Főoldal » Átok 1. – Az idő rabjai, III. Fejezet

Átok 1. – Az idő rabjai, III. Fejezet

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

1.

 

Az udvar felbolydult, mint egy hangyaboly. Fiatal szolgálók szálltak el mellettem könnyedén, arcukon kétségbeesés és félelem trónolt. Magabiztosan beléptem a palotába, majd nem törődve velük, elindultam a könyvtárszoba felé.

Eltűnt… Remegett körülöttem az apró szócska, hátborzongató töltettel. Biccentettem és haladtam tovább. Némelyik lány alig volt tizennégy éves. A földön térdeltek, arcukat a tenyerükbe temetve, könnyeikkel öntözve a tiszta padlót. Egy pillanatra megtorpantam, tekintetem elidőzött a porcelánfehér bőrön, a sírástól eltorzult arcon, majd megembereltem az arcvonásaimat és tovább indultam.

Jevdokya Lopuhina az ajtóban várt rám. Csúnya teremtés volt szegény. Kövérkés és öreg. Kerekded arcát várakozással teli félelem csúfította tovább. Kezében egy díszkötéses Bibliát szorongatott, ajkai néma imát formáltak.

Megtorpantam, meghajoltam a nő előtt, majd egy apró csókot leheltem a kézfejére.

− Üdvözlöm, asszonyom! − köszöntöttem tisztelettudóan.

Jevdokya türelmetlenül leintett, majd mutatta, hogy lépjek beljebb a szobába. Engedelmesen követtem, majd ámulva figyeltem a hatalmas termet elborító könyváradatot.

− Látom tetszik a gyűjteményem − köszörülte meg a torkát Péter cár zavartan, visszarángatva a valóságba.

Biccentettem, majd hozzátettem:

− Sajnálom cár úr, a gondolataim egy percre elkalandoztak eme mesés gyűjteményt látva, de ígérem, ez soha többé nem fordul elő.

Pjotr Alekszejevics leült az egyik közeli székbe, majd intett, hogy tegyek én is hasonlóan. Követtem a példáját, majd kihúztam magam, füleim szomjasan itták a szavait.

− Olga Nariskina, az egyik unokaöcsém lánya, eltűnt. Ma reggel a szolgáló nem találta a szobájában, a ruhái is eltűntek. Kedves Ivan, kérem segítsem nekem.

Sejtettem, hogy komoly gondok akadtak a palotában, de arra gondolni sem mertem, hogy egy fiatal hölgyet kell keresnem, aki már egy másik országban járhat. Ellenkezni azonban nem mertem a cárral, aki az elmúlt években bizalmasává fogadott.

− Mindent megteszek, amit csak tudok. − Bólintottam határozottan, tekintetemben az elszántság tüze lobogott.

Elhatároztam, hogy ha kell a világ másik feléről is hazahurcolom az elkényeztetett hercegnőt.

− Fel kell, hogy tegyem a kérdést, Uram, a hercegnőnek volt udvarlója? Olyan férfi, aki naphosszat körülötte legyeskedett?

Péter cár elgondolkodva a levegőbe meredt, majd határozottan megrázta a fejét.

− A kis Olga minden kérőt elhajtott. Azt mondta, nem érdekli még a házasság, pedig az apja kifejezetten azért küldte hozzám, hogy a kislánya felnőtt nővé érjen a palota falai között. Olga gyönyörű lány, így nem volt gond a kérőkkel, jöttek ők maguktól, hívás nélkül is. Több herceg és király próbálta a feleségévé tenni a lányt, de ő mindenkit elhajtott a közeléből.

− A palotában sem voltak barátai?

− Alekszej fiam próbálta néhanapján jobb kedvre deríteni, de semmi különös. Az egyik nevelőnővel bizalmas viszonyt ápolt. A neve Tanja, ő fedezte fel reggel az üres szobát.

Felálltam a karosszékből, kihúztam magam és enyhén meghajoltam a cár előtt.

− Ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy a hercegnő épségben hazaérjen. Először beszélni szeretnék a nevelőnővel.

Péter biccentett, majd intett az egyik szolgálónak, hogy kísérjen el.


2.

 

Tanja szépségét még a rongyos ruhák sem tudták elfedni. Haja kócosan omlott a vállára, kissé szabálytalan arcformája csak még tökéletesebbé tette. Szeplők potyogtak hópelyhekként porcelán bőrére, éjkék szemei drágakövekként ragyogtak. Szépségén még a patakokban csordogáló könnyei sem tudtak rontani, bár a teste megtört volt.

Együttérzően megsimogattam a vállát, ujjaimmal gyengéden az álla alá nyúltam, hogy felemeljem a fejét. A nő kétségbeesetten rám nézett, tekintetéből sütött a félelem és az aggodalom. Tudott valamit, amit nem mert elárulni a cárnak. Elhatároztam, hogy kiszedem belőle, még ha kínzásokkal is kell elcsúfítanom tökéletes bőrét.

− A nevem Ivan Ivanovics Maslov ezredes. Az Orosz Birodalom és a cár hűséges katonája vagyok. Szeretnék egy pár szót váltani Önnel, kisasszony. Elmondaná a tisztességes nevét?

− Tanja Petrovna Komarovnak hívnak, uram. Nem tudom miben lehetek a segítségére, a cárnak már elmondtam mindent, amit tudtam. 

− Reméljük, hogy az elméje eldugott részein még akadnak fontos információk. Mióta szolgálta Olga Nariskina hercegnőt?

− Amióta megérkezett a palotába, körülbelül nyolc hónapja. Előtte a vendégekkel kellett foglalkoznom.

− Milyennek ismerte meg a kisasszonyt?

− Nagyon kedves teremtés volt, nem is értettem, hogy miért küldte ide az apja. Tisztességesen bánt velem, nem ugráltatott és nézett le, mint a legtöbb úri lány. Ha szabad ilyet mondani, egyenlő félként tekintett rám, inkább a barátnőjének, mint a szolgálójának éreztem magam.

− Mondott valamit arról, hogy miért nem szeretne férjhez menni?

− Félreérti, uram. A hercegnő szeretett volna férjhez menni, szívből, szerelemből, nem pedig egy pénzügyi megegyezés miatt. Nariskina kisasszony szeretett volna utazni, kalandokat átélni. Mindig azt mondogatta nekem, hogy nem szeretné ezt a fényűző és felszínes életet élni. Szabad akar lenni, egyenlő a párja oldalán.

− Értem, és nem volt a hercegnőnek egy udvarlója, aki elrabolta a szívét.

− Én ezt igazán nem tudom − motyogta zavartan a lány, ujjaival a hajába túrva.

− Minden információra szükségem van, Tanja. Örülnék, ha őszinte lenne velem és megosztaná az észrevételeit.

− Nem vagyok benne biztos, de a kisasszonynak viszonya volt. Sajnos nem tudom, hogy kivel, de többször is járt nála egy férfi, a saját szememmel láttam. Amikor megérkezett hozzánk a palotába, szomorú volt és magányos. Egy hónappal később, azonban nem lehetett ráismerni. Kivirult, mint a nap, mikor kitisztul az ég. Boldog volt és gyönyörű. Sejtettem, hogy egy férfi van a dolgok hátterében, de amikor rákérdeztem ijedten csendre intett. Én mondom, uram, ez egy bűnös viszony lehetett.

− Ötlete sincs, hogy ki lehetett a titokzatos udvarló?

− Sajnos nincs, uram. Titokban találkozgattak, soha nem láttam őket együtt.

− Mi a helyzet a tegnap estével? Mikor látta a hercegnőt utoljára?

− Este megmosdattam, kikeféltem a haját és előkészítettem a ruháját. Nagyon furcsa volt, különös kifejezés ült az arcán, mintha máshol járna. Meg is kérdeztem tőle, hogy történt-e vele valami, de csak mosolygott és azt mondta, hogy „most már minden rendben lesz, Tanja”. Örültem, hogy boldognak látom, így nem faggattam tovább. Reggelre azonban csak a hűlt helyét találtam. A ruhái is eltűntek. Arra gondoltam, hogy elszökött a lovagjával és végre szabad lehet. Nagyon hiányozni fog nekem, uram.

− Elhiszem, Tanja − mosolyogtam rá, ujjaimmal futólag érintve a bőrét. − Még egy kérdést szeretnék feltenni, senki nem hiányzott a reggeliről?

Tanja elgondolkodva összeráncolta a homlokát, majd számolni kezdett. Értelmes teremtésnek látszott, hiszen nem sok szolgáló tudott számolni.

− Ezt nehéz megmondani, uram. Sokan nem vettek részt a reggelin. A cárevics ritkán jelenik meg, ugyanis későn kelő típus. Az asszony sem jött le étkezni, mert a kertben sétálgatott.

− A cárevics és a hercegnő jóban voltak?

− Nehéz megmondani, uram. Ritkán váltottak néhány szónál többet. Ráadásul rokoni szálak fűzték őket össze, nem hiszem, hogy ő lett volna a titokzatos udvarló. Alexszej úrfi szereti a nőket nagykanállal habzsolni és képtelen megállapodni egyetlen hölgy mellett. Ezért a cár uram gyakran vitatkozik vele.

Egyre nőtt bennem a tisztelet a szolgáló felé, ugyanis kissé ábrándos tekintete mögött, értelmes és éleslátó volt. Így megkíméltem magam egy újabb kérdéstől.

− Köszönöm szépen, Tanja. Nagyon sokat segített nekem.

− Örülök, hogy segíthettem, uram. Bármikor a rendelkezésére állok.

Félénken lesunyta a szemét, amitől még bájosabbnak tetszett. Elhatároztam, hogy amint végzek ezzel az üggyel, alaposabb vizsgálat alá veszem ezt a csinos lányt.

 

3.

 

A napom további részében elbeszélgettem a személyzet többi tagjával, akik semmilyen plusz információval nem tudtak szolgálni. Néhányan látták, amint a hercegnő társalgást folytat némelyik katonával, a cáreviccsel, valamint a cárral. Elmondásuk szerint egyik sem látszott romantikus viszonynak. Mivel a cárevicset elnyelte a föld, a szolgálók reggel óta nem látták, gyanakodni kezdtem. Lecövekeltem az ajtaja elé, majd miközben várakoztam, végigfuttattam minden információt az agyamon.

Olga Nariskina mindenki szerint kedves és bájos lány, akit az apja azért küldött a cári palotába, hogy férjet találjon neki. Viszonyt kezdett egy férfival, de ezt a legnagyobb titokban tartották. Senki nem sejti a szerető kilétét, így nehéz megmondani, hogy Tanja valóban jól látta-e a dolgokat. A hercegnő látszólag egyetlen férfival sem ápolt romantikus, illetve közelebbi viszonyt. Udvarisan elcsevegett velük, majd a nap további részét Tanja mellett töltötte vagy a könyvtárszobában olvasgatott.

Mindig is elvágyódott Oroszországból, hogy körbeutazza a világot. Ez is egy lehetséges ok lehet az eltűnésére. A lány elszökik apja és annak nagybátyja önkényuralma elől és megtagadja a házasságot. A másik lehetséges indok, hogy a cáreviccsel karöltve hagyta el az országot, ez megmagyarázná a fiatal férfi eltűnését is.

Az utóbbi feltevésem hamisnak bizonyult, mivel a sötétségből előbukkant a cárevics ingatag alakja. Alekszej úrfi a korlátba kapaszkodva próbálta megtartani magát, miközben erős alkoholbűz áradt minden porcikájából. Elfintorodtam, majd felülemelkedve az undoromon, a segítségére siettem. A fiatal cárevics dühösen ellökött magától, miközben egyfolytában rimánkodott és sírt.

− Alekszej úrfi, engedje meg, hogy segítsek − próbáltam jobb belátásra bírni, de ő vadul ellenkezett.

− Egyedül is képes vagyok lefeküdni. − Bár artikulációs problémái voltak, viszonylag tisztának tűntek a szavai.

− Cárevics, kérem. Fel szeretnék tenni magának néhány kérdést.

− Kérdést? Kérdést?! − tajtékzott, széles mozdulatokat téve a kezével. Mivel tartottam attól, hogy elveszíti az egyensúlyát, így megtámasztottam a vállánál és a derekánál. − Nem vagyok olyan állapotban, hogy a maga idióta kérdéseire válaszoljak. Amúgy is, ki a franc maga, és mit akar tőlem?

− A nevem Ivan Ivanovics Maslov ezredes és az Orosz Birodalom katonája vagyok. Az édesapja kért fel engem egy roppantul kínos ügy felgöngyölítésére. A hercegnő ma reggel eltűnt.

Figyeltem az arcát, minden izmának rezdülését. Helyzeti előnybe kerültem vele szemben, mivel a részeg embert könnyű volt kihasználni. Így addig ütöttem a vasat, amíg lehetett.

− Olga? Ó drága, szépséges Olga… − tekintete ellágyult a lány nevének hallatára, arcvonásai megváltoztak, egy szerelmes férfi nézett velem farkasszemet.

− Tud róla valamit? Ma reggel eltűnt és azóta sem látták.

− Nem tudok róla semmit. − Eddig tartott a részeg bénultság, a tekintete megkeményedett és kitisztul, az arcvonásai egyetlen merev és szigorú maszkot öltöttek magukra. − Amikor beszéltem vele, Franciaországról ábrándozott. Mindig is odavolt azokért a savanyú képű, beképzelt libákért.

− Úgy gondolja, hogy elszökött?

− Nem tudok rá más magyarázatot.

− Az egyik szolgáló szerint, Olga hercegnőnek viszonya volt egy férfival. Ön tud erről valamit?

A cárevics egy pillanatra kiesett a szerepéből, amikor könnyfátyol hullott a szemére és az ujjai is megremegetek.

− Viszonya? Én nem tudok semmilyen viszonyról. Mégis mire alapozzák azok a pletykás cselédek a vádjaikat?

− Az egyik lány látott egy férfit bemenni a hercegnő szobájába az éj leple alatt.

− Badarság. Olga egy szeplőtlen leány volt, egyetlen férfi sem mocskolhatta be a testét. Ő nem olyan volt, mint a szajhák, akik a cári udvar eldugott szegletében űzik hivatásukat.

− És akiket oly lelkesen látogat − szúrtam közbe kegyetlenül, jócskán elvetve a sulykot.

Alekszej dühös vadállatként a falhoz vágott, tekintetében gyilkos tüzek égtek, szájából fröcsögött a nyál.

− Én szerettem azt a lányt, érti? Szerettem! − üvöltötte az arcomba, majd elengedett, és zokogva a kőre hanyatlott.

Elégedett mosollyal a szám szegletében, lehajoltam hozzá, hogy felsegítsem és az ágyához vittem. Elértem a célomat, bár a hercegnő hollétéről még mit sem sejtettem. De legalább a titokzatos éjszakai látogató kilétére fény derült.

 

4.

 

Másnap reggel a szolgálóval együtt léptem Alekszej szobájába. A fiatal férfi meztelenül feküdt az ágyában, nemes testrészét egy párna takarta. A szolgáló az asztalra helyezte a reggelit, majd kíváncsian rám emelte barna szemeit.

− Felébreszti a cárevicset? − kérdezte tőlem, én pedig bólintottam.

A fiatal lány elhagyta a szobát, én pedig leültem az ágy szélére és egy pár percig némán szemléltem a férfit. Fiatal volt, az álom jótékony nyugalmat varázsolt az elgyötört arcra. Nem tudtam kiverni a fejemből az éjszakai jelenetet, a feneketlen dühöt, amellyel nekem támadt, a szavait, amik még most is visszhangoztak a fejemben.

Szerette Olgát. A múlt idő nem kecsegtetett vidám befejezéssel. Alekszej és Olga rokonok voltak, egy vér csörgedezett az ereikben, mégis intim érzéseket tápláltak egymás iránt. Bár a lány oldalát nem ismertem, minden porcikámban éreztem, hogy ő is szerelmes volt a cárevicsbe.

Bűnös szerelem, Tanja valami hasonló dolgokat mondott a minap. Nem is sejtette szerencsétlen, hogy mennyire igaza is volt. Óvatosan megráztam a férfi vállát, aki ijedten felült az ágyban, fájdalmas sóhajok közepette a fejét szorongatva.

− Ki maga? És hol van Katherina?

− A szolgáló behozta a reggelit és megkértem, hogy távozzon. A nevem Ivan, és tegnap már volt szerencsénk egymáshoz.

A cárevics összevonta a szemöldökét, majd kissé barátságosabb hangon megszólalt.

− Valami rémlik. Itt várt rám az ajtó előtt. Olgáról kérdezősködött. − Megrázkódott, mint aki most tér magához, szemébe rémület költözött. − Tud róla valamit?

− Reménykedtem benne, hogy Ön talán tudja hol lehet.

− Nem tudok semmit, Olga makacs lány volt és öntörvényű. Az édesapja azért küldte hozzánk, hogy megneveljük és férjet találjunk neki. Mondhatom, egyik sem sikerült túl fényesen.

− Hagyom pihenni cárevics. Úgy tűnik nem jutunk előrébb az ügyben.

Felálltam, majd elhagytam a szobát.

Nem mondtam igazat az ifjú Alekszejnek, igen is előrébb jutottam az ügyben. Biztos voltam abban, hogy a fiatal férfi tudja hol van Olga, csak nem akarja nekem elárulni. Így azon voltam, hogy biztonságban érezze magát, én pedig támadásra készen várom, hogy elkövessen egyetlen apró hibát.

 

5.

 

A napok eseménytelenül teltek-múltak, Alekszej ki sem tette a lábát a palotából. Egész nap vodkát vedelt és az udvari szajhákat látogatta. Végig a nyomában voltam, nem veszítettem egyetlen pillanatra sem szem elől. Figyeltem, amint az egyik lengén öltözött szajha az ölében vonaglik, miközben a cárevics rezzenéstelen, érzelemmentes tekintettel maga elé mered. Figyeltem, amikor az udvar alkoholkészletét csapolja és amikor a kertben sír magányosan, részegen dülöngélve.

A hold már magasan járt égi útján, telt nőként pöffeszkedett trónján, amikor a cárevics kilopakodott a palotából, hogy elinduljon ismeretlen célja felé. Magamra rántottam a kabátomat, majd utána lopakodtam. Egészen egy barlangrendszerig követtem, majd a cárevics alaposan körülnézett és eltűnt az egyik szájában.

Furcsa fények borították be az eget, alig érezhetően mágia lebegett a környéken. Sötét mágia, mely félelemmel melengeti a szívedet, mely libabőrt csal a karodra és elszorítja az ember torkát.

Mély levegőt vettem és a cárevics nyomában, beléptem a barlangba. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.