Főoldal » Kutatás a Titanic roncsa után (1914-1985)

Kutatás a Titanic roncsa után (1914-1985)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Már 1914. márciusában, tehát alig két évvel a katasztrófa után, egy denveri építész, Charles Smith terveket készített a hajóroncs felhozatalára, amelyhez elektromágneseket és egy tengeralattjárót használt volna. Megfelelő tőke hiányában azonban tervét nem tudta keresztülvinni…

A Titanic megkeresése és felhozatala tengeri sírjából nem volt újdonsült ötlet, és mivel nemzetközi vizekben nyugszik, elvileg bárki próbálkozhatott a kiemelésével. 1914 és a hajó tényleges megtalálásáig (1985) eltelt idő alatt divatjamúlt ábrándoktól, vagy mindent felülmúló kapzsiságtól hajtva többen szerettek volna a Titanic felfedezői lenni, és különböző terveket agyaltak ki a hajó felszínre hozatalára. Mindegyikük úgy gondolta, hogy a hajó utolsó ismert pozíciója alapján tudja a roncs pontos helyét, vagyis csak munkaerőre, technikai szakértelemre és sok-sok pénzre volna szükség.

A második világháború végéig a pénzügyi támogatás akadozott, így csak 1953-ban próbálkoztak először az óceánjáró pontos helyének meghatározására. Ez év júliusában a Help nevű hajóroncs-kiemelő hajó elhagyta Southamptont a Titanic sírjának vélt irányába. A víz alatti kutatómunka hét napig tartott, de a hajónak nyomát sem lelték. A Help egy év múlva ismét visszatért, de újból nem talált semmit.

Az angol Douglas Woolley volt az egyetlen ember, akit a folyamatos kudarcok sem tántorítottak el. Woolley egy harisnyagyárban dolgozott, így sokat nem tudott tenni, mégis a hajó megszállottja volt. 1966 és 1977 majd minden évben új terveket készített. Ezeket ugyan szinte azonnal elvetették, de Woolley töretlen lelkesedése legalább felkeltette az érdeklődést azok körében, akik anyagilag is támogatni tudták az ügyet.

Jack Grimm számára a pénz nem számított. A texasi olajmágnás már támogatott expedíciókat a Loch Nessi szörny és a Jeti felkutatására. A következő lépést a Titanic jelentette számára. A Kolumbia Egyetem Lamont- Doherty Földtani Obszervatóriumának segítségével 1980. júliusában az expedíció elindult Floridából a HJW Fay nevű kutatóhajó fedélzetén. Az eredmények azonban ezúttal is elkeserítőek voltak. 1981 és 1983. nyarán újból próbálkoztak, minden eredmény nélkül. Habár Grimm állította, hogy megtalálták a Titanic egyik hajócsavarját, később kiderült, hogy amit annak láttak, az csak egy szikla volt.

 

Folytatása következik…

 

 

Forrás: Geoff Tibbals: A Titanic

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.