Főoldal » Túró Rudolf emlékezetére

Túró Rudolf emlékezetére

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Édesatyja vidéki garázdálkodóként fokozta vagyona és személyi szabadsága elherdálását.

Édesanyját a Sajtlyukasztó Gyárban főlyukfelelősként foglalkoztatta a Nőegylet. Szülei pillanatnyi elmezavarban nemzették fiukat.

Hányatott gyermekkora első éveiben Rudolf atyja elhatározta, hogy különös tekintetű és érdekes arckifejezésű fiából nem nevel sem papot, sem jogászt, egyébként orvost sem. Ezt amúgy indokolttá tette a gyermek iskolai előmenetelének azon megdöbbentő vonása is, hogy GYP fakultáción mindössze egyetlen ötöst kapott, mely a gyors reflexekkel rendelkező napközis tanár hirtelenkezétől származott, midőn az úgy vágta szájon az étkezdében a már hatodszor repetázó Túrót, hogy ujjlenyomatai a még cseperedő gyermek egyébként kék színű arcán is még három évig vöröslöttek.

Egy év múltán – mely egyben a fiú általános iskolai tanulmányainak befejeztét jelenti – Rudolf munkát kapott az ország ellenkező végében elfekvő TSZ állatgondozói egységében. Itt ragasztották rá a Túró előnevet, mert munkáját, mely a tehenek megfejéséből állott, oly’ sebességgel és kézügyetlenséggel végezte, hogy időközben a kifejt tej túróvá alakult át. (S a tehén faránál ülve kívülről mi boríthatta őt? Keserűcsoki? Vagy inkább szerényen hallgassunk e „találmányról”?)

Későbbi fejlődése során javult teljesítménye, mivel sikerült az aludttej kategóriába jutnia.

Vajat köpülni hiába próbált, de egy új ötletét, miszerint ahogy a nóta is mondja; „Sajtból van a Hold” – s melyet „ad acta” fogadtak a meglepett illetékesek – a TSZ szakértői méltányosan egy, a gyönyörű Bükkfa hegységben, kellemes miliőben újonnan felépült zárt intézetben való elhelyezésével ismerték el.

A benyújtott értékes dokumentum a mai napig megtekinthető e helyen.

Azóta Rudolf itt él boldogan, minden éjjel a Holdat fürkészi, nappal sírva keresgéli, így őt mesterséges úton kénytelenek táplálni az intézet igen fáradt ápolói, állandó hajkurászás közepette.

Talán Túró elhunyt azóta.

Villonról sem állíthatjuk teljes bizonysággal, hányszor akasztották fel.

Hisz’ ő is zseni volt.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.