Főoldal » Dorian Grayből csipegetve

Dorian Grayből csipegetve

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Oscar Wilde – Dorian Gray arcképéből öt idézet, ami valamilyen úton-útfélen kedvenc. Más irodalmi példákkal is összevetve született meg ez a kis szösszenet.
Önöknek / Nektek, mi a kedvenc? Nektek mi azaz öt idézet, ami megfog a műből?

‘Ez pedig szamárság, mert a világon csak
egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólunk, az pedig
az, ha egyáltalán nem beszélnek rólunk.’


Ez az idézet ékes példája az emberi önzőségnek, és az emberi telhetetlenségnek, hiszen senki sem tudja biztosan, hogy mit szeretne, hogy mi elég neki. Nem azt nézi, hogy mije van, hanem azt nézi, hogy még több és még több legyen neki. Nem áll meg annál, ami körülveszi, nem köszöni meg Istennek amije van: többet akar. S mindig is rossz lesz minden a számukra, az emberek számára, akik ilyenek, de a legjobban az a legrosszabb – ezt az idézet is mondja -, ha nem kaphatják meg azt a ‘többet’. Mert az a rossz, ha beszélnek rólunk, de annál sosincs rosszabb, amikor nem beszélnek rólunk, mert az egyenlő az elfeledéssel. S lám igen, az emberek utálják, ha elfelejtik őket..

irodalmi példa? Talán azt a könyvet tudnám itt megemlíteni, amelyik minden egyes olvasásnál megfog, vagy még akkor is mosolyt csal az arcomra és kiszakít pár másodpercre a világból, ha csak meglátom a polcon és ránézek. Jodi Picoult: A nővérem húga. Adott egy lány kislány (legyen ez most névtelen, rendben? néha minden olyan valóságosabb, ha nem használunk neveket..); szóval adott egy család: anya, apa, három gyermek. Két kislány és egy kisfiú. Igen ám, de a legkisebb kislány azért születik, pontos orvosi segítséggel, hogy segítse és megmentse a nővérét, aki leukémiás. Viszont a fenti idézet az, amiről igazán a könyv szól – a kislány utálja, hogy néha úgy beszélnek róla, mintha a szobában sem lenne és, hogy csak egy pót, aki azért jött világra, mert kellett. De ezek mellett mégis csak az a legrosszabb, amikor az anyja elfordul tőle és haragszik rá, hogy a kislány úgy érzi egyedül maradt csak azért, mert ő élni szeretne. Igen, önzőn viselkedik és utálja ha tőrödnek vele, de azt még jobban utálja, amikor nem. Ő csak féltékeny a nővérére, hogy vele nem azért foglalkoznak, mert kell, hanem azért, mert tiszta szívükből szeretik és mert törődnek vele. A könyv végére a kislány a fenti idézet lényegére is rájön (persze képletesen, csak itt): Néha csak hálát kell mondanunk azért, amink van és nem azt lesni, hogy beszélnek vagy nem beszélnek-e rólunk. Mert akik igazán ott vannak mellettünk, azok mindig is beszélni fognak rólunk.

2)
‘Neked rangod, vagyonod van, Harry, nekem eszem s tehetségem,
annyi, amennyi, olyan, amilyen. Dorian Gray pedig szép;
s mi mindannyian meg is szenvedünk azért, amit az istenek
juttattak nekünk – irtózatosan megszenvedünk.’

Nem tudom, hogy miért ragadtam pont ki ezt, mint valami idézetet, de.. de megfogott valamiért. Ebben a pár sorban Wilde felsorakoztatja az összes embertípust, ami létezik. Van, aki vagyonos és ezzel együtt már kimagaslik a többiek felett: egyszóval ranggal rendelkezik. Van, aki tehetséges és ennek következtében esze is van, talán több is jutott, mint a többieknek – általában ők adnak valamit a világnak, legyen bármi is az. És van, aki szép – aki nem rendelkezik semmivel, mégis mindent megkap, amit csak szeretne, mégis mindenki a lábai előtt hever és a kívánságait lesik: csak azért, mert szép. Én sosem szerettem volna egyikbe sem tartozni, vagy… vagy talán mégis. Mindig is tehetséges szerettem volna lenni, aki alkot a világnak, akire emlékeznek olyan igazán emlékeznek, amikor már nem lesz a Földön. Mindig is megszerettem volna festeni a vad szenvedélyt, az örök barátságot, az elmúlt nyarat, a színes kavalkádot, a régen látott ismerősöket… mindent, amivel fel lehet nyitni az ember szemét, hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak is. Hogy az élet, a valóság gyönyörű: mindenek ellenére. És összejött? Vagy összejött még valaha a nagy álmom? Nem tudom. Néha még úgy látom, hogy igen, hogy sikerülni fog és néha csak pár ember jóvoltából is, de úgy érzem, hogy egy kicsit már sikerült valamit adnom a világnak; és akkor rettentő mámoros boldogságban úszom, és ‘még,még,még!’. Aztán a másik pillanatban ez tovatűnik, és mindent szürkének látok – nem is fekete-fehérnek, hanem szürkének -. De, ahogy az idézet mondja: bármelyik csoportba is tartozunk, szenvednünk kell azért, hogy jót tegyünk, hogy jók legyünk. Iszonyatosan nagyot kell szenvednünk, és ha már nagyon szenvedsz, akkor a végén vár a csodálatos meglepetés. A Jó.

Irodalmi példa? Nekem egyből Harry Potter jutott eszembe, igen, most lehet mosolyogni, hogy biztos csak a név miatt, és az elején én is azt hittem, de igazából nem… nem csak azért. Megelevenedik ez a pár sor, és olyan, mintha egy Harry Potteres párbeszéd lenne, ami Potter és Granger között zajlik Ginnyről. És valljuk be, miért is ne lehetne? Granger mondaná ezt Harrynek – a vagyon és a rang Harry, a tehetséges Granger és a szép Ginny. Pontosan beleillene a keretbe.

3)
‘..ezért azt se értheted, mi a gyűlölet. Te mindenkit szeretsz, ami azt jelenti, hogy neked mindenki közömbös.’

Így szokták jellemezni a naivakat, nem igaz? Akik feltétlenül megbíznak mindenkiben, akik senkit sem kérdőjeleznek meg, akiknek újból és újból adnak egy második esélyt, akik mindenkit szeretni tudnak, mert mindenkiben meglátják azt a bizonyos jót: sőt, csak a jót, mintha a negatív tulajdonságok és tettek nem is léteznének. Olyan emberekről szólhat ez az idézet, aki elrejti a valós arcát a világ elől, és erről nem is tud – mindenkivel kedves, mindig nevet, mindenki mellett ott van, mindenkit meghallgat, mindenkivel beszélget, mindig életvidám. De ha valaki közelít a szívéhez, akkor hátat fordít, megijed és hátba szúrja (oké, nem drasztikusan, csak képletesen). Mert közömbös. Épp ezért, mindenkit szeret, nem tudja mi a gyűlölet, mert mindenki számára közömbös – nem érezz semmit, csak létezik.
Abszolúte jellemzi a mai világ fiatalságát.

Irodalmi példa? Büszkeség és balítélet. Elisabeth nővére, Jane volt ilyen: a megtestesült jóság, aki soha nem emelte fel a hangját, soha nem mondott senkiről se rosszat, jószívű volt, mindenkiben a jót látta meg és a jót kereste, a mindig mosolygós, és a mindenkinek-megfelelek típus. Az a tipikus jó kislány. Még azokat sem engedte magához (például Lizziet), akit mindennél jobban szeretett – vele jött ki a legjobban, és a maga nemében kimutatta ő a szeretet, csak nagyon nehezen. Idő kellett hozzá. Nem ugrált és nem ölelgetett mindenkit meg, de mégis rá volt írva, hogy mindenkit szeret és, hogy milyen kedves lány. Tehát neki is mindenki közömbös volt? Így már teljesen más megvilágításba kerül a könyv, esetleg a film is, igaz?

4)
‘Jaj, drága barátom, épp ezért érezhetem. A hűségesek csak a hétköznapi oldalát ismerik a szeretetnek; a hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáit.’


A hűségesek a jók, a hűtlenek pedig a rosszak. Minden ember rossz valamilyen szinten; olyan, hogy színtiszta jóság szemernyi rossz nélkül, nincsen, egyszerűen nem létezik. Már az is rossznak számít, ha egy ember úgy bízik a barátjában, mintha az élete múlna rajta vagy épp, ha a barát úgy látja a másik barátját, mint maga a jót. Mindenre rá lehet fogni, hogy ez most rossz, az most rossz – de vajon mi az igazán negatív? A hűtlenek ismerik a szeretet tragédiáját, mint ahogy azt is ismerik, hogy mi a boldogság, hogy mi a csalódottság, hogy mi a lélek, hogy mi az öröm, hogy mi a bánat, hogy mi a fekete és mi a fehér. Míg a hűséges csak a dolgok egyik oldalát látják, vagyis a jót, addig a hűtlen tisztában van mindkét oldallal vagyis a jóval és a rosszal is. S döntheti el, hogy melyik lesz: élhet harmóniában is, ő dönt.

Irodalmi példa? Biblia, és Lucifer meg Éva-Ádám esete az almával. Ugyanezt a mondatot mondhatta Lucifer is, amikor Ádám rávilágíthatott arra, hogy ő semmit sem tudhat a jóról, a szépről, az ártatlanságról, mert ő a megtestesült kárhozat. Akkor Lucifer a fenti idézettel válaszolhatott volna neki; ezzel is kifejezve, hogy ‘dehogynem, jobban ismerem a két végletet, mint te Ádám, hiszen én hűtlen vagyok. Nincs vesztenivalóm’.

5)
‘Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb
kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak.’


Ezt akár manapság is lehetne mondani – ebből is látszik, hogy van, ami sosem változik. Jelenesetben az, hogy az emberek sosem tudtak igazán megnyílni és önmaguk lenni… maguk előtt. Féltek és félnek, hogyha megismerik magukat, hogy kik is önmaguk, akkor már nem tudnák mindennap felvenni azt a hülye álarcot és eljátszani, hogy az valójában nem is álarc, hanem ők. Mindenki álarcot visel. S azzal tartoznak önmaguknak, hogy az élet nevezetű játékban jól szerepelnek.

Irodalmi példa? Kisherceg. Egyből ez jutott eszembe: ‘Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.’

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.