)

A diákrektor-választás eredményhirdetése mindig több részből áll, több feladatot kell teljesíteniük a jelölteknek. Idén kettő feladatot talált ki nekik a DIRH. Először színpadra hívták a jelölteket és a korteseket, majd a jelöltek a kortesek elé álltak (Huti vezér volt a színpadon lévők közül a legkisebb, és elég magas korteseket választott, akik le is guggoltak, hogy ne takarják el a vezért :) ). Majd a kortsek elindultak saját csapatkocsmájukban megkeresni a csapatuknak címzett borítékot. Ekkor azt gondoltam, hogy a Luck’VEN’Roll csapat nyert, mert az ő módszerük lett volna ez (a gyerekkoromban divatos, de már nem kapható borítékos sorsjegy jutott róla eszembe, és ezen keresztül a koboldok és a szerencse). Amikor az összes kortes beért, és a jelölt kezébe adta a borítékot, akkor a jelöltek felbontották, és mind az 5-en egészen pici betűkkel egy-egy “NEM NYERT” feliratot találtak benne. :D Majd minden jelölt kapott egy-egy uzsonnás dobozt (ekkor a GyerekVENőrzőt hittem győztesnek), a közönség felé fordulva kinyitották, és a dobozban elhelyezett betűkből összeolvashattuk a diákrektor nevét, és kiderült, hogy ki nyerte a 2013-as évben megrendezett, jubileumi, 25. VEN-t.

A görög isteneknek idén nem volt hatalmuk a VEN szelleme felett, a koboldok sem tudtak győzelmet varázsolni a cilinderükből, az óvodásoknak is véget ért a játék, és a bajor sörnek sem volt befolyása az eredményre… Huti vezér VENfoglalta az egyetemet! Az új diákrektor tehát Hutvágner Dániel, alias Huti vezér, az ősmagyar VENfoglalás csapatból, aki örömében elsírta magát.

Ez után a rektor, Friedler Ferenc átadta a hatalmat a diákrektornak (örült, hogy megszabadult a felelősségtől), majd a diákrektor rövid beszédet mondott, és elindult saját csapatkocsmájába. A tömeg követte. (A tömegben a koboldjelmezes Leo, a VEN alapítója két koboldlányt vigasztalt.) Majd amikor egy kicsit oszlott a tömeg, akkor Huti vezér interjúkat adott. Harmadikként kerültem sorra az Egyetem TV, és egy ki tudja, honnan érkezett huszonéves lány után, az interjút itt olvashatjátok:

Én: – Lehetek én a következő?

Huti vezér: – Lehetsz.

– Én egy szakmai blogmagazintól jöttem, a Felsőfokon.hu-tól. Hallottál már rólunk?

– Még nem.

–  Mennyi esélyt adtál magadnak?

– Nagyon szoros volt, kiélezett küzdelem, az 5 jelölt tényleg az egyetem arcai voltak, nüanszokon múlt.

-És miért éppen te nyertél?

Huti vezér ettől a kérdéstől nagyon zavarba jött, nem is tudott és nem is igazán akart válaszolni…

– Ki lett volna még esélyes?

– Szerintem a GyerekVENőrző. Szegi Balázzsal jó kapcsolat alakult ki. (A szerkesztő megjegyzése: ezt én is tanúsíthatom, valamikor a gálaműsor alatt kicserélték a fejfedőiket. Balázskának jól állt a honfoglaló vezér csúcsos, ősmagyar szőrmesapkája, de Huti vezér elég viccesen nézett ki a kis rózsaszín baseball-sapkában…)

– Én háromesélyesnek éreztem a VEN-t: ősmagyarok, koboldok, GyerekVENőrző.

– Én is ilyen visszajelzéseket kaptam.

– Milyen érzés diákrektornak lenni?

– Frenetikus, fantasztikus, nem találok szavakat az érzelmeimre.

– Élménybeszámoló cikket írok a pénteki napról, a cikk végén lesz ez az interjú. Lehet az a cikk címe, hogy “Kis ember, nagy győzelem?”

– Bőven lehet! :)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.