Főoldal » Megnyílik az Új Múzeum Méheknek Budapesten

Megnyílik az Új Múzeum Méheknek Budapesten

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Szeptember végéig tartó kulturális és ismeretterjesztő programsorozattal, valamint közösségi méz-kóstolással mutatkozik be Budapest és Magyarország első városi méhészete a Műcsarnok hátsó teraszán. A három kaptár tetején augusztus 22-én 18 órakor nyílik meg az Új Múzeum Méheknek, amelynek termeibe a méhek berepülhetnek, az emberek pedig kívülről ismerkedhetnek meg a rovarok életével.

 Két hónapos műhelymunka után augusztus 22-től szeptember végéig a nagyközönségnek is bemutatkozik Magyarország és Budapest első városi méhészete a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán. Az ötletadó a frankfurti székhelyű finger művészcsoport két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf volt, akik sikeres németországi projektjeik után vágtak bele a budapesti társadalmi-művészeti kísérletbe a Közösségi Méz program kurátora, Erdődi Katalin meghívására. A Műcsarnok hátsó teraszán július elején három kaptárt állítottak fel, amelyekben három méhcsalád él. A szorgos rovarokat egy negyventagú, különböző korú, hátterű és élethelyzetű érdeklődőből álló vegyes méhészcsoport gondozza Tornyossy Csaba okleveles méhész koordinálásával és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai támogatásával. A méhek nagyon jól érzik magukat a Városliget szomszédságában, hiszen Budapest első urbánus méhészete másfél hónap alatt mintegy 65 kilogramm közösségi mézzel büszkélkedhet. A WESSLING Hungary Kft. független laboratórium a beérkezett mézminta vizsgálata után megállapította, hogy annak minden vizsgált paramétere megfelel a forgalomba kerülés feltételének, vagyis az első budapesti városi méz kiváló minőségű. Külön érdekesség, hogy a mintában a japán akác pollenje jelentősen túlreprezentált volt (93 %).  Ez a sok pollent termelő fajta közkedvelt díszfa a nagyvárosokban, sorfaként sok helyen ültetik Budapesten is.

 

A Közösségi méz program művészeti részeként a finger csoport koncepciója alapján augusztus 22-én, csütörtökön 18 órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek, amely szeptember 30-ig várja a látogatókat. A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. A múzeum a méhtársadalom működését kutatja, valamint a méhek és az emberi társadalom összefüggéseire hívja fel a figyelmet. Az első teremben a méhdemokrácia és a rajintelligencia a főtéma, a második terem az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) kampányával foglalkozik, amely az ehető rovarok, köztük a méhbábok fogyasztását népszerűsíti. A harmadik terem a múzeum és a közösségi méhészetet gondozó méhészcsoportot mutatja be.  

Mivel a Városliget az új budapesti Múzeum Negyednek is otthont ad majd, ebben a környezetben az Új Múzeum Méheknek a kulturális intézményalapítás alapvető motivációira kérdez rá, és gyakran éles szakmai vitákat kiváltó gyakorlatára is felhívja a figyelmet.

 

Az augusztus 22-i megnyitón a német művészek, a szervezők és a méhészcsoport tagjai rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak, valamint a vendégek megkóstolhatják az első budapesti közösségi mézet is. Az Új Múzeum Méheknek szeptember 30-ig látogatható minden héten, csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között. Az érdeklődőket hetente kétszer (minden csütörtökön és szombaton 16 és 18 órától) magyar és idegen nyelvű tárlatvezetésekkel, valamint további programokkal – beszélgetésekkel, koncertekkel, filmvetítésekkel és családi programokkal – várják. A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott.

A részletes programokról a városi méhészet blogján és Facebook oldalán lehet tájékozódni: 

http://kozossegimez.tumblr.com/

https://www.facebook.com/kozossegimez

 

 

Új Múzeum Méheknek – a nyitóhétvége részletes programja

 

Helyszín: Műcsarnok hátsó terasz – 1146 Budapest, Dózsa György út 37.

Esőhelyszín: Műcsarnok Előadóterem

 

augusztus 22. csütörtök

 

18.00-21.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban) a finger csoporttal, a Közösségi Méz szervezőivel és a vegyes méhészcsoport tagjaival

19.00 Megnyitóbeszéd: Kisspál Szabolcs képzőművész

19.30 A WESSLING független laboratórium ismerteti a Közösségi Méz keretében pergetett városi méz laborvizsgálatának eredményeit

20.00-21.00 Beszélgetés a finger csoport művészeivel (Florian Haas, Andreas Wolf) és Kisspál Szabolcs képzőművésszel

21.00-22.00 Koncert: Kísérlet a zümmögésre 

“The function of Art is to imitate Nature in her manner of operation.” John Cage 

Zenélnek: Makkai Dániel (klarinét, szájharmonika), Molnár András (elektronika), Somló Dávid (gitár)

Folyamatos program: városi mézkóstolás, pop-up méhészeti könyvtár, citromos mézvíz koktél 

 

augusztus 23. péntek

 

14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás

16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)

18.00-20.00 Méhdemokrácia: mit tanulhatunk a méhektől a demokráciáról?

Thomas D. Seeley Méhdemokrácia (The Honeybee Democracy) c. előadásának vetítése (angolul), utána beszélgetés a demokráciáról és kollektív döntéshozatali folyamatokról (magyarul). Meghívott vendégek:

Erdélyi Tibor méhészeti szakelőadó, 2010-ben az Év Méhésze
Madarász Csaba, a részvételi demokrácia online lehetőségeit kutató kreatív szakember
Turai Eszter, a Hallgatói Hálózat aktivistája
Szakács András politikai elemző

 

augusztus 24. szombat

 

14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás

16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)

Éjszakai különkiadás: Méhek a B oldalon

21.00-22.00 Éjjeli tárlatvezetés zseblámpákkal, fókuszban a méhek életének sötét oldala: zombiméhek, a herék harca, gyilkosság az anyabölcsőben

22.00-00.00 Filmvetítés: Invasion of The Bee Girls (1973, B kategóriás horrorfilm)

 

augusztus 25. vasárnap

 

14.00-18.00 Múzeum-nyitva tartás

14.00-16.00 Családi program: városi mézkóstolás és mézuzsonna, méhviasz-mécses és vázakészítés

16.00-18.00 Mézeskuckó interaktív játszóház a méhek életéről és a méztermelésről

16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)

 

Az Új Múzeum Méheknek látogatása és a kísérőprogramok ingyenesek.

Tárlatvezetések a nyitóhétvégén (30 perc): teljes árú jegy 500 ft, kedvezményes diák- és nyugdíjas jegy 300 ft. (igazolvány felmutatása ellenében).

A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott

 

Az “Új Múzeum Méheknek – Budapest” a berlini Schering Alapítvány és MitOst Egyesület közös szervezésében megvalósuló kultur-im-dialog.moe 2013 verseny nyertes projektje.

 

Támogatók: Schering Alapítvány, MitOst e.V., ERSTE Alapítvány, Institut für Auslandsbeziehungen

Együttműködő partnerek: Műcsarnok, Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), WESSLING Hungary Kft., Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató, Based on Pig, Megálló Csoport

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.