Főoldal » Ramatylista

Ramatylista

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Időről-időre előkerülnek azok a tinédzser szexualitást pedzegető vígjátékok, amelyek azt hiszik, ha ledobatják valakivel a gatyát/melltartót, vagy cikis pettinghelyzetbe kényszerítik a főhőst/főhősnőt, akkor azzal máris kompenzálták a jegyárat. Nem így van!

A film maga egy Amerikai Pite utánérzet, csak most célközönség szempontjából és történetileg is a gyengébbik nemen van a hangsúly. A legtöbben már most bántják ezt a filmet, azonban vannak néhányan, akik próbálják kidomborítani, hogy a tematika, a nyelvezet és a kompozíció éppen azért lett ilyen direkt, száraz és arculcsapó, mert a rendező nem akart sejtetős, eufemisztikus, szóval sztereotipikailag olyan “lányos” filmet csinálni, s a fent említett néhány szerint ez kifejezetten jól állt a filmnek. Ők nem tudom mit néztek…

A poénok erőltetettek, a karakterek önellentmondásosak, a színészek unalmasak, a forgatókönyv pedig felületes és gonosz. Igen. Ez a forgatókönyv gonosz. Már a tízedik percben esélyt kap a szexuális vágyaktól túlhevült Brandy (Aubrey Plaza), hogy befeküdhessen álmai lovagja alá, ezzel beteljesítve nyári vakációjának legnagyobb célját és megszabadítva minket nézőket a szenvedéstől, de nem…véletlenül sem bírja befogni a száját, ezzel mindent elrontva. Amúgy Brandyről megtudjuk, hogy ő az iskola legokosabb, legolvasottabb és legeminensebb tanulója. Bezony! Ezzel szemben mindenki jól megszívatja, képes egy bulin az éppen játszó banda énekesétől útbaigazítást kérni és söriváskor notóriusan befogja az orrát, mert a légzés és nyelés egymástól való függetlenítése igazán komplex folyamat számára. De emiatt igazán nem akarom bántani, hiszem embrió állapotom 15. hetében nekem is sok időbe került, míg végre kifejlődött a nyúltagyam, ami a megoldáshoz kell.
Sokkal lenyűgözőbb volt azonban az, ahogy Aubrey képes bármilyen helyzetben bambán bámulni a tehénszemeivel. Nem viccelek. Szerintem azzal kísérletezik, hogy kifejlesszen egy univerzális arckifejezést, ami mindenre jó. Egyelőre eredménytelenül. Ami Aubrey Plazanak a bambulás, az Kristen Stewartnak az eltátott száj. Remélem, őket még láthatjuk egy filmben. Káprázatos mimikák.
Itt vannak még a főhős barátnői, akik magukra mindig csak úgy hivatkoznak, hogy ribik, szóval ez nekem is megfelel, mert még a nevüket se bírtam megjegyezni. Nagyjából annyira voltak fontosak, mint egy élére állított árnyék.
Természetesen a tinédzser korosztály két legegyszerűbb pasi archetípusai nélkül nem érne ez a opus semmit. Az introvertált, kedves félszeg srác és az izmos, szépfiú, akit ahhoz, hogy az indokolatlanul sok félmeztelenkedése ne legyen zavaró, beraktak medenceőrnek. Nem hittem volna, de Maggie Carrey, a forgatókönyvíró és rendező, még ezt a két, amúgy is egyszerű karaktert is képes volt unalmassá tenni. Egyiknek sincs se komolyabb pozitív vagy negatív tulajdonsága. A történet szempontjából valójában csak élő vibrátorok, amikkel a főhősnő kielégül néha.
A szülők családfenntartásra alkalmatlanok, gyermekeikkel és egymással sem képesek érdemben kommunikálni. Micsoda progresszív családmodell.
Az egyetlen valamire való karakter a főhős testvére, Amber (Rachel Bison). Amellett, hogy egy céda (mert ebben a filmben mi más adhatna státuszt?), egyedül ő tud normális tanácsokkal szolgálni a Brandynak. Persze ő is életképtelen, mert két hétig vár a jegyese telefonhívására, aki Las Vegasban turnézik éppen zenekarával, mígnem kiderül, hogy át lett ejtve. De az ő karaktere legalább hiteles, mert bevallja, hogy testéből szeretne élni.

A film amúgy egy ponton szépíthetett volna, de még ezt sem sikerült véghez vinnie. Az egyik jelenetében egy olyan üzenetet próbál közvetíteni, ami szembemegy a kommersz tanácsokkal, amiket az ember 14-18 évesen kaphat szülőktől, barátoktól. Felveti a párválasztás fölötti folytonos őrlődés értelmetlenségét, a tapasztalatszerzés fontosságát és az utólagos önostorozás szükségtelenségét mindaddig, amíg a kíváncsiságunk által katalizált tetteink valóban egyeznek azzal, amit szeretnénk. Azaz ne csinál sose olyan hülyeséget, amit mások erőszakolnak rád. Olyan hülyeséget csinálj csak, amit te is akarsz. Szép. De a film ezt is elbagatellizálja, mert végül a leányzó ugyanúgy visszatér a hedonista életmódhoz, szétzilálva ezzel a teljes karakterfejlődést.

Egy dolog azonban megmosolyogtatott, mégpedig a forgatókönyvbe akaratlanul beépített másodlagos értelmezés. Tehát színötös tanulónk a gimi teljes négy éve alatt egyszer sem találkozott a szexuális felvilágosítás témájával. Tudom, hogy ez kérdéskör mindenütt ingoványos, és hogy sok konzervatív család próbálja a felelősséget e téren letolni magáról, mondván a gyerek majd megtanulja amit kell az iskolában, de sajnos a legtöbb helyen az iskola is ugyanezt teszi. Marad a kísérletezgetés, amit a film is fókuszba helyez. Ezzel csak nem azt akarja mondani, hogy az élethez szükséges ismereteket máshonnan is fellehet venni? Neeeeeeeem. Blaszfémia! Ez nem lehet.

Tudom nem szép dolog, hogy elsütöttem a történet néhány fordulópontját (?), de szerintem annyira kiszámíthatóak, hogy így se úgy se okoznának meglepetést. Szerintem teljesen felesleges ezért elmenni a moziba, nálam ez a film kitüntetett helyet kapott a Ramatylistán.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.