Főoldal » Budapest-Bamako 2011

Budapest-Bamako 2011

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 

Január 15-én a Hősök teréről indul az 5 éves Budapest-Bamak. A főváros áldását adta rá, hogy a Hősök terén tegye meg az első kanyart a Budapest-Bamako több, mint 400 indulója. A mára a világ legnagyobb amatőr rallyjaként emlegetett szaharai flúgos futam január 15-én jelmezes rajttal indul útjára Budapestről.

Az idén 150 járművel, 35 ország 400 indulója várja majd a rajtot. A Budapest-Bamako mottója, “Bárki. Bármivel. Bárhogy” az idén sokkal több őrültet vonzott, mint az elmúlt években. Lesz az indulók közt 30 éves Zastava, szín rozsdás Kis Polski, fűvel bevetett Trabant, két hullaszállító, egy légpárnás kételtű jármű, amely a szakaszok egy részét a tengeren teszi majd meg, több mentőautó és egy norvég kisváros nyugdíjas tűzoltója.

A mentők és a tűzoltók mali falvakban fognak további szolgálatot teljesíteni. “Aki vicces autóval vagy ajándékba adandó közszolgálati járművel indul, az az idei évtől nevezési díj nélkül vehet részt a Bamakon” – tette hozzá a a legnagyobb jótékonysági futam alapítója, Villám Géza, aki saját maga is egy mentőautó fedélzetén teszi meg a táv egy részét. A Charity March nevű magyar jótékonysági szervezett által adományozott mentő Timbuktutól 60 kilométerre fejezi majd be a futamot.

Az indulók közt lesz Badár Sándor humorista, aki verseny kategóriában száll harcba a dobogó legfelső fokáért. Társa a trabantos borulóművész, rali- és gyorsasági bajnok Kőváry Barna lesz, aki már alig várja, hogy végre az afrikai pályákba is belekóstolhasson. Szintén ott lesz a rajtnál a világ legkisebb embereként is imert, “Pityu, A Törpe”, aki mindössze 65 centiméter magas és az egyfolytában vezetés Guiness rekordját is tartja 38 óra non-stop vezetéssel. A versenypálya kijelölése nemrégiben ért véget. A 15 napos verseny útvonalának megírása és feltérképezése 24 napot vett igénybe. Az előfutó csapat vezetője, Tempfli László, a tavalyi Budapest-Bamako győztese volt. “Olyan verseny szakaszokat próbáltunk alkotni, amelyek nemcsak látványosak, de gyorsan és minimális hardver pusztítással teljesíthetők” – mondta a Tempfli László. A tavalyi Budapest-Bamako köves, sziklás marokkói etapjai elég komoly anyagi kárt okoztak a járművekben. A Budapest-Bamakon nem a gyorsaság, hanem sokkal inkább a navigációs készség és a vezetéstechnika számít. A pályaírást nagyban nehezítette idén a szenegáli szakasz. A Szenegálból Maliba vezető földutakat annyira benőtte a dzsungel a betonút átadása óta, hogy a szervezők a 14., Nikolo Koba – Keneiba szakaszt az aszfaltra terelték. “Feleslegesnek tartottuk beterelni a mezőnyt a dzsungelbe bozótot vágni” – tette hozzá Tempfli László, aki stábjával két napig nyeste a növényzetet majd az éjszakát egy mocsár fogságában töltötte.

A Budapest-Bamako jótékonysági munkálatai is megkezdődtek. Az Afrikai Magyar Egyesület és a Kádár Trans közös kamiont indít, amelyre a résztvevők és adományozók már elkezdték ajándékaikat eljuttatni. Körülbelül 400-500 ezer eurónyi ruhára, gyógyszerre, okatási eszközökre, kisgépekre és szerszámokra számítanak. “A leghasznosabb adományok azok, amelyekkel dolgozni, értéket teremteni tud a helyi lakosság. Egy régi mechanikus varrógép például egy egész családnak biztosíthat stabil megélhetést Afrikában” – mondta Balogh Sándor, az egyesület elnöke. Az adomány kamionon kívül egy mali számítástechnikai iskola teljes felszerelését hozzák a futam résztvevői. A tavaly a Douentza és Timbuktu között a Bamakosok által épített és átadott iskolát újabb két tanteremmel bővítik. Január 30-án pedig felvatják azt a kutat, amelyet a futam szervezői ásattak ki Diemában, Maliban.

 

A Budapest-Bamako január 15-én reggel 8-kor rajtol a Műcsarnok mellől és január 31-én fut be nyugat afrikai Mali fővárosába, Bamakoba.

Forrás: http://kozhir.blogspot.com

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.