Főoldal » A háborús élet mocska – a mocskos élet háborúja

A háborús élet mocska – a mocskos élet háborúja

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

2010-es év óta egyre többször futhatunk bele az akciófilmek nem tipikus eresztésébe, az amolyan art house akciófilmekbe. Ezek ereje abban rejlik, hogy nem puffogtatásokra és a robbantásokra, hanem inkább a karakterekben őrlődő, a történet során ilyen-olyan feszültségek által folyamatosan katalizálódó,  a nézőben keltett érzésekre helyezik a hangsúlyt. Persze jó pár pofont lekevernek és csontok is törhetnek, ezek szerepe azonban az adott vízió koncepciójának nyomatékosítására szolgál. Én ezt szeretem!

Számomra ilyen filmként elevenedett meg, Steven KnightKolibri Kód (Hummingbird) legújabb munkája. A történet alapja Joey Jones (Jason Statham) köré épül, aki katonai múltjának hátat fordítva London utcáira száműzte magát, a hajléktalanok közé. Nyakában a katonai ügyészség és immáron a maffia is – ami ugyanúgy sanyargatja az otthontalanokat, mint másokat -, így hát kénytelen-kelletlen, felveszi a harcot az utcai rosszfiúkkal és a fehérgalléros bűnözéssel.  Szerencsésnek mondható megmenekülése során, egy éppen üresen álló sztárfotós luxuslakásában köt ki. Felvéve a tulaj személyazonosságát, kegyelmet nem ismerő angyalként kezdi meg vendettáját.

Knight szerintem tökéletesen nyúlt hozzá és porolta le a klasszikus, és már-már kicsit fakó Robin Hood sztorit. Átültette a 21. század keretei közé és megspékelte néhány csavarral. A főhős ezúttal kicsit zordabb, kicsit öltönyösebb és nagyon Jason Stathan. Itt nyoma sincs a régi történetekből ismert végső megbocsájtásnak. A régi “Robin” azt vette el, amit gondolt és annyit adott amennyit kellett, ezzel szemben Joey az veszi el, amit kell és annyit ad amennyit gondol. Ehhez pedig keresve sem találhattak volna jobb karakterszínészt Statham-nél, nem is beszélve az apáca szerepében Vicky McClure-ról. Mindkettőjük alakításában hitelesek voltak az érzelmek és az ezekből fakadó feszültségek. Továbbá a háborús emlékek felelevenítésével, és a paranoid illúziók kivetítésével, igényesen avatta be Knight a nézőt egy háborús veteránnak az életbe való visszailleszkedés lehetetlenségeibe. Ez a film már az első perctől kezdve nem akart senki barátja lenni. Ez a film azt szerette volna, ha mindenki feltenné az olyan kérdéseket, mint például: A világ fertője ott ér véget, ahol a személyes pokol kezdődik? E mellett pedig külön elismerésre érdemes nálam az, hogy a rendező nem állt meg egyszerűen a „vegyük el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek” koncepciónál, hanem belekóstolt a prostitúció és embercsempészés borzalmaiba is. Persze csak annyira, amennyire az egy akciófilmnél még emészthető.

Két aprónak mondható, még ha nem is hibának számító, de kizökkentő tényezőre figyeltem fel a filmben. Az egyik, és egyben jelentéktelenebb, a klisék. Igen, tudom! A klisék viccesek. Itt is került elegendő aláfestő szöveg olyan momentumok mögé, mikor valakit kidobnak az ötvenedikről vagy, amikor Statham kanállal áll ki bunyózni az egyik késes rosszarcúval.  A mozi is jókat kuncogott ezeken, és még egyszer megjegyzem, számomra sem hibaértékű. Viszont lassan unalmas lesz. Nekem nem illik egy ilyen filmbe, ami próbál kicsit többet magába erőltetni mindenféle értelemben. Ezeket az egysorosokat meg kell hagyni a Feláldozhatók és a Szállító típusú filmeknek. Tessék kitörni az „Hasta la vista!” árnyékából! Aki magas labdát dob magának és le is üti, az legalább próbálja meg fonákkal.
A másik ilyen jellegű észrevételem az, hogy a filmben túl sok a karakterekbe passzírozott emocionális vívódás. Na jó, inkább csak Statham karakterén éreztem ezt. Úgy indulunk, hogy a háború okozta poszttraumás stressz alkohol és drog függőséget generált a főhősben, és erre ráépítik a szétforgácsolódott családi élet nyomorúságát, az apáca iránti vágyakozást, és a megváltó komplexust. Ezeket az inputokat sikeresen beépítettem, de csak eztán jön az egykori barát(nő) elvesztése felett érzett dühvel vegyes bosszú. Maga a film is megroppant itt kicsit a saját súlya alatt, mert a hajléktalan lét során megismert barát(nő) karakterét közvetlenül az első két percben kikapják a szemünk elől, megfosztva ezzel a nézőt a minimális ragaszkodás kiépítésének lehetőségétől is. Legalábbis én nem tudtam hova tenni a film közepén Statham kifakadását a halálhír kapcsán. Csak el lett mondva, hogy ők ketten barátok voltak az utcán. Mi meg szépen fogadjuk el. „Nesze semmi fogd meg jól”!

Mindent egybevetve számomra ez a film sokkal emészthetőbb volt, mint a legtöbb „testvére”, ahol 120 percen át sikítva köpi a dolby a golyószóró hangot. Aki kedveli a morális szabályokat a törvényességgel szembeállító filmeket ,és az ehhez kapcsolódó sajátos igazságosztás témáját, annak minden bizonnyal tetszeni fog a film.

Vélemény?


Trailer: 
http://www.youtube.com/watch?v=HS_QNrO_nLE

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.